Alkonyodik. A Nap fáradt-arany sugaraival omlik alá, langy-meleg ölelésével simogatja a fák leveleit, a házak oldalát.
Kitekintek az engem körül vévő " tájra ". Az útra, a házakra, a fákra...
Az őszi Nap lenyugvó sugára elalvás előtt utolsó pillantásával körbe tekint birtokán. Még megsimogatja gyermekét, nyugtatja, mielőtt álomra hajtja fejét.
" Aludj el szépen, kis Balázs ! "
Altatót mormolnak az elhúzó autók motorjai - nyugodj, mert lassan itt az est, lecsendesül a város zaja, nyugvóra tér a lázas pezsgés, életre kél az éj csend-dala.
Lesz halk neszezés, lágy zümmögés, a fák közt a kuvik hangja...
S hamar jön a békés éj...
Itt-ott villan csak a tovahúzó autók lámpája, de birtokba vesz a csend, a hallgatás - s ebben a csendben jobban hallik a szívdobbanás...
Dib...dob...ziki - zaka...
Félálomban hallgatod - de nem érted igazán, mit mond a szíved szava...
Pilládra az álom nehéz súlyával elterül...de az álmodban ott állsz egyedül...védtelen s kiszolgáltatottan...csak az van, mi szívedben él, legbelül...
S ha azt elmondhatnád !
De a szavakra lakat kerül...Ajkad nem mondja ki, mi a lelked tövéről fakad...
Hallgatásba burkolod s titkolod... Mert összetörnél vele hitet és álmokat...s mégsem kapnál érte igaz napokat...Csak kínt adnál élő szeretetért cserébe !
Fájdalmat, derékba tört álmokat,, vágyakat...
Annak, ki téged igazán s őszintén szeret s elfogad...
Kinek lába nyomát sem érinthetné a másik. Mert az a másik csak elővett téged,amikor szüksége volt rád.
Mikor fájdalmakon s gyötrő napokon mentél keresztül - nem volt sehol...Na, talán néha a net-en, telefonon...
De hol volt a kar, mely lágyan átkarol, hol az ölelés, mely nyugtat valahol...hol a szem, melynek tükrében elmerülsz...hol a hang, melynek selymétől szépülsz...? Sehol...sehol...sehol...
De ott volt Ő !
Ő melletted állt jóban-rosszban, vigasztalt és letörölte a könnyeid, beszélgetett veled és elterelte a gondolataid, fogta a kezed, átkarolta a vállad, szemedbe nézett, miközben hallgatta szavaidat...
Őt bántsd meg akkor olyan érzésekkel, melyeknek már nincs értelme, mi több, helye sincs az életedben?!
Akit nagyon szeretsz és áldott jó ember ?
Nem! Inkább hallgatsz és várod csendben, hogy e múltbeli alak már ne jelenjen meg többet az álmaidban, a gondolataidban.
Egyszer ez az idő is eljön talán. Én hiszem. Hiszem, hogy a tartós meleget adó SZERETET kioltja a parázst, mely még bennem ég!
Lassan én is nyugvóra térek. S remélem, álmaimban nem jelenik meg a barna szempár...S holnapra ébredve egy más érzés vár...
2011.szeptember 18.
Kitekintek az engem körül vévő " tájra ". Az útra, a házakra, a fákra...
Az őszi Nap lenyugvó sugára elalvás előtt utolsó pillantásával körbe tekint birtokán. Még megsimogatja gyermekét, nyugtatja, mielőtt álomra hajtja fejét.
" Aludj el szépen, kis Balázs ! "
Altatót mormolnak az elhúzó autók motorjai - nyugodj, mert lassan itt az est, lecsendesül a város zaja, nyugvóra tér a lázas pezsgés, életre kél az éj csend-dala.
Lesz halk neszezés, lágy zümmögés, a fák közt a kuvik hangja...
S hamar jön a békés éj...
Itt-ott villan csak a tovahúzó autók lámpája, de birtokba vesz a csend, a hallgatás - s ebben a csendben jobban hallik a szívdobbanás...
Dib...dob...ziki - zaka...
Félálomban hallgatod - de nem érted igazán, mit mond a szíved szava...
Pilládra az álom nehéz súlyával elterül...de az álmodban ott állsz egyedül...védtelen s kiszolgáltatottan...csak az van, mi szívedben él, legbelül...
S ha azt elmondhatnád !
De a szavakra lakat kerül...Ajkad nem mondja ki, mi a lelked tövéről fakad...
Hallgatásba burkolod s titkolod... Mert összetörnél vele hitet és álmokat...s mégsem kapnál érte igaz napokat...Csak kínt adnál élő szeretetért cserébe !
Fájdalmat, derékba tört álmokat,, vágyakat...
Annak, ki téged igazán s őszintén szeret s elfogad...
Kinek lába nyomát sem érinthetné a másik. Mert az a másik csak elővett téged,amikor szüksége volt rád.
Mikor fájdalmakon s gyötrő napokon mentél keresztül - nem volt sehol...Na, talán néha a net-en, telefonon...
De hol volt a kar, mely lágyan átkarol, hol az ölelés, mely nyugtat valahol...hol a szem, melynek tükrében elmerülsz...hol a hang, melynek selymétől szépülsz...? Sehol...sehol...sehol...
De ott volt Ő !
Ő melletted állt jóban-rosszban, vigasztalt és letörölte a könnyeid, beszélgetett veled és elterelte a gondolataid, fogta a kezed, átkarolta a vállad, szemedbe nézett, miközben hallgatta szavaidat...
Őt bántsd meg akkor olyan érzésekkel, melyeknek már nincs értelme, mi több, helye sincs az életedben?!
Akit nagyon szeretsz és áldott jó ember ?
Nem! Inkább hallgatsz és várod csendben, hogy e múltbeli alak már ne jelenjen meg többet az álmaidban, a gondolataidban.
Egyszer ez az idő is eljön talán. Én hiszem. Hiszem, hogy a tartós meleget adó SZERETET kioltja a parázst, mely még bennem ég!
Lassan én is nyugvóra térek. S remélem, álmaimban nem jelenik meg a barna szempár...S holnapra ébredve egy más érzés vár...
2011.szeptember 18.
