Csatlakozz hozzánk

Breaking News

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem


Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem,
hej, mért nem virágoztál minden fa tetején?

Minden fa tetején, diófa levelén,
hej, hadd szakasztott volna minden, szegény legény.

Lám én szakasztottam, de elszalasztottam,
hej, utána futottam, de el nem foghattam.
( magyar népdal, Erdélyi János gyűjtésében)

Kinéz az ablakon, és látja, hogy az előző este megrendelt taxi pontosan ott áll a ház előtt, és a sofőr újságolvasással üti el a várakozási időt. Tizenöt perc alatt kétszer is leér, még akkor is, ha gyalog megy, hiszen az első emeleten lakik és panelház lévén nem túl magasak az emeletek. A bőrönd és az utazótáska nem túl nehéz, inkább nagydarab, jobb, ha mégis lifttel megy le és nem kell navigálnia a lépcsőházban a csomagjaival.
Egy pillanatra belenéz az előszoba talpig érő tükrébe, rámosolyog az onnan visszatekintő, csinos, karcsú, alakjára simuló kosztümben és laza pelerinben lévő tenmagára. Öltözete kimondottan elegáns, és szemüvege nélkül ragyog az arca. Kár, hogy nem hallgatott korábban a barátnőjére, mert sokkal fiatalabb kontaktlencsével, így kevésbé szigorú a tekintete, sőt, mintha a derű kisajátítaná az arcát, és vonzaná a férfiszemet, jobban, mint a miniszoknyából kilátszó, körömcipőbe bújtatott hosszú lába.
Mondhatja bárki, hogy a pénz nem boldogít, dehogynem, egyenesen csodákra képes. Lám, apai nagybátyja, gyermektelen özvegyként, végrendeletében ráhagyta javait, a lakást és némi készpénzt. Ez utóbbi nem nagy vagyon, ám kitelt belőle a lakás felújítása, berendezésének cseréje, s miután a viszonylag jó fizetéséből már nem kellett albérleti díjat fizetnie, és lejárt az autó részlete is, immár megengedhetett magának némely ésszerű költekezést. 
Létezik egyáltalán ésszerű költekezés? Mennyiben tekinthető természetesnek a lakóhely változtatással egyidejűleg végrehajtott életmódváltása, melynek eredményeként kicserélte a teljes ruhatárát, és vált az okos, jól felkészült, szorgalmas, ám megjelenésében szürke kis galambból elegáns ifjú hölgy? E két kérdés hetekig foglalkoztatta, plusz némi lelkiismeret furdalást is érzett, vajon bácsikája mit szólna mindezekhez, ám a külvilág visszajelzései lassan eloszlatták a kételyeit. Másképpen néznek rá kollégái, a főnöke pedig tiszteletben tartja, hogy heti két alkalommal a munkaidő leteltét követő percben kilép az irodájából és hangos köszönéssel elsiet fallabdázni, mert kell a mozgás az íróasztal mellett töltött napi kilenc óra ellensúlyozására.
Gondosan bezárja maga mögött az ajtót, majd a folyosóról távirányítóval bekapcsolja a lakás riasztóját. Négy éve legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyedülálló nőként harminckét éves korára hitelmentes lakása lesz, benne tíz darab védett festménnyel, gondosan kiválasztott antik bútorokkal, süppedő, vastag szőnyegekkel. Apja büszke lánya jó ízlésére, bezzeg anyja folyton korholja amiatt, hogy az örökségéből alig maradt készpénze. Egyébként is, miért tanul oroszul, elment az esze, miért nem elég az angol és a francia nyelvvizsga, amikor azokat a nyelveket sem használja. Jobban tenné, ha végre elfelejtené Szilárdot, és keresne magának egy rendes férjet, ha nem akar a nyomdokaiba lépni, későn szülni és csak egy gyerekkel beérni.
Belefáradt már az anyjával való állandó hadakozásba. Mit mondja ezredszer is el ugyanazt, hogy albérletre nem lehet egy jövőt alapozni, ráadásul ma már más a helyzet, mint a szülei idejében, hiszen a munkahely sem biztos, egyik percről a másikra az utcára kerülhet, és ha hitelt vesz fel bármihez is, utólag elveszítheti, nem csak a hitel tárgyát, de mindenét, ha nem tud törleszteni.
A taxis orrát megcsapja a lány parfümjének illata, nagy borravaló van kilátásban, gondolja, és azonnal kipattan a kocsiból, hogy a csomagokat a csomagtartóba tegye és kinyithassa utasa előtt a hátsó ülés ajtaját.
-          Csókolom a kezeit, hölgyem!
-          Szép jó reggelt! – köszönti vidáman a lány. – Remélem Csáktornyai névre érkezett és nem kell kiszállnom, hogy megvárjam a kollégáját.
-          Nem, az nem lehet, az én engedélyem kizárólag csak csinos fiatal hölgyek szállítására vonatkozik.
Az utazási iroda rendszerint külön buszt bérel a beregszászi utakhoz. Öt nap, négy éjszaka egy panzióban. Szinte kívülről tudja a nevezetességeket, amelyeket a közös városnézés keretében mindenképpen megmutat az idegenvezető, akit az utazás befizetését követő napon azonnal értesítette a szervező, hogy neki adják az egyetlen egyágyas szobát.
