Hornyánszkyné Kühne Katalin: Orvosok, ápolók

Számos tanulmány készült az egészségügy állapotáról. Kötetek százai foglalkoznak ezekkel a fontos kérdésekkel, tudósaink, kutatóink igyekeznek megtalálni a helyes utat, amely megoldást adhat. A folyóiratok hasábjain szinte naponta olvashatunk ezekről a törvénytervezetekről. Idézek néhány véleményt írásaikból, intelmeiket ajánlom figyelmükbe, gondolkodásra késztetve olvasóimat.

„A személyi méltóság arra kötelez minket, hogy védelmezzük az emberi életet, amely a fogantatással kezdődik... Nagy szükségünk van a tudatformálásra, mert az élet védelme egyben a család, a nemzet védelmét is jelenti.... Ha a hátrányos helyzetű gyermekek nem részesülnek megfelelő oktatásban, az ország működésképtelenségéhez és a közbiztonság romlásához vezethet”. /Harrach Péter kereszténydemokrata politikus/

A család a legfontosabb kis közösség, de része a nemzetnek. Minden tagjának joga, kötelessége ezt a legkisebb egységet megteremteni, mert ezzel az egész ország fennmaradását biztosíthatjuk. Az anyaság a legszebb feladatok egyike. A nő kiteljesedhet ebben a tevékenységében, férje és gyermekei mellett jól érezheti magát, megteremtheti családja számára azt a hátteret, nekik olyan meghízható életet nyújthat, ami a mai világban a legfontosabb. A külvilágban úgyis sok olyan gonoszság nehezíti meg az emberek életét, legalább otthon lehessen békében, nyugalomban élni.

„Vissza kell állítani a társadalomban az anyaság méltóságát és a nő küldetésének értékét, ha az asszonyok megfeledkeznek erről a feladatról, kihal az emberiség.”/ II. János Pál pápa/

Minden felnőttnek kötelessége, hogy azon gondolkodjon, mit tehet annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon. Természetesen az államnak ehhez meg kell teremtenie a feltételeket, javítania a családok anyagi helyzetén, hogy a nők csak családjukra gondolhassanak, mert a szülőnek lenni minden ember számára a legszebb feladat.

A szociológusok, kutató orvosok, gyógyszerészek elemzései rámutattak arra, hogy a szegénységben felnövő gyermekeket nagy veszélyek fenyegetik. Sok munkahely megszűnt, egyre több a hajléktalan és a létminimum alatt élők száma. Az alkalmi munkából élők éppen a legszükségesebbet teremtik meg a család számára, vagy talán azt sem képesek megadni, amire a legnagyobb szükség lenne: minden nap meleg étel, tiszta, fűtött, egészséges lakás.

„A hátrányos helyzetű térségekben magas a gyermekhalál és a daganatos betegségek száma, egyre több gyermek fogyaszt alkoholt (és drogot).” /Dr. Velkey György gyermekorvos, kutató/

A mélyszegénységben élők számára mindennapi küzdelem a létért való harc. Őket még inkább megilleti a rájuk fordított figyelem, az emberhez méltó élet. A betegségek megelőzésére számos felvilágosító tanulmány született, de ez nem mindig jut el hozzájuk. Az oktatás megújítására tett kísérletek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megváltozzanak életkörülményeik. A világ országaiban több helyen jól működnek civil szervezetek, önkéntes munkások, missziók. Hazánkban is számos egyesület dolgozik azon, hogy a megbetegedett tízezreken segítsen, a betegségek megelőzése érdekében a felvilágosító munkát eljuttassa a szegénységben élőkhöz. A betegségek kialakulásának melegágya a mélyszegénység, a nyomor, az alultápláltság, a tiszta ivóvíz hiánya, a tudatlanság és a félelem. Az ördögi kör a kórokozók megjelenése miatti testi elváltozásokon és a nyomorúságon felül még lelki fájdalmakkal, megbélyegzéssel és kirekesztéssel, ebből fakadóan a teljes elmagányosodással is jár. Ez a fontos munka évtizedek óta tart, természetesen folytatódik, a kormány intézkedései következtében nagy figyelmet fordítanak az egészséges életmóddal kapcsolatos felvilágosító munkára, amelynek eredményei – ha nem is a megfelelő mértékben – de már láthatóak. Néhány orvosra és ápolónőre emlékszem, akik hivatásukat magas színvonalon művelték. Sok ilyen szakemberre lenne most is szükségünk.

Pál professzor úrral gyermekkoromban kerültem kapcsolatba, azóta is sokszor emlegetjük őt. Édesanyám vitt el hozzá, mert szívizomgyulladásom és többszöri mandulagyulladásom mellé ízületi fájdalmaim is erősödtek. Sokat hiányoztam az iskolából, és egyre gyengébb lettem. Ő vette ki a mandulámat és ezzel megszűntek panaszaim.

