hej, mért nem virágoztál minden fa tetején?
Minden fa tetején, diófa levelén,
hej, hadd szakasztott volna minden, szegény legény.
Lám én szakasztottam, de elszalasztottam,
hej, utána futottam, de el nem foghattam.
Kinéz az ablakon, és látja, hogy az előző este
megrendelt taxi pontosan ott áll a ház előtt, és a sofőr újságolvasással üti el
a várakozási időt. Tizenöt perc alatt kétszer is leér, még akkor is, ha gyalog
megy, hiszen az első emeleten lakik és panelház lévén nem túl magasak az
emeletek. A bőrönd és az utazótáska nem túl nehéz, inkább nagydarab, jobb, ha
mégis lifttel megy le és nem kell navigálnia a lépcsőházban a csomagjaival.
Egy pillanatra belenéz az előszoba talpig érő tükrébe,
rámosolyog az onnan visszatekintő, csinos, karcsú, alakjára simuló kosztümben
és laza pelerinben lévő tenmagára. Öltözete kimondottan elegáns, és szemüvege
nélkül ragyog az arca. Kár, hogy nem hallgatott korábban a barátnőjére, mert
sokkal fiatalabb kontaktlencsével, így kevésbé szigorú a tekintete, sőt, mintha
a derű kisajátítaná az arcát, és vonzaná a férfiszemet, jobban, mint a
miniszoknyából kilátszó, körömcipőbe bújtatott hosszú lába.
Mondhatja bárki, hogy a pénz nem boldogít, dehogynem,
egyenesen csodákra képes. Lám, apai nagybátyja, gyermektelen özvegyként, végrendeletében
ráhagyta javait, a lakást és némi készpénzt. Ez utóbbi nem nagy vagyon, ám kitelt
belőle a lakás felújítása, berendezésének cseréje, s miután a viszonylag jó
fizetéséből már nem kellett albérleti díjat fizetnie, és lejárt az autó részlete
is, immár megengedhetett magának némely ésszerű költekezést.
Létezik egyáltalán ésszerű költekezés? Mennyiben tekinthető
természetesnek a lakóhely változtatással egyidejűleg végrehajtott életmódváltása,
melynek eredményeként kicserélte a teljes ruhatárát, és vált az okos, jól
felkészült, szorgalmas, ám megjelenésében szürke kis galambból elegáns ifjú
hölgy? E két kérdés hetekig foglalkoztatta, plusz némi lelkiismeret furdalást
is érzett, vajon bácsikája mit szólna mindezekhez, ám a külvilág visszajelzései
lassan eloszlatták a kételyeit. Másképpen néznek rá kollégái, a főnöke pedig tiszteletben
tartja, hogy heti két alkalommal a munkaidő leteltét követő percben kilép az
irodájából és hangos köszönéssel elsiet fallabdázni, mert kell a mozgás az
íróasztal mellett töltött napi kilenc óra ellensúlyozására.
Gondosan bezárja maga mögött az ajtót, majd a
folyosóról távirányítóval bekapcsolja a lakás riasztóját. Négy éve legmerészebb
álmaiban sem gondolta volna, hogy egyedülálló nőként harminckét éves korára hitelmentes
lakása lesz, benne tíz darab védett festménnyel, gondosan kiválasztott antik
bútorokkal, süppedő, vastag szőnyegekkel. Apja büszke lánya jó ízlésére, bezzeg
anyja folyton korholja amiatt, hogy az örökségéből alig maradt készpénze. Egyébként
is, miért tanul oroszul, elment az esze, miért nem elég az angol és a francia
nyelvvizsga, amikor azokat a nyelveket sem használja. Jobban tenné, ha végre elfelejtené
Szilárdot, és keresne magának egy rendes férjet, ha nem akar a nyomdokaiba
lépni, későn szülni és csak egy gyerekkel beérni.
Belefáradt már az anyjával való állandó hadakozásba.
Mit mondja ezredszer is el ugyanazt, hogy albérletre nem lehet egy jövőt
alapozni, ráadásul ma már más a helyzet, mint a szülei idejében, hiszen a
munkahely sem biztos, egyik percről a másikra az utcára kerülhet, és ha hitelt
vesz fel bármihez is, utólag elveszítheti, nem csak a hitel tárgyát, de
mindenét, ha nem tud törleszteni.