A taxis megpróbál vele beszédbe elegyedni, de feladja, mert meg sem hallja a kérdéseit. Utasának gondolatai láthatóan máshol járnak.
Anyja szavai ott dobolnak a fejében, igen, tenni kell valamit azért, hogy ne maradjon egyedül, családot kellene alapítania, maga is nagyon jól tudja. Ismeretségi körében nincs facér férfi egyetlen egy sem, igaz, kevés a házas, de mindenki együtt él a párjával, többen közülük igazi családként nevelik gyermekeiket.
Az utazási csoport találkozójának helyszíne a Keleti pályaudvar parkolója. Benn áll a busz, a jelzett helyen, és az idegenvezető, mellére tűzött névjegye alapján Tóbiás Gábor, a harmincas évei elején járó langaléta fiatalember, az első pillantásra kiszúrja magának a lányt. Biztosan a csoportjához tartozik, és ha jól keveri a kártyákat, kellemes útitársat lelhet benne, akivel elszórakozhat az unalmas úton. Mindenképpen maga mögé, a második sorba ülteti, hogy folyamatosan szóval tudja tartani, hátha elvarázsolja szövegével, mire Beregszászra érnek. Bemutatkozáskor kezet fognak, és kissé meglepődik, hogy a csinos lányban azt a Csáktornyai Eufrozinát tisztelheti, akit az egyágyas szobában kell elhelyeznie. Semmi gond, még a véletlen is a kezére játszik.
-          Szólíts csak Rozinának, kérlek, és tegeződjünk – mosolyog rá a leány.
Nem lesz itt semmi baj az udvarlással, vigyorog vissza Gábor, és máris türelmesebb a többi utassal, akik korukat tekintve túl vannak életük delén. Ügyesen úgy ülteti őket, hogy a lány melletti ülés szabadon maradjon, így, ha nincs dolga, odaülhet.
Döcögve indul a busz, araszolgat a fővárosi forgalomban.
Gábor feláll, és a hangosbeszélőn ismerteti az utazás várható idejét, a megállóhelyeket, mennyi hrivnyának kell lenni a beutazóknál, melyet a határon ellenőrizhetnek, végül összefoglalja a közös városnéző programokat.
A Hősök-tere és a Munkácsi utca sarkán áll az egykori Oroszlán vendégfogadó régi patinás épülete. Itt szállt meg 1847. július 12-ról 13-ra virradó éjszaka Petőfi Sándor; itt írta Meleg dél van című versét.
Az egykori Oroszlán vendégfogadótól elindulva a Vérkén átívelő kőhídon át jutunk a Rákóczi-térre, amely a város történelme sok nevezetes eseményének színtere volt. Ezen a téren bontotta ki állítólag a Rákóczi-felkelés zászlaját Esze Tamás, a "talpasok" vezére. Ennek az eseménynek az emlékét őrzi a postaépület falán felavatott emléktábla.
A Bethlen-kastélyban jelenleg a Beregszászi Szakipari Középiskolát helyezték el benne. 2002-ben az épület bejárat felőli jobbszárnyán több helyiséget jelöltek ki a Beregszászi Tájmúzeum számára. A Rákóczi-téren áll az egykori Bereg vármegyei Kaszinó impozáns épülete. Létrehozásának ötlete Eötvös Tamás másodalispántól ered.
Az egykori Kaszinó előtt áll Petőfi Sándor szobra. Minden évben január 1-én, Petőfi születésnapján eljönnek ide a beregszásziak, hogy egy-egy szál virággal leróják kegyeletüket a nagy magyar költő és forradalmár emléke előtt. Itt tartják a március 15-i ünnepségeket is.
A Munkácsi utcában szám alatt található Fedák-kastély. A kastélyt Fedák Sári, a magyar operett csillaga építtette szülei számára, beregszászi látogatásaikor itt szállt meg. A kastély jelenleg a Kárpátaljai Református Egyház püspöki hivatalának ad otthont. Homlokzatán emléktáblát avattak a nagy magyar színésznő emlékére.
Ugyancsak a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola vehette birtokába az egykori Grand Royal Hotel épületét. Javítása a magyar állam hathatós anyagi támogatásával befejeződött, az épület a központ díszévé vált. Jelenleg a főiskola Kölcsey Ferenc szakkollégiumának ad otthont.

Az egykori Royal Grand Hotel a város legkedveltebb szórakozóhelye volt, sok neves vendég fordult meg benne, többek között ebben az épületben szállt meg 1926. november 16-án beregszászi előadása után Móricz Zsigmond, amiről a bejárat mellett felavatott emléktábla tanúskodik.
-          Minden további információt elmondok a helyszínen.  Érezzék jól magukat és készséggel állok rendelkezésükre, ha bármilyen kérdésük lenne.
Visszaül a helyére és ellenőrzi a papírokat, amelyek a határátlépéshez kell.
