Gergely professzor most érkezett haza egy nemzetközi konferenciáról. A repülőn arra gondolt, ideje tovább írnia életének szép és szomorú időszakait, erőfeszítéseit, gondjait, apró örömeit. Felesége, Anna a díványon elaludt, amíg őt várta. Ő leül íróasztalához, hogy folytassa a már megkezdett írást. Az elmúlt héten már húsz oldal megtelt, de mappájában sok üres, fehér papír várja, hogy kis fekete betűkkel telítődjenek. A rádióból a gordonka mély hangja tölti be a teret. Felidézi magában azt a koncertet, amikor még ifjú házas korukban hallgathattak egy híres művészt. Akkor még tele voltak álmokkal, vágyakkal, lelkesedéssel. Rápillant ősz hajú, de még mindig gyönyörű feleségére. A kor előrehaladtával vonásai csak még nemesebbé váltak, karcsú alakja is a régi. Gyermekeikre gondol, vajon most mit csinálnak, hogyan élnek a távoli országban. Ők itt maradtak a nagy házban, amit azért építettek, hogy majd velük és unokáikkal együtt élhessenek. Két fia is orvos lett, tíz éve találtak érdekes kutatómunkát külföldön. Minden nap telefonálnak nekik, de három évenként látogatnak csak haza. Unokáik már alig beszélik a magyar nyelvet, amerikai iskolába járnak, a környezetükben is csak angolul társalognak. Biztosan jól érzik magukat a nagy óceán túlsó partján, mindenük megvan. Gergelyék igyekeznek ebbe belenyugodni, mégis most, amikor ránéz az alvó Anna elrévedő mosolyára, amit éber állapotában ritkán lát mostanában, azt érzi, hogy nagyon nehéz ebben a kettős magányban. Nem szaladgálnak körülöttük az apróságok (akik már nem is annyira picik), hangjukat is csak a telefonból hallhatják, nem ölelgethetik őket. Nem mesélhetnek unokáiknak mindarról, amit hetven év alatt átéltek, ők nem bújhatnak hozzájuk közben. Szomorú ez az állapot, megdöbbenve hallja, amint most Anna ─ mint ahogy az elmúlt években oly sokszor ─ csikorgatja fogát. Mit csináltak rosszul? Hogyan nevelték gyermekeiket, egyáltalán eleget foglalkoztak-e velük? Rájön, hogy szinte semmit nem tettek meg szülői feladataikból. A sok munka mellett semennyi időt sem szántak rájuk, csak a karrier volt a döntő életükben. Előtte ott hever a sok üres papír, neki nincs kedve megírni beszámolóját, inkább az életükről próbál írni.
Emlékszik fiatal korára, amikor először állt gyakornokai előtt egy nagyviziten, mennyire izgult, hogy jó benyomást tegyen rájuk, hogy rátapintson a lényegre, tanítsa meg velük mindazt, amit ő tud. Mindenkihez volt egy kedves szava, érdekelte, mit gondolnak, mire kíváncsiak, mit szeretnének elérni az életben. Kollégái szívesen kitárulkoztak előtte. Egész élete a kórházban telt el. Vasárnaponként barátaikkal túráztak a hegyekbe, gyakran összejöttek esténként, ahol megbeszélték gondjaikat, örömeiket, terveiket. Anna tanárnő volt a közeli gimnáziumban, majd elvégezte az egyetemet is munka mellett, onnan ment nyugdíjba öt éve. Megkövetelte tanítványaitól a szorgalmas munkát, jó eredményeket értek el irányításával. Szünetekben kedves figyelemmel vette körül őket, sokszor látogatta meg otthonukban, ő is meghívta a fiúkat, lányokat uzsonnára. Szoros volt a kapcsolat köztük, imádták tanárukat, aki nem fejletlen, oktalan gyermekként kezelte őket, hanem egyenrangú társakként bánt velük, együtt kutatták a mindenség titkait.
