Tyukodi Mária: Néha...

Néha úgy gyűlölöm a napot, ami ébreszt
Gyűlölöm a falat, ami körülvesz
Gyűlölöm a hideget és meleget is
Mindegy, hogy milyen idő van kint.
Telenyom félős gondolatokkal,
Rettegés minden perc magammal.
Szétfeszíti ereimet, dühöngésbe fajulok
Már-már lassan teljesen szétrobbanok.

Néha gyűlölöm magamat is
Miért is keresem az igazam, miért nem jó így?
Semmire sincs válasz, csak a méreg
Szétárad ereimben, majd erős lesz, mint a kéreg.
Oly sok idő, míg ez kiürül
Igazán sosem tiszta legbelül.
A kéreg oly erős, körülveszi lelkem
Elzárta már előlem ez a fajta félelem.

Néha mikor mélyen magamba nézek,
Felsejlenek a régi szép emlékek.
Emlékek, melyek tovaszálltak az idővel
Emlékek, melyek megfakultak az élettel
Olyan haloványak, néhol nem is látom őket
Keresem-kutatom, merre lehetnek
De már hiába, végleg eltűntek.

Néha olyan jó lenne üresnek lenni,
Tétován állni és bambán nézni.
Várni, hogy úgy történjen csak valami
Amit nem kell gyűlölni és érte tenni
Csak úgy lenni és élni a semmiben
Néha olyan jó lenne meztelen.
Tisztán, pőrén, ahogy a gyermek
Ártatlanul élni a jelent.
Megosztás a Google Pluson