Alea iacta est, gondolja Rozina, a kocka el van vetve. Innen már csak előre lehet haladni, pontosabban araszolgatni kifelé az autópályára. Amíg lehet, a hármason mennek, gyorsabb ott a haladás, mint a négyes úton. Majd a határ előtt még felhívja a szüleit, akik úgy tudják, hogy a barátnőjével saját költségükön, részt vesznek egy szakmai szimpozionon, melyet a világtól elzárt kis osztrák településen tartanak. Nem hiányzik, hogy többször keressék telefonon, ezzel a kegyes hazugsággal, remélhetőleg, megnyugtatta őket, főleg az édesanyját, aki mindig tudni akarja, hol van, és mit csinál.
Valószínűleg Szilárdnak is abból lett elege, hogy Liza mamának folyamatos helyzetjelentést kellett adniuk életük minden mozzanatáról, mert ha elmulasztották, képes volt kocsiba ülni és este tízkor felcsengetni őket, ugyan mi van veletek, gyerekek. Ivott egy kávét, és megnyugodva indult haza az éjszaka közepén, nem számított neki a kétórás út a sötétben.
Kapcsolatuk bizonyára kifulladt volna Liza mama segítsége nélkül is, csak nem hat év után, hanem valamivel később. Rozina maga is meglepődött azon, hogy megkönnyebbülést érzett Szilárd távozása után, pedig egy hangos szó sem hangzott el közöttük, tányért sem törtek és a poharak is épen maradtak. Őszintén szólva, nem lett volna ideje siránkozni, mert minden idejét lekötötte nagybátyja hagyatéka.
Megnövekedett önbizalommal tekintett a világba, hiszen rendezetté vált az élete, nem kellett a napi megélhetésen görcsölnie és elérkezettnek látta az időt egyre jobban leválni a szülőkről, s megteremteni a saját életét, amelyből igazán már csupán a társ hiányzott. De ő nagyon.
-          Megengeded, hogy melléd üljek? – kérdezi Gábor és jóváhagyását meg sem várva, gyorsan a mellette lévő ülésre huppan.
Kiérve az autópályára, a busz felgyorsul, s egyenletesen, tempósan fut mellettük a táj. Eléggé pimaszul nyomul az idegenvezető, de szó nélkül hagyja, legalább könnyebben megbeszélheti vele a terveit.
-          Másfél óránként megállunk egy negyedórás szünetre, hogy inkább a benzinkutak mosdóit használják, mintsem a buszét. De ezt nem mondhatom, inkább többször megállunk kávézni, meg cigarettázni. Remélem, addig mindenki kibírja – nevet a fiú. – És te, miért utazol egyedül?
-          Jó kérdés. Egy barátommal szeretnék találkozni.
-          Férfi az illető?
-          Remélem.
-          Akkor már értem, miért kértél egyágyas szobát.
-          Félreérted. Nem Beregszászon lakik, hanem Beregújfaluban, és miatta fizettem be erre az útra.
Gábor arcán grimasz fut át, mintha vackorba harapott volna, sebaj, szép az, ami érdek nélkül tetszik, gondolja Immanuel Kant után szabadon.
-          Érted jön a panzióba?
-          Nem, nem tudja, hogy jövök.
-          Hol ismerkedtetek meg? A neten?
-          Igen, ott.
-          Régen?
-          Már több mint egy éve.
Kapcsol a fiú, hogy a lánynak szüksége van reá, ahhoz, hogy eljusson az ismeretlen szerelméhez. Mert szerelmes, ehhez kétség sem férhet, hiszen arcán boldog mosoly ragyog. Nagy lehet ez a szerelem, ha a lány indul a fiúhoz, kockáztatva kudarcot és sikertelenséget, mert az ukrán viszonyok nem egészen olyanok, mint az otthoniak, ráadásul a neten való ismerkedés sokkal rosszabb, mint egy vak randi. Ez utóbbi lerendezhető tíz perc alatt, ha nem tetszik a delikvens, de egy hosszabb, akár Nick néven folytatott levelezgetés csalfa reményeket kelthet mindkettőjükben.
-          Szeretnéd, ha segítenék eljutni Beregújfaluba?
-          Természetesen.
Rozinának tetszik, hogy ilyen gyorsan kapcsol Gábor. Két pont között legrövidebb távolság az egyenes. Igaz, nem így tervezte ezt a beszélgetést, de nem baj, legalább hamar átesik rajta.
Kis ideig matat a táskájában és előhúzza Phoebus fényképét és szó nélkül Gábor kezébe nyomja.
A netről nyomtatott fotón egy jóképű, harmincas évei közepén járó, ébenfekete hajú férfi villogtatja hófehér fogsorát. Valóban, ezt a férfi típust tartják sármosnak a nők, legalább is felesége facér barátnői bizonyosan annak tartanák. Gábor mégis mást olvas ki a fotón lévő férfi mélybarna szeméből, vadságot és zabolázatlan szenvedélyt, némi kegyetlenséggel fűszerezve.
-          Látom, bejönnek neked a határozott férfiak – adja vissza a fotót és a lány arcát figyeli, aki kissé elpirul, mint a csínytevésen kapott gyerek.  
-          Igen, azt hiszem, megérdemlem. Az előző kedvesem egy légytől se tudott volna megvédeni.