Nem így bántak saját gyermekeikkel. Feladataik elfoglalták őket, gondoskodtak a család mindennapi megélhetéséről, sőt még ezen felül is. Úgy gondolták, hogy biztonságos körülményeket adnak maguk és gyermekeik számára. Ez azonban csak önigazolás volt. Ahogy egyre nőttek a gyermekek, természetesnek vették, hogy a szüleik csak látszólag élnek velük, köztük semmilyen kapcsolat nincs. Egy megbízható rokonra bízták őket, de ezzel éppen a legfontosabbat, amit egy szülő tehet, nem tettek meg. Nem készítették fel őket mindarra, mi történne, ha megváltoznának életfeltételeik. Ha ők kiesnének a gazdagságot lehetővé tevő munkából akár egy betegség, akár egy haláleset miatt. Anna szívében mély sebet ütött, amikor gyermekeik máshol találták meg boldogulásukat. Sok év telt el, míg megszokták, hogy ezen már nem tudnak változtatni. A családi ház kiürült, a szobák üresen tátongnak, benne ők is alig találnak magukra. Ekkor már hiába volt minden, maguknak köszönhették azt, hogy elhagyták gyermekeik. Még szerencse, hogy ha ritkán is, de időnként hazalátogatnak. Igyekeztek megtanulni a legszükségesebb angol szavakat, hogy unokáikkal is megértessék magukat. Az unokák fejébe is hamar rögzültek a magyar kifejezések, amikor néha hosszabb ideig náluk maradtak. Néha ugyan komikus helyzetek is adódtak, amikor kézzel-lábbal próbáltak valamit megértetni.
Gergely meggörnyedve, fáradtan ücsörög székén, elmereng a múltján. Meghatottan nézi párját, akivel ötven éve élnek ebben a házban. Körülnéz a szobában, ahol a bútorok, falak annyi mindenről beszélhetnének. Milyen boldogok voltak, amikor összeházasodtak, megszülettek fiaik, első lépteiktől volt hangos a házuk.
Most csend van, csak a gordonka fájdalmas búgása zeng, ő pedig írni kezd. Szálkás betűi a hófehér lapokat felszántják, egyre több oldal telik meg a régi szép idők emlékeivel, de a küzdelmeik történeteivel is. Mindketten maximalisták voltak, elsősorban a munkájuknak éltek. Évenként csupán két hetet tölthettek kis családjukkal. Elszálltak felettük az évek, és ők ujjaikon meg tudnák számolni, hányszor beszélgettek hosszan gyermekeikkel, hányszor virrasztottak mellettük, amikor betegek voltak. Nem érdekelte őket az, hogyan gondolkodnak, milyen érzés lehet nekik, amikor szüleik rendszerint csak éjjel jönnek haza, hónapokon át nem válthatnak szót velük. Más figyelt helyettük rájuk, másnak mondták el kis gondjaikat, örömeiket. Gergely és Anna szülei közül akkor már csak Piroska élt, aki áldozatos életével nagy segítségük lett. Ő vigyázott a picikre, ő hallgatta meg őket felnőtt korukban is, a szülők sohasem értek rá erre. Nem is érdekelte őket, mit élnek át gyermekei. Mostanában döbbentek rá, mennyire félrecsúsztak korábbi szándékaik, hogy igazi családot alapítsanak. A fiúkat kollégiumba küldték, ahol hamar önállóak lettek. Szünetekben ugyan hazajártak, együtt ültek az ünnepi asztalnál szüleikkel, látszólag jól is érezték magukat, de senki nem volt kíváncsi rájuk, hogyan élnek. Anna is hajtotta magát, elismert oktatási szakember lett, így állandóan elfoglalták őket feladataik. A szülők rendszerint este fáradtan estek be az ágyba, csak pár mondatot váltottak egymással is, a családra nem volt idejük, de inkább azt lehet mondani, hogy nem is akarták ezt. Hol volt már a fiatalságuk, amikor naphosszat álmodoztak, vitatkoztak, amikor barátaikkal együtt töltötték minden szabadidejüket. Elkapta őket a „gépszíj”, ők pedig beleragadtak a munka világába. Így telt életük egymás mellett ugyan, mégis annyira távol. Eleinte még megkérdezték egymástól, hogyan telt a napjuk, de ez egyre ritkábban történt meg, esténként annyira fáradtak voltak, hogy szinte azonnal álomba zuhantak. Szerették a munkát, amit végeztek, a követelmények is egyre nagyobbak lettek, ők pedig meg akartak felelni a kihívásoknak. Így elfelejtkeztek arról, ami a legfontosabb lett volna életükben. Ennek súlyát cipelik most, ez terheli meg őket életük vége felé ahelyett, hogy végre megpihenhetnének családjuk körében.
