Egy nyári este volt, fényes, mint a Hold,
a távolban egy ismerős, békés zene szólt.
Az égen felragyogtak a távoli csillagok,
oly csodás volt, hogy azt hittem, álmodok.
Életemben először csak ekkor éreztem,
hogy a végtelenhez képest egy porszem az életem.
A létezés öröme járta át a lelkemet,
észre sem vettem, hogy magamban nevetek.
Nem értettem miért, mert nem voltak válaszok,
egyedül e pillanat, melyről ma már csak álmodok.
De nem is kellett, hogy bármit is értsek,
elég volt az, hogy létezek és élek.
Sosem felejtem el azt a nyári éjszakát,
amikor először hallhattam a természet lágy szavát,
amikor a béke és a nyugalom töltötte be lelkemet,
amikor még becsületesek és őszinték voltak az emberek.
a távolban egy ismerős, békés zene szólt.
Az égen felragyogtak a távoli csillagok,
oly csodás volt, hogy azt hittem, álmodok.
Életemben először csak ekkor éreztem,
hogy a végtelenhez képest egy porszem az életem.
A létezés öröme járta át a lelkemet,
észre sem vettem, hogy magamban nevetek.
Nem értettem miért, mert nem voltak válaszok,
egyedül e pillanat, melyről ma már csak álmodok.
De nem is kellett, hogy bármit is értsek,
elég volt az, hogy létezek és élek.
Sosem felejtem el azt a nyári éjszakát,
amikor először hallhattam a természet lágy szavát,
amikor a béke és a nyugalom töltötte be lelkemet,
amikor még becsületesek és őszinték voltak az emberek.