-          Védelemre szorulsz?
-          Hacsak magammal szemben nem!
-          Nem szorulsz védelemre, hiszen olyan csinos vagy, hogy nincs az a férfi, akit ne tudnál levenni a lábáról. Talán még engem is sikerülne, ha nem lenne már egy feleségem és két gyerekem. Majd meggondolom, mit tehetek érted!
Rozina legnagyobb meglepetésére Gábor felpattan és visszaül a helyére. Feltűnő figyelemmel matatni kezd a papírjai között. Teljesen mindegy, hogyan dönt, segítségére lesz, vagy hátráltatja, egy biztos, hogy megakadályozni nem tudja úti célja elérésében. Mindössze tizenhat kilométert kell megtennie Phoebus lakhelyéig. Még gyalog sem sok. De fogad egy taxit, nem pénz kérdése.
Milyen érdekes, hogy első látásra Gábornak sem tetszik Phoebus, ahogyan neki sem tetszett, amikor bejelölte a neten, hogy szeretne vele megismerkedni. Néhány udvarias szóval jelezte, hogy elfoglalt, sok a munkája, kevesebbet lesz az oldalon. Ám az ismeretlen fiatalember nem adta fel, folyamatosan írogatott, mígnem Rozina úgy döntött, hogy a levelezgetés még nem ártott senkinek. Legalább tizenegy másikkal is szót váltott, több-kevesebb sikerrel, néhányukkal a Skype-on is beszélgetett, mégis, valahol a lelke mélyén, izgatta az égő szemű, vad szépségű Phoebus, akiről egyre többet megtudott.
Lassít a busz, lekanyarodik a benzinkúthoz és megáll a kamion parkolóban. Negyven utas szinte egyszerre rohanja le a presszót és a mosdókat, csak ketten nem sietnek, inkább rágyújtanak a pihenő padok melletti hulladékgyűjtő közelében. Hozzájuk csatlakozik Rozina is és az idős urak összenéznek, hogy végre egy csinos fiatal hölgy társaságában lehetnek. A magasabb, mély hangú öregúr, elnyomja a cigarettáját, visszamegy a buszba, majd kezében három műanyag pohárral és egy üveg konyakkal jön vissza.
-          A megismerkedésünkre igyunk egy kortyot! Dr. Hódos Elemér nyugalmazott egyetemi tanár vagyok!
Kezet csókol Rozinának.
A másik úr alacsony és arcáról soha nem tűnik el a kaján vigyor.
-          Mátyás András, szélhámos vagyok, aki soha nem vonul vissza, ha egy szép hölggyel találkozik.
A következő tíz percben csillogó szemmel felváltva udvarolnak a lánynak. Az idill azonban azonnal megszakad, amikor felbukkannak a feleségek. Hódos úr neje csak nevet a dolgon, ám Mátyás úr oldalbordája kimondottan morcos. 
Gábor terelgeti vissza a buszba az embereket.
-          Hoztam neked egy kávét – nyújtja a lánynak a lezárt pohárban lévő forró nedűt. – Megoldjuk a dolgod – teszi hozzá és kedvesen tovább noszogatja az utasokat.
Gábor nem vesztegette az idejét a kávéidő alatt, szinte mindenkivel váltott néhány szót, így tudta meg, hogy Hódos úrék is csak azért jöttek, hogy meglátogassák a rokonokat, akik véletlenül szintén Beregújfaluban laknak. Másnap délelőtt kilencre jönnek értük, s ha velük akar tartani, nincs semmi akadálya.
Rozina megjelenése Phoebus számára nagy meglepetés lesz, hiszen mindent tudnak egymásról, s hányszor elindult volna már hozzá a fekete szemű fiatalember, csak azok a fránya anyagiak rendre megakadályozták ebbéli tervének megvalósításában, mert egyedül neveli két kiskorú gyerekét, miután válásuk után felesége az ország másik végébe menekült új szerelmével. Nem, konkrétan soha nem kért egyetlen fillért sem Rozinától, csak panaszolta sorra a megoldhatatlan feladatait, hol a javításra szoruló tető, hol a beiskolázási költségek állították nehéz helyzet elé, ám az sem volt könnyebb, ha két gyerekének kinőtt ruháik helyett újakat kellett vennie, vagy Fehér Oroszországba utazott a nagybátyja temetésére. Megesett rajta a lány szíve, és felajánlotta, hogy kisegíti, s ha panaszkodott, rendszerint küldött neki pénzt, mikor mennyit tudott nélkülözni.
Phoebus, alias Kőszeghy Gyula, nagyon hálás volt neki a segítségért, ám ha küld, akkor euróban küldje, úgy jobb az átváltás, és megadta a lakáscímét.
Nem telt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne írt volna levelet, oly szépeket, amelyeket itthon Szilárd hat év alatt sem mondott neki.