Nagyot tévedtek, amikor beszálltak ebbe a „mókuskerékbe”, mert onnan nincs menekvés. Körbe-körbe forogtak, a munka igézete elragadta lelküket. Büntetlenül nem lehet úgy élni, ahogyan ők tették. Semmit sem ér a karrier, a megtiszteltetés, ha nem lehetnek együtt azokkal, akik a legközelebb állnak hozzájuk. Fiatalon úgy érezték, joguk van arra, hogy a megszerzett tudásukat kamatoztassák, hogy munkájukban elérjenek mindent. Érdek-emberek voltak, a szó igazi értelmében. Családjuk minden nap nélkülözte őket, hiszen szinte csak ágyrajárók lettek saját életükben, csak magukkal és a minél nagyobb anyagi jóléttel törődtek. Elfogadták Piroska támogatását, áldozatát. Nagy házat építettek, magas fizetésükből telt a gyerekek taníttatására, külföldi egyetemére. Ez azonban mind csak külcsín. Az igazi szülők ennél többet kell, hogy tegyenek gyermekeikért, szeretetükkel, gondoskodásukkal, figyelmükkel mellettük kell élni, fényesíteni szellemüket, lelküket. Ők nem így tettek. Gergely rájött, hogy gyermekei szinte idegenek voltak mindig is. Amikor itthon nem volt lehetőségük megfelelő munkára, Amerikába utaztak, ahol szívesen fogadták őket. Gyökereik ugyan időnként visszahúzzák szívüket, de szüleikkel való kapcsolatuk sohasem volt igazi, csak egy kedves, barátságos, felületes viszony, semmi több. Gergely most ébredt tudatára, milyen értékes évtizedeket szalasztottak el. Nyugdíjasként kettesben maradtak, a munkájuk már nem kötötte le figyelmüket, kezdett végképp üressé válni közös életük is. Hiába volt teljes a szakmai életük, híresek lettek, a magánéletben csődöt mondtak. Hiába becsülték meg őket, ha a gyermekeik eltávolodtak tőlük. Nem csak fizikailag, hanem lelkiekben is hatalmas űr támadt köztük. Sajnos ez a felismerés későn jött.
A lapok telnek, azokon még álmaik, boldog fiatalságuk évei is szerepelnek, de túlnyomó része arról szól, mennyi minden hiányzott életükből. Ez azonban csak rajtuk múlt. Ridegségükkel olyan nagy kárt okoztak, amit nem lehet jóvá tenni sohasem. Langyos szél lengedezik, árad be a nyitott ablakokon, felfrissíti a szoba levegőjét. Hirtelen feltámad a szél, felkapja az asztalról a papírokat. A teraszra röpíti, tele lesz vele a sövény, a papírfoszlányok teljesen elborítják a zöld fövenyt. Gergely nehézkesen áll fel székéből, kimegy a kertbe, igyekszik összeszedni a teleírt lapokat. Fél órát rohangál, míg mindet sikerül megtalálnia.
