Vaios Larga: Tavaszi éj után

Elbújik a hold, s a homályban
azt álmodom, még mindig élek,
s hajnali harmattól fáradtan
a fűszálak hozzám beszélnek.
Suttogó szavukat nem érti más,
csak porladó testem, s szellemem,
melyet egy tavaszi szélfúvás
körbefon, simogat, s én élvezem.
Fejfám megroskadt a télen,
de hantomon virág díszeleg,
s mintha értem tenné, szelíden
gondozza, s élteti a napmeleg.
Kérlek, ne bánts többé,
csak szeress, ahogy én szeretlek!
Ha a virágot kezeid közé
fogod, szívedre csókot lehelek...
Riad már tekintetem, feltámadok.
Szikrázó szemed sugarát
magamba szívom, s elporladok,
de lelkem testedbe mentem át...