Minden nap elmegyünk olyan fontos dolgok mellett közönnyel telítődve, amelyek lehet a legfontosabb dolgok az életünkben. Elmulasztjuk az értékeket, mert nem látjuk azokat belső vakságunk miatt.
Verőfényes délutánon New Yorkban, a Wall Street-en egy 28 éves arab nő, anyanyelvén ordítozik. Az embertömegek észre sem veszik, egyesek ránéznek, szájukat elhúzva haladnak tovább a széles járdán. Az autók zaja elnyomja a nő, amúgy sem érthető halandzsáját. Egy irodaház előtt ordítozik a nő, ahonnan egy irodista épp kinéz az utcafrontra, közben kávéját iszogatja. Tíz perc múlva már feltűnő, hogy a nő még mindig ott ordítozik eszeveszetten, de ugyanazt a mondatot skandálja újra és újra. Felhívja a rendőrséget, hogy jöjjenek, kezdjenek valamit a nővel, mert az embereket megállítja a járda közepén, próbál magyarázni valamit. A rendőrök 5 percen belül kijönnek, a nőt megfogják, angolul megkérdezik, hogy mi a baja, de érthető választ nem kapnak tőle. Beültetik a kocsi hátsó ülésére, rázárják az ajtót, aztán elhajtanak. Amint beindítja az autót a rendőr, a nő a hátsó ablakra tapad, számukra érthetetlen nyelven riadtan visítozik, közben az épület, amely elől elhurcolják felrobban. A rendőrök visszafordultak biztosítani a helyet, közben erősítést hívtak.
A nőt kiszállították, megbilincselték, hívtak egy tolmácsot, közben zűrzavar és pánik tört ki, mindenki rohangált, mentők jöttek, tűzoltók oltották a tüzet. A nőt mikor megkérdezték, hogy mit ordítozott, csak annyit mondott: „Nem figyeltek rám, nem akartak megérteni!”-többé nem szólalt már meg-Bevitték az őrsre, próbálták faggatni, kiszedni belőle, hogy mit tud a történtekről, meggyanúsították, hogy benne volt a robbantásban. A nő hagyott egy levelet az íróasztalán, amelyet akkor találtak meg a nyomózok, amikor házkutatást tartottak. A levélben leírta, hogy a bátyjának a bűnszervezete terrortámadást szervez az egyik irodaház ellen, ahol iszlám-ellenes szövegeket írtak, majd publikáltak a helyi sajtóban, közösségi oldalakon.
Félt felhívni a rendőrséget, mert azt hitte, hogy bátyjának baja esne, így jobbnak látta, hogy személyesen menjen el a helyszínre, tudta, hogy mikor fog történni a pokolgép robbantás. Gondolta, ha oda megy, és ordítozva figyelmezteti az embereket, majd figyelnek rá, sikerül mindenkit megmenteni annyi idő alatt. 32 ember halt meg az irodaházban, 12 járókelő könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök bűnrészesség miatt előzetesbe helyezték a nőt. A bátyja soha nem került elő, a nő börtönbe került egyedüli gyanúsított hiányában.
10 év után jó magaviselet miatt szabadlábra helyezték, egyedüli ember, akihez szólt, a bátyja volt, aki 10 évig meg sem látogatta, azt sem tudta, hogy merre van. Bujkált végig, a terrorcselekmény után. A nő lelkileg meggyötörve, halkan annyit mondott a bátyjának: „Az emberek közömbösen viselkedtek, mindenki csak rohant, nem akarták megérteni angolul sem, hogy mit akarok, pedig én mondtam angolul is nekik, csak halandzsának vették, mert a zaj elnyomta a hangomat. Az elméjük zaja nem engedte tudatosulni a valóság hangjait.”
Pár nappal később a nőt holtan találták meg a lakásán.
Verőfényes délutánon New Yorkban, a Wall Street-en egy 28 éves arab nő, anyanyelvén ordítozik. Az embertömegek észre sem veszik, egyesek ránéznek, szájukat elhúzva haladnak tovább a széles járdán. Az autók zaja elnyomja a nő, amúgy sem érthető halandzsáját. Egy irodaház előtt ordítozik a nő, ahonnan egy irodista épp kinéz az utcafrontra, közben kávéját iszogatja. Tíz perc múlva már feltűnő, hogy a nő még mindig ott ordítozik eszeveszetten, de ugyanazt a mondatot skandálja újra és újra. Felhívja a rendőrséget, hogy jöjjenek, kezdjenek valamit a nővel, mert az embereket megállítja a járda közepén, próbál magyarázni valamit. A rendőrök 5 percen belül kijönnek, a nőt megfogják, angolul megkérdezik, hogy mi a baja, de érthető választ nem kapnak tőle. Beültetik a kocsi hátsó ülésére, rázárják az ajtót, aztán elhajtanak. Amint beindítja az autót a rendőr, a nő a hátsó ablakra tapad, számukra érthetetlen nyelven riadtan visítozik, közben az épület, amely elől elhurcolják felrobban. A rendőrök visszafordultak biztosítani a helyet, közben erősítést hívtak.
A nőt kiszállították, megbilincselték, hívtak egy tolmácsot, közben zűrzavar és pánik tört ki, mindenki rohangált, mentők jöttek, tűzoltók oltották a tüzet. A nőt mikor megkérdezték, hogy mit ordítozott, csak annyit mondott: „Nem figyeltek rám, nem akartak megérteni!”-többé nem szólalt már meg-Bevitték az őrsre, próbálták faggatni, kiszedni belőle, hogy mit tud a történtekről, meggyanúsították, hogy benne volt a robbantásban. A nő hagyott egy levelet az íróasztalán, amelyet akkor találtak meg a nyomózok, amikor házkutatást tartottak. A levélben leírta, hogy a bátyjának a bűnszervezete terrortámadást szervez az egyik irodaház ellen, ahol iszlám-ellenes szövegeket írtak, majd publikáltak a helyi sajtóban, közösségi oldalakon.
Félt felhívni a rendőrséget, mert azt hitte, hogy bátyjának baja esne, így jobbnak látta, hogy személyesen menjen el a helyszínre, tudta, hogy mikor fog történni a pokolgép robbantás. Gondolta, ha oda megy, és ordítozva figyelmezteti az embereket, majd figyelnek rá, sikerül mindenkit megmenteni annyi idő alatt. 32 ember halt meg az irodaházban, 12 járókelő könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök bűnrészesség miatt előzetesbe helyezték a nőt. A bátyja soha nem került elő, a nő börtönbe került egyedüli gyanúsított hiányában.
10 év után jó magaviselet miatt szabadlábra helyezték, egyedüli ember, akihez szólt, a bátyja volt, aki 10 évig meg sem látogatta, azt sem tudta, hogy merre van. Bujkált végig, a terrorcselekmény után. A nő lelkileg meggyötörve, halkan annyit mondott a bátyjának: „Az emberek közömbösen viselkedtek, mindenki csak rohant, nem akarták megérteni angolul sem, hogy mit akarok, pedig én mondtam angolul is nekik, csak halandzsának vették, mert a zaj elnyomta a hangomat. Az elméjük zaja nem engedte tudatosulni a valóság hangjait.”
Pár nappal később a nőt holtan találták meg a lakásán.