Őszintén szólva, mindig ilyen férfire vágyott, aki figyel minden rezdülésére, biztatja, ha valamely dolgában nem jár sikerrel és dicséri a legkisebb eredménye okán, hiszen nincs olyan párkereső egészséges, okos, csinos lány, aki hét lakattal elzárná szívét a megfelelő férfiember elől. Hiszen Phoebus-Gyula a Beregújfalu egyetlen általános iskolájának igazgatója, a történelemtudományok kandidátusa, egy szeretetre méltó ember, akinek sikerült az, ami másoknak nem, megdobogtatni Rozina szívét.
Gábor ismét lehuppan a Rozina melletti ülésre.
-          Láttad a listát, mit lehet bevinni vámmentesen Ukrajnába?
-          Persze, láttam.
-          Hoztál valamit, amit nem szabad?
-          Csak azt hoztam.
-          Piát is?
-          Azt is.
-          No, akkor, szép kislány, még a határ előtt húsz kilométerre megállunk egy rövid cigaretta szünetre. Szépen kikotorjuk a csomagjaidat, áttesszük az enyém mellé. Adsz nekem egy üveg alkoholt és eljátszod a vámnál a szeretőm szerepét. Persze, nem muszáj, csak ha át akarod vinni a többi tiltott holmit. Rendben? Döntsd el gyorsan, mert öt perc múlva megállunk.
Amilyen gyorsan jött, úgy ment vissza a helyére.
Az útlevélvizsgálatnál elsőként Rozina iratait nézi át, majd Gábor azonnal kézen fogja és leszállítja, hogy a buszvezetővel együtt kinyissák a csomagtartót, vámvizsgálat gyanánt. Átfogja a lány vállát, olyan mozdulattal, hogy a két vámos azonnal megérti a dolgot. Csak azért nyittatják ki a személyzeti részt, mert ott van a szokásos konyakjuk.
Gondol egy merészet a fiú és ad egy puszit a lány arcára, majd a fülébe súgja, hogy ez jár neki.
A határ után rosszabb az országút, lassabban is megy a busz.
Rozina gyomrába belemar az éhség. Annyi minden foglalkoztatta, csak az nem, hogy reggelizzen és készítsen néhány szendvicset az útra. Gábor bezzeg annyit hozott, hogy az elég lesz négy napra is.
-          Nem vagy éhes, Rozina?
-          Nem.
-          Akkor csak a harkály kopogását hallom, s nem a szemedét.
Egy üveg kristályvizet és két hatalmas szendvicset nyújt át neki az ülés felett.
-          Fogadd csak el, annyit pakolt az asszony, hogy négy napig nem kell vennem élelmet. Megspórolom a teljes napidíjam. Nyugi, a párizsisat adom neked, azt nem nagyon szeretem, és azt kell először elfogyasztani. Érdekes, de Balázs fiamnak nem lehet más szendvicset adni uzsonnára, mert nem enné meg. Ugratom is az asszonyt, hogy nem az én fiam. Pedig le sem tagadhatnám, úgy hasonlít rám.
-          Mennyi idős? – Rozina máris beleharap az egyikbe.
-          A szendvics? Mondjuk, úgy négy órás.
-          Nem, a fiad.
-          Balázs? Másodikos. A lányom meg egyéves.
-          Köszönöm az ellátást, majd meghálálom.
-          Mit is mondtál, hogyan hívják a barátodat?
-          Nem mondtam meg, nem is kérdezted.
-          Akkor most kérdezem.
-          Kőszeghy Gyula.
-          Aha, jól van. No, pihenj egy kicsit, nekem még beszélnem kell a népekkel – azzal felpattan, és végigmegy a buszon, a végén kezdi a beszélgetést.
Minden utassal vált néhány szót. Többször felharsan a nevetés, merre jár.
Délután négyre érnek a panzióba. Mire elhelyezkednek, éppen csak felfrissítik magukat és máris mehetnek vacsorázni. Rozina csodálkozik, hogy Gábor csomagjai az információs pulton belül lapulnak, mintha nem lenne szobája.
Vacsora után az ebédlőben marad a csoport, Gábor megpróbál egy kis ismerkedési est félét összehozni, de fél óra múlva csak hatan maradnak, elszállingóznak a többiek.
A két bagós kisöreg feleségestül, meg ők maguk. Gábor eltűnik és egy üveg vodkával tér vissza.
-          Zárul mára Móka Miki mesetára! Innentől kezdve, remélem, reggelig nem lesz dolgom.
Hódos professzor a második pohárka vodka után összetegeződik a fiatalokkal és felesége, Blanka is gyorsan követi a példáját.  Tíz óra körül a Mátyás házaspár visszavonul.
-          Elemér bátyám, - szólal meg immár komolyan Gábor, - légy szíves vigyázz erre a lányra, mert ahogyan elnézem, szüksége lesz rá.
Rozinának kissé fejébe szállt vodka, folyamatosan vigyorog, de nem marad el a replika:
-          Blanka néni, mi történhet velem, ha Gábor egyik szeme mindig rajtam van?
-          Hajaj, ahogyan elnézem, elég sok baj érhet! Igaz, csak kellemes! Ha jól emlékszem.
-          Nocsak, asszony, ilyen rövid nem lehet a memóriád?
-          Miért lenne rövid? Nem a memóriám a rövid, csak sok az idő telt el az utolsó élmény óta!
Összenéznek a fiatalok.
