Igaz Attila (Profanus): Agonizáló

Keserű könnyek által ázott
Kipirult arcom lassan mosolyog,
Szomorú szívem halovány lánggal
Vörösen izzó parazsán dobogott.

Gyűlölet voltam szabadon, számon,
Átkokat szórt a sebzett árva lélek,
Fekete varjú költött szívemen,
Szerető imát rebegett ajkam érted.

Elhagyott öled remélem, bánod,
Árvuló szívembe mártom tőrömet,
Ne égjen többet senkiért lángom,
Kioltom érted nyomorult életem.

Hófehér szegfű borítja hantom,
Gyere el, kérlek, sirass meg kedvesem,
Emlékezz arra, ki tűzzel izzott,
S életét végül érted adta fel.

Megosztás a Google Pluson