Anna mély álmából ébred, nem is gondolja, mi történt itt, Gergely lelkében és a szobában, ahol aludt. Meglátja a nagy halom papírt a mappa tetején, beleolvas. Nem tudja abbahagyni, végigolvassa. Amit Gergely leírt tegnap délutántól ma reggelig, abban benne volt egész életük. Nyolcvanöt oldalon mindaz, amit együtt éltek át. Tele mindazzal, ami ebben az ötven évben szép volt, de azokkal a fájdalmakkal is, amik meggyötörték lelküket.
Kívülről, távolról ugyan minta család volt az övéké, de belül, a mindennapokban sok volt a hiány, az üresség. Anna arra gondol, hogy megérdemelték magányos életüket. Sohasem mások érdekében cselekedtek, csak illúzió volt, hogy a gyermekeik boldogulása miatt hajtották magukat. Akik csak a pénzt istenítik, ez számukra az értékmérő, annak viselnie kell a következményeket is. Nekik már csak ez az üres élet marad, ha ők ketten őszintén tudnának beszélni erről, talán együtt maradnak, de az sem kizárt, hogy a lelkifurdalás végképp tönkreteszi házasságukat. Egymást hibáztatják, csak ezt még nem mondták ki. Amit fiatal korukban elterveztek, saját hibájuk, önző viselkedésük miatt változott át ilyen tartalmatlan életté, csak ők tehetnek róla.
Átmegy a hálószobába, Gergely mellé bújik, szorosan átöleli.
Emlékszik fiatal korára, amikor először állt gyakornokai előtt egy nagyviziten, mennyire izgult, hogy jó benyomást tegyen rájuk, hogy rátapintson a lényegre, tanítsa meg velük mindazt, amit ő tud. Mindenkihez volt egy kedves szava, érdekelte, mit gondolnak, mire kíváncsiak, mit szeretnének elérni az életben. Kollégái szívesen kitárulkoztak előtte. Egész élete a kórházban telt el. Vasárnaponként barátaikkal túráztak a hegyekbe, gyakran összejöttek esténként, ahol megbeszélték gondjaikat, örömeiket, terveiket. Anna tanárnő volt a közeli gimnáziumban, majd elvégezte az egyetemet is munka mellett, onnan ment nyugdíjba öt éve. Megkövetelte tanítványaitól a szorgalmas munkát, jó eredményeket értek el irányításával. Szünetekben kedves figyelemmel vette körül őket, sokszor látogatta meg otthonukban, ő is meghívta a fiúkat, lányokat uzsonnára. Szoros volt a kapcsolat köztük, imádták tanárukat, aki nem fejletlen, oktalan gyermekként kezelte őket, hanem egyenrangú társakként bánt velük, együtt kutatták a mindenség titkait.
Nem így bántak saját gyermekeikkel. Feladataik elfoglalták őket, gondoskodtak a család mindennapi megélhetéséről, sőt még ezen felül is. Úgy gondolták, hogy biztonságos körülményeket adnak maguk és gyermekeik számára. Ez azonban csak önigazolás volt. Ahogy egyre nőttek a gyermekek, természetesnek vették, hogy a szüleik csak látszólag élnek velük, köztük semmilyen kapcsolat nincs. Egy megbízható rokonra bízták őket, de ezzel éppen a legfontosabbat, amit egy szülő tehet, nem tettek meg. Nem készítették fel őket mindarra, mi történne, ha megváltoznának életfeltételeik. Ha ők kiesnének a gazdagságot lehetővé tevő munkából akár egy betegség, akár egy haláleset miatt. Anna szívében mély sebet ütött, amikor gyermekeik máshol találták meg boldogulásukat. Sok év telt el, míg megszokták, hogy ezen már nem tudnak változtatni. A családi ház kiürült, a szobák üresen tátongnak, benne ők is alig találnak magukra. Ekkor már hiába volt minden, maguknak köszönhették azt, hogy elhagyták gyermekeik. Még szerencse, hogy ha ritkán is, de időnként hazalátogatnak. Igyekeztek megtanulni a legszükségesebb angol szavakat, hogy unokáikkal is megértessék magukat. Az unokák fejébe is hamar rögzültek a magyar kifejezések, amikor néha hosszabb ideig náluk maradtak. Néha ugyan komikus helyzetek is adódtak, amikor kézzel-lábbal próbáltak valamit megértetni.