-          Ne vegyétek komolyan, nálunk ez az évődés ötven éve kezdődött.
-          Ugyan Elemér, korábban! Hiszen még nem is voltunk házasok, amikor…
-          Amikor rá kellett volna jönnöm, hogy veled nem érdemes kikezdeni…
-          Bezzeg futottál utánam minden nap, egyetem után…
-          Mert te bizony egyre csak kéretted magad…
-          Jól van, szívem, hagyjuk abba, még azt hiszik a gyerekek, megrekedtünk kamaszkorunkban. Nyugodjatok meg, a gyerekeink sem értik a dolgot. Inkább beszéljük meg Rozinával a holnapi utat.
-          Bizony, mert János nem szeret várakozni.
-          János a sógorom és valóban türelmetlen ember. Kilenckor jön értünk ide, a panzió elé, és csak holnapután reggel hoz vissza. Jó lesz neked így?
Rozina hirtelen rávágja az igent, mire Gábor csak csóválja a fejét.
-          Blanka, kedves, azért mondtam, hogy vigyázzatok Rozinára, mert az is lehet, hogy már egy óra múlva visszajönne.
-          Jaj, gyerekek, nem nagy gond ez! János bátyámnál elfér velünk együtt, vendégszerető család vagyunk.
Másnap reggel Rozina úgy érzi, hogy dob a feje az este elfogyasztott vodkától.  Nem szokta a kutya a szántást, és öt óra után pár perccel lemegy a recepcióra, hátha sikerül egy kávét vennie az automatából. Csakhogy nem forinttal működik, az eurót sem fogadja el, egy kopijka nem sok, annyi ukrán pénze sincs.
Az őrvilágítás félhomályában majdnem elbotlik a lépcsőben, és egyébként is úgy érzi, mintha valamely tiltott dolgot művelne, amikor valaki kulccsal nyitja a bejárati ajtót. Összerezzen. Szaladna fel az emeletre, ott a szobája, a második ajtó, de Gábor ráköszön:
-          Szép jó reggelt, kedves Rozina! Korán keltél! Csak nem kávéra vágysz? A végén örökbe fogadlak. No, gyere, főzök egy igazi kávét. Mondtam már, hogy valóban Kőszeghy Gyula a Beregújfalu iskola igazgatója? Kicsit utána néztem. Mit csodálkozol? Nem itt alszom, hanem egyik barátomnál és a panzió tulajdonossal megosztozunk a szobám árán. Valamiből nekem is élnem kell.
A recepcióhoz tartozik egy mini konyha, melyben igazi kávéfőzővel jó erős fekete nedűt lehet főzni. Gábor folyamatosan magyaráz, hogy az ügyeletes recepciós is itt van, mindjárt előkerül a kávé illatára.
-          Hoztál mobilt? Oké. Megadom a számom, ha valami gond van, csak hívj fel, és én egy órán belül érted megyek.
-          Nagyon rendes vagy velem, mintha a bátyám lennél.
-          Megtisztelő lenne, de ez annál komolyabb dolog. Felelős vagyok érted, el sem lenne szabad engednem.
-          De hiszen Blanka néniék ….
-          Blanka néniék más dolog. Ne kérdezősködj, idd a kávéd. Mondd meg a mobil számod, és elküldöm neked sms-ben az enyémet. Menj, vidd a poharad, majd visszahozod.
Hódosi János kinézetre teljesen olyan, mint Elemér bácsi, csak jóval hitványabb az öltözéke és arcán egy negyed mosoly sincs, amikor meglátja Rozinát, pedig csinos a lány, átkozottul csinos, állapítja meg magában és megöleli az öccsét. Sógorasszonyának ad egy puszit, utána kezet nyújt Rozinának és bemutatkozik.
-          Kézcsókom! Hódosi János vagyok, ennek a lókötő öcsémnek a testvére. Gyerekkorunkban is összeszedett minden gyereket az utcánkban, anyánk meg etethette napestig a sok éhes szájat, ha volt miből. Nehogy elpityeredjen nekem, mert ki nem állhatom, ha egy nő sír. Üljenek csak hátra a kocsiban Blankával, és ha szólok, akkor próbáljon lekushadni, mert ellenőriznek bennünket és nehogy észrevegyék.
A tizenhat kilométeres úton legalább három ellenőrző pont lehet, mert annyiszor kell a lánynak lekushadnia, nehogy a kamera meglássa, hogy három helyett négy személy utazik a kocsiban.
-          Aztán, kihez jött, kislány?
-          Az iskolaigazgatóhoz.
-          A Kőszeghy Gyulához?
-          Ahhoz.
-          Mi dolga vele?
-          Semmi, csak ismerem.
-          Maga ismeri a Gyulát?
-          Hát, igazság szerint személyesen még nem.
Megjegyzést sem tesz János, inkább az öccsével beszélget a családi dolgokról.
Láthatóan Blanka asszony is elfoglalja magát a gondolataival.