Fiát, Pétert választottam felnőttként háziorvosommá, édesanyámékon gyakran segített idős korukban. Belgyógyászként hamar észrevette, mi okozza az öt év óta tartó állandó hasmenésemet, gyengülésemet. Előtte két éven át jártam a kórházakat, egy híres adjunktus minden lehetséges vizsgálatot elvégzett és autoimmun-hiányt, laktóz intoleranciát (tejcukor érzékenységet) állapított meg. Péter doktor úr tüzetes vizsgálatok után hasnyálmirigy gyulladásomra megtalálta a megfelelő gyógyszereket, és megszüntette ezt a súlyos állapotot. Így nagy öröm volt számomra, hogy helyt tudok állni otthon és a munkahelyemen is. Visszaadta életkedvemet és fizikai erőmet. Erősödni kezdtem, majd visszanyertem régi súlyomat is. Soha nem fogadott el hálapénzt, tudta, nem vet fel a pénz, keresetemből nem futná erre. Jó diagnoszta, kedves, figyelmes ember, aki alaposan kivizsgálja minden páciensét (sok ember választotta őt, nagy a körzete), nem sajnálja rájuk idejét. Megérti az idős emberek gondjait, foglalkozik velük, jó tanácsokkal látja el őket. Most, amikor olyan kevés a háziorvos, örülhetek, hogy nekem ilyen orvosom van.

A fiam születésekor koraszülött osztályra kerültem egy ismeretlen szülészhez, őt is Péternek hívták. Lelkiismeretesen megvizsgált, de így viselkedett a többi kismamával is. Tudjuk, hogy az egészségügyben nagy gondokkal küszködnek a szakemberek, nemcsak a műszerezettség hiányosságaival, hanem az alacsony fizetésekkel is. Néhány szakterületnél (főként szülésnél, műtéteknél) a betegek összeszedik összes megtakarított pénzecskéjüket, hogy jobb körülmények között gyógyulhassanak. A kórházi főorvosok egy része ezt előre meghatározza, enélkül nem is fogadja a betegeket. A többi orvos, nővér, akik ugyanúgy keveset keresnek, mihez kezdjenek? Ők is megtesznek mindent a beteg érdekében. Nekik meg kell elégedniük az állam által meghatározott jövedelemmel? Most a fiatal, kezdő orvosok itthon nem tudnak megélni fizetésükből. Családalapításra, lakás vásárlására nem gondolhatnak. Nem ítélhetjük el őket, ha külföldre mennek dolgozni. Csak reménykedhetünk abban, hogy ez megváltozik és hazajönnek majd ők is.

Az ápolónők nehéz fizikai munkáját, áldozatkészségét sem fizetik meg eléggé, pedig a kórházakban a betegek kiszolgáltatottak. Sok múlik azon, hogyan ápolják őket. Jókedvűen, kedvesen szólnak-e hozzájuk, vagy komor arccal, éppen csak a legszükségesebb dolgokat végzik el körülöttük, és morognak, ha a súlyos beteg megnyomja a csengőt, mert rosszul lett.

Kati nénire emlékszem, aki kiemelkedik közülük. Jó szívvel gondolok rá ma is, pedig már eltelt ötven év azóta. Szigorú volt ugyan, de kemény tekintete ellenére mellkasában érző szív dobogott, amit néhány elejtett szava mutatott meg igazán. A betegek érdekeit tartotta elsődlegesnek, és azokra maximálisan vigyázott. Gondoskodása, szeretete példamutató sok mai nővér számára is. Fiatal ápolónők is keresik Európa gazdagabb vidékein jobb kórházakban a plasztikai sebészet, vagy az idős-gondozás területén megélhetésüket. Ha néhány éven át dolgoznak ott, megalapozzák jövőjüket, és itthon már könnyebben élhetnek. Hazánkban a rosszul felszerelt, kevés szakember miatt a kórházakban a délutáni, éjszakai műszakban sokszor csak egyetlen nővér és egyetlen orvos ügyel. A betegek közül mégis életeket mentenek, sok teendőjük mellett még arra is szánnak időt, hogy vigasztalják őket, és a hozzátartozóikat. Sokszor mellettük töltik el az éjszaka nagy részét. Minden tiszteletem az övéké, mert ilyen körülmények között dolgoznak, és maradnak. Hivatásuknak tekintik munkájukat.

Jó lenne, ha minden orvos és ápoló itthon maradhatna, ha megoldódna végre ez a súlyos anyagi helyzet, hogy továbbra is értünk dolgozhassanak, ne idegen országban, hazájuktól, rokonaiktól távol kelljen élniük. A jó szakembereket ne engedjük elköltözni, hiszen itthon is sok beteg, idős ember szorul segítségükre. Sok Pálra, Péterre, Kati nénire és Palkóra, Petire, Katicára van a magyar embernek is szüksége. Az idős-otthonokban, a hospice-szolgálatban önkéntes munkások, lelkészek tevékenykednek az orvosok, ápolók mellett. Megnövekedett az időskorú egyedül élők száma. A fiatalok tőlük kilométerekkel távolabb dolgoznak, laknak. Kénytelenek otthonokat keresni szüleik számára, hiszen ők munkahelyhez, lakáshoz kötöttek. Nehéz az ilyen helyekre bekerülni, az egész család összefogására szükség van, hogy kifizethessék a tartás díját.

Meg kell becsülnünk azokat az orvosokat, ápolókat, akik hivatásukként tekintenek munkájukra, akik kevés fizetést kapnak, de kitartanak. A családoknak sok erőt kívánok, mert elsőrendű az élet értelme, amely a fogantatástól kezdődik és az idős, kiszolgáltatott, magányos emberek méltóságáig tart.
Megosztás a Google Pluson