A taxis orrát megcsapja a lány parfümjének illata, nagy
borravaló van kilátásban, gondolja, és azonnal kipattan a kocsiból, hogy a
csomagokat a csomagtartóba tegye és kinyithassa utasa előtt a hátsó ülés
ajtaját.
-
Csókolom a
kezeit, hölgyem!
-
Szép jó
reggelt! – köszönti vidáman a lány. – Remélem Csáktornyai névre érkezett és nem
kell kiszállnom, hogy megvárjam a kollégáját.
-
Nem, az nem
lehet, az én engedélyem kizárólag csak csinos fiatal hölgyek szállítására
vonatkozik.
Az utazási iroda rendszerint külön buszt bérel a
beregszászi utakhoz. Öt nap, négy éjszaka egy panzióban. Szinte kívülről tudja
a nevezetességeket, amelyeket a közös városnézés keretében mindenképpen
megmutat az idegenvezető, akit az utazás befizetését követő napon azonnal értesítette
a szervező, hogy neki adják az egyetlen egyágyas szobát.
A taxis megpróbál vele beszédbe elegyedni, de feladja,
mert meg sem hallja a kérdéseit. Utasának gondolatai láthatóan máshol járnak.
Anyja szavai ott dobolnak a fejében, igen, tenni kell
valamit azért, hogy ne maradjon egyedül, családot kellene alapítania, maga is
nagyon jól tudja. Ismeretségi körében nincs facér férfi egyetlen egy sem, igaz,
kevés a házas, de mindenki együtt él a párjával, többen közülük igazi
családként nevelik gyermekeiket.
Az utazási csoport találkozójának helyszíne a Keleti pályaudvar
parkolója. Benn áll a busz, a jelzett helyen, és az idegenvezető, mellére
tűzött névjegye alapján Tóbiás Gábor, a harmincas évei elején járó langaléta
fiatalember, az első pillantásra kiszúrja magának a lányt. Biztosan a
csoportjához tartozik, és ha jól keveri a kártyákat, kellemes útitársat lelhet
benne, akivel elszórakozhat az unalmas úton. Mindenképpen maga mögé, a második sorba
ülteti, hogy folyamatosan szóval tudja tartani, hátha elvarázsolja szövegével,
mire Beregszászra érnek. Bemutatkozáskor kezet fognak, és kissé meglepődik,
hogy a csinos lányban azt a Csáktornyai Eufrozinát tisztelheti, akit az
egyágyas szobában kell elhelyeznie. Semmi gond, még a véletlen is a kezére
játszik.
-
Szólíts csak
Rozinának, kérlek, és tegeződjünk – mosolyog rá a leány.
Nem lesz itt semmi baj az udvarlással, vigyorog vissza
Gábor, és máris türelmesebb a többi utassal, akik korukat tekintve túl vannak
életük delén. Ügyesen úgy ülteti őket, hogy a lány melletti ülés szabadon
maradjon, így, ha nincs dolga, odaülhet.
Döcögve indul a busz, araszolgat a fővárosi
forgalomban.
Gábor feláll, és a hangosbeszélőn ismerteti az utazás
várható idejét, a megállóhelyeket, mennyi hrivnyának kell lenni a beutazóknál,
melyet a határon ellenőrizhetnek, végül összefoglalja a közös városnéző
programokat.
A Hősök-tere és a Munkácsi utca sarkán áll az egykori
Oroszlán vendégfogadó régi patinás épülete. Itt szállt meg 1847. július 12-ról
13-ra virradó éjszaka Petőfi Sándor; itt írta Meleg dél van című versét.
Az egykori Oroszlán vendégfogadótól elindulva a Vérkén
átívelő kőhídon át jutunk a Rákóczi-térre, amely a város történelme sok
nevezetes eseményének színtere volt. Ezen a téren bontotta ki állítólag a
Rákóczi-felkelés zászlaját Esze Tamás, a "talpasok" vezére. Ennek az
eseménynek az emlékét őrzi a postaépület falán felavatott emléktábla.