Gergely meggörnyedve, fáradtan ücsörög székén, elmereng a múltján. Meghatottan nézi párját, akivel ötven éve élnek ebben a házban. Körülnéz a szobában, ahol a bútorok, falak annyi mindenről beszélhetnének. Milyen boldogok voltak, amikor összeházasodtak, megszülettek fiaik, első lépteiktől volt hangos a házuk.
Most csend van, csak a gordonka fájdalmas búgása zeng, ő pedig írni kezd. Szálkás betűi a hófehér lapokat felszántják, egyre több oldal telik meg a régi szép idők emlékeivel, de a küzdelmeik történeteivel is. Mindketten maximalisták voltak, elsősorban a munkájuknak éltek. Évenként csupán két hetet tölthettek kis családjukkal. Elszálltak felettük az évek, és ők ujjaikon meg tudnák számolni, hányszor beszélgettek hosszan gyermekeikkel, hányszor virrasztottak mellettük, amikor betegek voltak. Nem érdekelte őket az, hogyan gondolkodnak, milyen érzés lehet nekik, amikor szüleik rendszerint csak éjjel jönnek haza, hónapokon át nem válthatnak szót velük. Más figyelt helyettük rájuk, másnak mondták el kis gondjaikat, örömeiket. Gergely és Anna szülei közül akkor már csak Piroska élt, aki áldozatos életével nagy segítségük lett. Ő vigyázott a picikre, ő hallgatta meg őket felnőtt korukban is, a szülők sohasem értek rá erre. Nem is érdekelte őket, mit élnek át gyermekei. Mostanában döbbentek rá, mennyire félrecsúsztak korábbi szándékaik, hogy igazi családot alapítsanak. A fiúkat kollégiumba küldték, ahol hamar önállóak lettek. Szünetekben ugyan hazajártak, együtt ültek az ünnepi asztalnál szüleikkel, látszólag jól is érezték magukat, de senki nem volt kíváncsi rájuk, hogyan élnek. Anna is hajtotta magát, elismert oktatási szakember lett, így állandóan elfoglalták őket feladataik. A szülők rendszerint este fáradtan estek be az ágyba, csak pár mondatot váltottak egymással is, a családra nem volt idejük, de inkább azt lehet mondani, hogy nem is akarták ezt. Hol volt már a fiatalságuk, amikor naphosszat álmodoztak, vitatkoztak, amikor barátaikkal együtt töltötték minden szabadidejüket. Elkapta őket a „gépszíj”, ők pedig beleragadtak a munka világába. Így telt életük egymás mellett ugyan, mégis annyira távol. Eleinte még megkérdezték egymástól, hogyan telt a napjuk, de ez egyre ritkábban történt meg, esténként annyira fáradtak voltak, hogy szinte azonnal álomba zuhantak. Szerették a munkát, amit végeztek, a követelmények is egyre nagyobbak lettek, ők pedig meg akartak felelni a kihívásoknak. Így elfelejtkeztek arról, ami a legfontosabb lett volna életükben. Ennek súlyát cipelik most, ez terheli meg őket életük vége felé ahelyett, hogy végre megpihenhetnének családjuk körében.
