Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Szollár Anna Kilátó-díjas

Minden évben a Magyar Szó születésnapján, karácsonykor adják át hagyományosan a Kilátó-díjat, amit az adott naptári évben a Kilátó irodalmi melléklet hasábjain nyújtott kiemelkedő szépirodalmi, illetve értekező prózai teljesítmény alapján ítélnek oda. A bírálóbizottság (dr. Csányi Erzsébet irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár, Fekete J. József kritikus és Kontra Ferenc író) az idén egyhangú döntéssel Szollár Annát jutalmazza Kilátó-díjjal.

Felnőtt több nemzedék a Kilátó mellett, amely itt publikálta első kéziratait, s tagjai mára meghatározó egyéniségei lettek a mellékletnek és irodalmi kultúránknak. Szollár Anna a hetedik Kilátó-díjas fiatal író. Az ötvenegyedik évfolyamába lépő melléklet ezzel is jelezni kívánja a fiatal tehetségekre odafigyelő törekvését.

Frissen megjelent könyvekről írt kritikai véleményével Szollár Anna hamar felhívta magára a figyelmet; a díjat újszerű meglátásaival, progresszív véleményalkotásával, felkészültségével, a kortárs magyar irodalom műveiről tömören és lényegre törően megfogalmazott szövegeivel érdemelte ki.
Reactions