A Bethlen-kastélyban jelenleg a Beregszászi Szakipari
Középiskolát helyezték el benne. 2002-ben az épület bejárat felőli jobbszárnyán
több helyiséget jelöltek ki a Beregszászi Tájmúzeum számára. A Rákóczi-téren
áll az egykori Bereg vármegyei Kaszinó impozáns épülete. Létrehozásának ötlete
Eötvös Tamás másodalispántól ered.
Az egykori Kaszinó előtt áll Petőfi Sándor szobra.
Minden évben január 1-én, Petőfi születésnapján eljönnek ide a beregszásziak,
hogy egy-egy szál virággal leróják kegyeletüket a nagy magyar költő és
forradalmár emléke előtt. Itt tartják a március 15-i ünnepségeket is.
A Munkácsi utcában szám alatt
található Fedák-kastély. A kastélyt Fedák Sári, a magyar operett csillaga
építtette szülei számára, beregszászi látogatásaikor itt szállt meg. A kastély
jelenleg a Kárpátaljai Református Egyház püspöki hivatalának ad otthont.
Homlokzatán emléktáblát avattak a nagy magyar színésznő emlékére.
Ugyancsak a Kárpátaljai Magyar
Tanárképző Főiskola vehette birtokába az egykori Grand Royal Hotel épületét.
Javítása a magyar állam hathatós anyagi támogatásával befejeződött, az épület a
központ díszévé vált. Jelenleg a főiskola Kölcsey Ferenc szakkollégiumának ad
otthont.
Az egykori Royal Grand Hotel a város legkedveltebb szórakozóhelye volt, sok neves vendég fordult meg benne, többek között ebben az épületben szállt meg 1926. november 16-án beregszászi előadása után Móricz Zsigmond, amiről a bejárat mellett felavatott emléktábla tanúskodik.
-
Minden további információt elmondok a helyszínen. Érezzék jól magukat és készséggel állok
rendelkezésükre, ha bármilyen kérdésük lenne.
Visszaül a helyére és ellenőrzi a papírokat, amelyek a határátlépéshez
kell.
Alea iacta est, gondolja Rozina, a
kocka el van vetve. Innen már csak előre lehet haladni, pontosabban
araszolgatni kifelé az autópályára. Amíg lehet, a hármason mennek, gyorsabb ott
a haladás, mint a négyes úton. Majd a határ előtt még felhívja a szüleit, akik
úgy tudják, hogy a barátnőjével saját költségükön, részt vesznek egy szakmai
szimpozionon, melyet a világtól elzárt kis osztrák településen tartanak. Nem
hiányzik, hogy többször keressék telefonon, ezzel a kegyes hazugsággal,
remélhetőleg, megnyugtatta őket, főleg az édesanyját, aki mindig tudni akarja,
hol van, és mit csinál.
Valószínűleg Szilárdnak is abból
lett elege, hogy Liza mamának folyamatos helyzetjelentést kellett adniuk életük
minden mozzanatáról, mert ha elmulasztották, képes volt kocsiba ülni és este
tízkor felcsengetni őket, ugyan mi van veletek, gyerekek. Ivott egy kávét, és
megnyugodva indult haza az éjszaka közepén, nem számított neki a kétórás út a
sötétben.
Kapcsolatuk bizonyára kifulladt
volna Liza mama segítsége nélkül is, csak nem hat év után, hanem valamivel
később. Rozina maga is meglepődött azon, hogy megkönnyebbülést érzett Szilárd
távozása után, pedig egy hangos szó sem hangzott el közöttük, tányért sem
törtek és a poharak is épen maradtak. Őszintén szólva, nem lett volna ideje
siránkozni, mert minden idejét lekötötte nagybátyja hagyatéka.
Megnövekedett önbizalommal tekintett
a világba, hiszen rendezetté vált az élete, nem kellett a napi megélhetésen
görcsölnie és elérkezettnek látta az időt egyre jobban leválni a szülőkről, s
megteremteni a saját életét, amelyből igazán már csupán a társ hiányzott. De ő nagyon.
-
Megengeded, hogy melléd üljek? – kérdezi Gábor és
jóváhagyását meg sem várva, gyorsan a mellette lévő ülésre huppan.