Nagyot tévedtek, amikor beszálltak ebbe a „mókuskerékbe”, mert onnan nincs menekvés. Körbe-körbe forogtak, a munka igézete elragadta lelküket. Büntetlenül nem lehet úgy élni, ahogyan ők tették. Semmit sem ér a karrier, a megtiszteltetés, ha nem lehetnek együtt azokkal, akik a legközelebb állnak hozzájuk. Fiatalon úgy érezték, joguk van arra, hogy a megszerzett tudásukat kamatoztassák, hogy munkájukban elérjenek mindent. Érdek-emberek voltak, a szó igazi értelmében. Családjuk minden nap nélkülözte őket, hiszen szinte csak ágyrajárók lettek saját életükben, csak magukkal és a minél nagyobb anyagi jóléttel törődtek. Elfogadták Piroska támogatását, áldozatát. Nagy házat építettek, magas fizetésükből telt a gyerekek taníttatására, külföldi egyetemére. Ez azonban mind csak külcsín. Az igazi szülők ennél többet kell, hogy tegyenek gyermekeikért, szeretetükkel, gondoskodásukkal, figyelmükkel mellettük kell élni, fényesíteni szellemüket, lelküket. Ők nem így tettek. Gergely rájött, hogy gyermekei szinte idegenek voltak mindig is. Amikor itthon nem volt lehetőségük megfelelő munkára, Amerikába utaztak, ahol szívesen fogadták őket. Gyökereik ugyan időnként visszahúzzák szívüket, de szüleikkel való kapcsolatuk sohasem volt igazi, csak egy kedves, barátságos, felületes viszony, semmi több. Gergely most ébredt tudatára, milyen értékes évtizedeket szalasztottak el. Nyugdíjasként kettesben maradtak, a munkájuk már nem kötötte le figyelmüket, kezdett végképp üressé válni közös életük is. Hiába volt teljes a szakmai életük, híresek lettek, a magánéletben csődöt mondtak. Hiába becsülték meg őket, ha a gyermekeik eltávolodtak tőlük. Nem csak fizikailag, hanem lelkiekben is hatalmas űr támadt köztük. Sajnos ez a felismerés későn jött.
A lapok telnek, azokon még álmaik, boldog fiatalságuk évei is szerepelnek, de túlnyomó része arról szól, mennyi minden hiányzott életükből. Ez azonban csak rajtuk múlt. Ridegségükkel olyan nagy kárt okoztak, amit nem lehet jóvá tenni sohasem. Langyos szél lengedezik, árad be a nyitott ablakokon, felfrissíti a szoba levegőjét. Hirtelen feltámad a szél, felkapja az asztalról a papírokat. A teraszra röpíti, tele lesz vele a sövény, a papírfoszlányok teljesen elborítják a zöld fövenyt. Gergely nehézkesen áll fel székéből, kimegy a kertbe, igyekszik összeszedni a teleírt lapokat. Fél órát rohangál, míg mindet sikerül megtalálnia.
Anna mély álmából ébred, nem is gondolja, mi történt itt, Gergely lelkében és a szobában, ahol aludt. Meglátja a nagy halom papírt a mappa tetején, beleolvas. Nem tudja abbahagyni, végigolvassa. Amit Gergely leírt tegnap délutántól ma reggelig, abban benne volt egész életük. Nyolcvanöt oldalon mindaz, amit együtt éltek át. Tele mindazzal, ami ebben az ötven évben szép volt, de azokkal a fájdalmakkal is, amik meggyötörték lelküket.
Kívülről, távolról ugyan minta család volt az övéké, de belül, a mindennapokban sok volt a hiány, az üresség. Anna arra gondol, hogy megérdemelték magányos életüket. Sohasem mások érdekében cselekedtek, csak illúzió volt, hogy a gyermekeik boldogulása miatt hajtották magukat. Akik csak a pénzt istenítik, ez számukra az értékmérő, annak viselnie kell a következményeket is. Nekik már csak ez az üres élet marad, ha ők ketten őszintén tudnának beszélni erről, talán együtt maradnak, de az sem kizárt, hogy a lelkifurdalás végképp tönkreteszi házasságukat. Egymást hibáztatják, csak ezt még nem mondták ki. Amit fiatal korukban elterveztek, saját hibájuk, önző viselkedésük miatt változott át ilyen tartalmatlan életté, csak ők tehetnek róla.
Átmegy a hálószobába, Gergely mellé bújik, szorosan átöleli.
