Pedig azt sem tudom, hol áll a fejem!
Olyan káosz van bennem,
Lennének csak ők a helyemben!
A fejemet nem, de a dolgomat tudom:
Emelt fővel járni az igaz úton!
S ezt oly módon tehetem csupán:
Őszintén menni a szív szava után.
Életem egyszerű, lelkem tiszta,
Múltamra is jóérzéssel tekinthetek vissza.
Jelenem az érzést híven tükrözi,
S jövőmben sem fog a rossz a jótól eltéríteni.
Panaszkodsz, - meghallgatlak,
Sírdogálsz, - vigasztallak,
Ha bajban vagy, - segítek.
Ezért mutogatnak rám az irigyek.
Tanulj meg te is megbocsájtani,
A gonosznak tükröt tartani,
Hogy lássa milyen rút és ocsmány,
Szégyenében bujdokolván, elhagyja a világot,
S nem tapos le több virágot!
De te ne hagyd, hogy magával rántson!
Bátran, vitézül küzdj meg a páston!
Ne rettentsen vissza, hogy keskeny az út,
S még oly kevesen járunk rajta!
Ha szívedet tiszta érzés hajtja,
Neked is van ott helyed,
Csak hajtsd meg térdedet!
Ne szégyelld megtenni, az Égre felnézni,
S ki ezért gúnyolva kinevet,
Bocsáss meg neki, s így csak ő vétkezett!
S talán rájön, hogy nálad van az igaz,
Hogy nemesebb a gúnynál a hit, a szeretet, a vigasz.
Mert minden baj gyökere a Sátán,
Ki „tárt karokkal” vár rám.
De nekem az Úr keze van a kezemben:
Így szűnik meg a káosz a fejemben.