Rozina a tájat nézi, s felfedezni véli mindazokat, melyeket a faluról olvasott. A kétezer lelkes település az egy tömbben élő beregvidéki magyarság végvára. Innét északra és keletre már csak ruszin, illetve ukrán községek találhatók. A község határát több oldalról gyönyörű erdők övezik. Nyáron nagyszerű lehetőséget nyújtanak egy-egy hosszabb erdei sétára, gombázásra. A falu központjától mintegy 4 kilométerre található a Beregi-tó, amely fürdésre, horgászásra egyaránt alkalmas.
A Vadgazdaság drótsövénnyel elkerített erdejében évente szerveznek tehetős külföldi és honi vendégnek vaddisznó-, őz- és muflonvadászatot.
A falu határában még fellelhető a tizenkilencedik században lecsapolt Szernye-mocsár, mely jó életteret biztosított a kígyók számára.
Beregújfalu önálló postájával, orvosi rendelővel, és általános iskolával rendelkezik, és az oda látogató vendégeket több,  ABC-ben működő kávézó várja. Az útleírások szerint tágas kultúrházában hagyományőrző kultúrcsoport tevékenykedik. A lakosság háromnegyede magyar nemzetiségű, állattartásból és mezőgazdasági munkákból élnek.
Eddig minden olyan, amilyennek elképzelte, mégis egyre izgatottabb lesz. Abban nem kételkedik, hogy megtalálja Gyulát, az sem kétséges, hogy kellemes meglepetés okoz, neki is, meg a gyerekeknek is, akiknek egy bőröndnyi ruhát és játékot hoz. Nem azért, hogy lekenyerezze őket, csak ismeri a gyerek lelket, mennyire szeretik az új, modern játékokat, kütyüket, s valóban nehéz lehet ezeket beszerezni egy kis faluban, nem beszélve arról, hogy Gyula fizetéséből ezekre úgysem telik. Minden megoldódik, ha összeházasodnak, közben Gyula megkéri a magyar állampolgárságot és családegyesítéssel áttelepül hozzá, elférnek mindannyian az új otthonában. Az sem érdekes, ha nem kap állást azonnal,
Miért ragaszkodik Gábor ahhoz, hogy elmentse a telefonszámát?
Előveszi a mobilját, persze, hogy nincs térerő, mégis jó érzés, hogy ott lapul az sms a telefonszámmal.
János bácsi tekintetében is rosszallást vél felfedezni Gyula nevének hallatán, ami érthetetlen, hiszen Gábor azt mondta, hogy valóban Kőszeghy Gyula az iskola igazgatója, utána nézett. Márpedig akkor minden rendben van.
A kora reggeli kávé ellenére ismét rátör az éhség. Nem jó jel, de a Gyulával való találkozás előtt valamelyik ABC-ben mindenképpen eszik egy szendvicset.
Már látszik a falu széle, János bácsi bátrabban nyomja a gázt, ez már számára hazai terület. Két perc múlva megállnak egy takaros kockaház előtt, melynek kovácsoltvas kapuja sarkig ki van nyitva.
A kocsi zajára alacsony, mosolygós, gömbölyded asszony fut ki eléjük a házból, mint kiderül, Léna asszony az, a házigazda felesége, aki úgy fogadja Rozinát is, mintha a családhoz tartozna, és tereli be a házba, a reggelihez terített asztalhoz.
-          Galambocskám, jöjjön csak, hagyja a csomagokat, jó helyen vannak azok a kocsiban, kihűl a reggeli.
Igazi magyaros vendéglátás, sült házi sonka, tojásrántotta, vaj, lekvár és tea, kemencében sült kenyér illata keveredik a tűzhelyen fövő ebéd gőzével. Ha nem csal az orra, tyúkhúsleves készül és vadhúsból a második fogás. Ha nem lenne éhes, akkor is megéhezne.
Előkerül egy üveg kisüsti is, majdnem hatvan fokos. Égeti Rozina torkát. Reggeli közben több kupica elfogy.
Tizenegy órakor családostul megérkezik a házigazda fia. Jankó kiköpött ifjúkori mása az apjának, akivel elvonulnak pár percre, amíg felesége a két gyerekkel Elemér bácsiéknak örvendeznek.
-          Gyere, Rozina, ebédig megmutatom a várost – invitálja Jankó, visszatérve az apjával folytatott beszélgetés után. – Hamar végzünk, nincs sok látnivaló.
-          De én szeretnék elmenni…
-          Tudom, tudom, arra is sor kerül.
Fél óra alatt körbejárják a falu centrumát, hiszen nincs sok látnivaló. Rozina számára túl szegényesnek tűnnek a házak. Járókelő is alig akad, dologidő lévén csak a munkaképtelen öregekkel, meg a kismamákkal lehet találkozni.
Jankó egyfolytában mesél a lánynak, a falu történelméről, hiedelmeiről, mondáiról, majd észbe kap, hogy Rozina hallgatása mögül hiányzik az érdeklődő figyelem, beülnek az iskolával szembeni ABC takaros kis kávézójába, melynek hatalmas üvegablakán keresztül belátni az iskola udvarára. Pár perc múlva kicsengetnek, és özönlenek a gyerekek az udvarra. Két tanár is előkerül. A magasabb fiatal, szőke, nagydarab fiatalember, farmerben és pólóban nem igazán látszik tanárnak, az alacsonyabb idős, vékony férfit pedig, aki fekete nadrágban és ingben sétálgat a gyerekek között, Rozina inkább papnak nézné. 
