Tiszai P. Imre - tizenkét sor gordonkára

négy húr, némán simulnak ujjaim alatt,
apró neszek a nézőtéren, rám várnak,
cé-gé-dé-a húrokba fonva még néma,
fények lassan kihunynak, csak egy spotlámpa
rajtam, s bennem egy dallam elindul, ujjam
gyöngéd mozdulattal fut át a húrokon,
s ember szólal meg, a fájó hang én vagyok,
"beszélek", mosolygok és sírok - szabadon,
egyek vagyunk, hangokba öntöm életem,
négy húr és én, bennünk az örök létezés,
(piano-crescendo) ötödik húr a lelkem,
örök fény vagyok, ne lásd a sötétedést