Csendes az erdő, ébred a tisztás,
Bükkfa tövében hűs vizű forrás.
Ott jön a vadkan, vele a párja,
Négy apró csíkos baktat utána.
Tiszta vizével szomjukat oltják,
Őket az őzek, kis nyulak váltják.
Enyhe fuvallat ébred e csendben,
Vércsecsapat, ha végre szétrebben.
Ébren az erdő, zajos a tisztás,
Útra bocsájtja vizét a forrás.
Elindul lassan, indul a táncba,
Várja a tenger, nincs maradása.
Források vizét magába issza,
Lefelé siet, nem nézhet vissza.
Kavicsok sorát görgeti lassan,
Csiszolva őket, csobogva, halkan.
Néha megugrik, mint a vadállat,
Megpihen aztán, mint aki fáradt.
Figyeli útját csendben egy nimfa,
Megszületett a Bükkben a Szinva.
Lillafürednél nézi a fákat,
Majdnem elalszik, annyira fáradt.
Mire feleszmél, mindennek vége,
Hatalmas zajjal zuhan a mélybe.
Mésztufa barlang látja a drámát,
Újrateremti ártatlan báját.
Itt pihent egykor József Attila,
Itt született meg verse, az Óda.
Megy tovább fénylő, tarajos habbal
Molnár-sziklánál szélesen, lassan.
Papírgyár után Nagy Lajos vára,
Diósgyőr éke figyel utána.
Itt voltam gyermek, itt lettem férfi,
Nem csoda hát, ha szerelmünk régi.
Szeretem csendjét, szeretem báját,
Susogó habját, vad robogását.
Szeretem télen, amikor alszik,
Tavasszal akkor, amikor habzik,
Szeretem, mikor vonul a zöld ár,
S bár sokan félik, szép, mint egy oltár
Szerencsés vagyok, naponta látom,
Mellette lakom, csendben csodálom.
Hallom a hangját, engedj el ember,
Útra bocsájtom, várja egy tenger.
Bükkfa tövében hűs vizű forrás.
Ott jön a vadkan, vele a párja,
Négy apró csíkos baktat utána.
Tiszta vizével szomjukat oltják,
Őket az őzek, kis nyulak váltják.
Enyhe fuvallat ébred e csendben,
Vércsecsapat, ha végre szétrebben.
Ébren az erdő, zajos a tisztás,
Útra bocsájtja vizét a forrás.
Elindul lassan, indul a táncba,
Várja a tenger, nincs maradása.
Források vizét magába issza,
Lefelé siet, nem nézhet vissza.
Kavicsok sorát görgeti lassan,
Csiszolva őket, csobogva, halkan.
Néha megugrik, mint a vadállat,
Megpihen aztán, mint aki fáradt.
Figyeli útját csendben egy nimfa,
Megszületett a Bükkben a Szinva.
Lillafürednél nézi a fákat,
Majdnem elalszik, annyira fáradt.
Mire feleszmél, mindennek vége,
Hatalmas zajjal zuhan a mélybe.
Mésztufa barlang látja a drámát,
Újrateremti ártatlan báját.
Itt pihent egykor József Attila,
Itt született meg verse, az Óda.
Megy tovább fénylő, tarajos habbal
Molnár-sziklánál szélesen, lassan.
Papírgyár után Nagy Lajos vára,
Diósgyőr éke figyel utána.
Itt voltam gyermek, itt lettem férfi,
Nem csoda hát, ha szerelmünk régi.
Szeretem csendjét, szeretem báját,
Susogó habját, vad robogását.
Szeretem télen, amikor alszik,
Tavasszal akkor, amikor habzik,
Szeretem, mikor vonul a zöld ár,
S bár sokan félik, szép, mint egy oltár
Szerencsés vagyok, naponta látom,
Mellette lakom, csendben csodálom.
Hallom a hangját, engedj el ember,
Útra bocsájtom, várja egy tenger.