-          Egyik tanár sem ismerős?
-          Nem, miért lenne?
-          Mert az egyik Kőszeghy Gyula, akit keresel.
Rozina szíve kalapálni kezd, itt csak valami tévedés lehet, hiszen egyik férfi sem hasonlít a netes hódolójához! Idegességében véletlenül feldönti a kávéját, felpattan, és alig tudja elkerülni, hogy szoknyáján landoljon a fekete, melynek foltja nem mutatna valami jól az égszínkék kosztümön.
Jankó csak csóválja a fejét, majd felpattan, fizet a pultnál, és laza mozdulattal megfogja a lány könyökét, s az iskola felé navigálja.
-          Jó napot, igazgató úr! – köszön rá az idősebbre.
-          Jó napot, fiam!
-          Bemehetnénk néhány percre az iskolába?  Megmutatnám a Budapestről érkezett vendégünknek a dísztermet.
-          Gyertek, most úgy sem órám, szívesen megmutatom.
Idős ember létére az igazgatónak erős a kézfogása. Rozina persze mielőbb túl akar lenni a bemutatkozással együtt járó udvarias gesztusokon, mert Jankó nem bíz semmit a véletlenre, célja van a díszterem bemutatásával.
Az igazgató méltóságteljes, kissé kenetes hangon már útközben elkezdi mesélni az épület történetét, melyre nem igazán figyel a lány. Kissé kényelmetlen számára, hogy a gyerekek csoportosan követik őket, míg átszelik az udvart, egészen addig, amíg belépnek az épületbe.
A díszterem a tizenkilencedik század építészeti remeke, számára mégis érdekességét az adja, hogy a falon ott sorakoznak az elmúlt húsz év végzős növendékeinek tablói, valamint a magyar nyelvoktatást támogató egyesület tisztségviselőinek kinagyított fotói, közöttük Phoebusé, azaz azé a férfié, akiről immár maga sem tudja, hogy ki is valójában.
Kissé kipirultan, enyhén remegő hangon megkérdezi az igazgatót, hogy mivel foglalkozik az egyesület.
-          Tudja, hölgyem, szerényen csordogál az ukrán államtól az iskola fenntartásához szükséges pénz, ezért igyekszünk az egyesületünkön keresztül olyan támogatókat keresni, akik szerény hozzájárulásának köszönhetően falunkban megmaradhat az iskola, és az anyanyelv oktatása. Akiknek itt a fényképe, azoknak sikerült a legtöbb adományt megszerezni…
Az öreg büszkén sorolja a neveket, rámutatva az illető fényképére.
-          …és nem utolsó sorban Ács Jóska. Reá különösen büszke vagyok, mert megjárta a fiatalkorúak börtönét is, sokat szélhámoskodott, most pedig komoly családapa, valahol az Urálon túl él, és az elmúlt évben rajta keresztül kaptuk a legtöbb támogatást.
Rozina szemét elönti a könny, már nem tud parancsolni magának, kitör belőle a zokogás.
-          Bocsánat, igazgató úr, már reggel sem érezte jól magát Rozina, köszönjük a bemutatót.
Jankó a lány számára ismeretlen útvonalat választ és mielőtt Rozina megszólalhatna, megállnak a saját családi házuk előtt.
-          Itt lakom a családommal. Szeretném, ha bejönnél velem és a laptopon megmutatnád, hol ismerkedtél meg ezzel a szélhámos Áccsal. Sajnálom, hogy bizonyára nem kevés pénzt csalt ki tőled, de kivételesen az igazgató úr révén valóban az alapítványba került minden a pénz. Persze, ha akarod, feljelentést tehetsz ellene.  Gyanítjuk, hogy nem vagy egyedül és más nők pénze a saját zsebében landolt. És szerencséd van, hogy nem tudott az érkezésedről.
Phoebus még mindig ott van a portálon, lesben állva, mint egy pók a sűrűn szövött hálója szélén, ugrásra készen, hátha valaki beleakad.
-          És mi lesz az ajándékokkal, amit a gyerekeinek hoztam?
-          Ha akarod, délután átadjuk az alapítványnak. Lesz kinek adni, sose búsulj!
Hódoséknál már megterítettek az ebédhez, csak rájuk várnak. János bácsi lopva int a fiának, aki igent bólint.
-          Hogy tetszett a mi kis falunk, Rozina? – kérdi a házigazda, immár mosolyogva. – Nincs kedve itt maradni, nálunk?  Majd visszamegy az öcskösékkel. Holnap kimegyünk a tóra horgászni, tele van ponttyal. Hanem oda nem jöhet ilyen flancos ruhában, ugye tudja?
-          Hoztam tréningruhát!
-          Akkor megbeszéltünk. Üljünk asztalhoz, mert Léna kitekeri a nyakamat, ha kihűl a tűzhelyen az étel.  Mert, tudja, kislány – kacsint az öreg -, nálunk nőuralom van ám! – majd halkan hozzáteszi – de csak itthon, a négy fal között!