Kiérve az autópályára, a busz
felgyorsul, s egyenletesen, tempósan fut mellettük a táj. Eléggé pimaszul
nyomul az idegenvezető, de szó nélkül hagyja, legalább könnyebben megbeszélheti
vele a terveit.
-
Másfél óránként megállunk egy negyedórás szünetre,
hogy inkább a benzinkutak mosdóit használják, mintsem a buszét. De ezt nem
mondhatom, inkább többször megállunk kávézni, meg cigarettázni. Remélem, addig
mindenki kibírja – nevet a fiú. – És te, miért utazol egyedül?
-
Jó kérdés. Egy barátommal szeretnék találkozni.
-
Férfi az illető?
-
Remélem.
-
Akkor már értem, miért kértél egyágyas szobát.
-
Félreérted. Nem Beregszászon lakik, hanem Beregújfaluban,
és miatta fizettem be erre az útra.
Gábor arcán grimasz fut át, mintha
vackorba harapott volna, sebaj, szép az, ami érdek nélkül tetszik, gondolja
Immanuel Kant után szabadon.
-
Érted jön a panzióba?
-
Nem, nem tudja, hogy jövök.
-
Hol ismerkedtetek meg? A neten?
-
Igen, ott.
-
Régen?
-
Már több mint egy éve.
Kapcsol a fiú, hogy a lánynak
szüksége van reá, ahhoz, hogy eljusson az ismeretlen szerelméhez. Mert
szerelmes, ehhez kétség sem férhet, hiszen arcán boldog mosoly ragyog. Nagy
lehet ez a szerelem, ha a lány indul a fiúhoz, kockáztatva kudarcot és
sikertelenséget, mert az ukrán viszonyok nem egészen olyanok, mint az
otthoniak, ráadásul a neten való ismerkedés sokkal rosszabb, mint egy vak randi.
Ez utóbbi lerendezhető tíz perc alatt, ha nem tetszik a delikvens, de egy
hosszabb, akár Nick néven folytatott levelezgetés csalfa reményeket kelthet
mindkettőjükben.
-
Szeretnéd, ha segítenék eljutni Beregújfaluba?
-
Természetesen.
Rozinának tetszik, hogy ilyen
gyorsan kapcsol Gábor. Két pont között legrövidebb távolság az egyenes. Igaz,
nem így tervezte ezt a beszélgetést, de nem baj, legalább hamar átesik rajta.
Kis ideig matat a táskájában és
előhúzza Phoebus fényképét és szó nélkül Gábor kezébe nyomja.
A netről nyomtatott fotón egy
jóképű, harmincas évei közepén járó, ébenfekete hajú férfi villogtatja hófehér
fogsorát. Valóban, ezt a férfi típust tartják sármosnak a nők, legalább is
felesége facér barátnői bizonyosan annak tartanák. Gábor mégis mást olvas ki a
fotón lévő férfi mélybarna szeméből, vadságot és zabolázatlan szenvedélyt, némi
kegyetlenséggel fűszerezve.
-
Látom, bejönnek neked a határozott férfiak – adja
vissza a fotót és a lány arcát figyeli, aki kissé elpirul, mint a csínytevésen
kapott gyerek.
-
Igen, azt hiszem, megérdemlem. Az előző kedvesem egy
légytől se tudott volna megvédeni.
-
Védelemre szorulsz?
-
Hacsak magammal szemben nem!
-
Nem szorulsz védelemre, hiszen olyan csinos vagy, hogy
nincs az a férfi, akit ne tudnál levenni a lábáról. Talán még engem is
sikerülne, ha nem lenne már egy feleségem és két gyerekem. Majd meggondolom,
mit tehetek érted!
Rozina legnagyobb meglepetésére
Gábor felpattan és visszaül a helyére. Feltűnő figyelemmel matatni kezd a
papírjai között. Teljesen mindegy, hogyan dönt, segítségére lesz, vagy
hátráltatja, egy biztos, hogy megakadályozni nem tudja úti célja elérésében.
Mindössze tizenhat kilométert kell megtennie Phoebus lakhelyéig. Még gyalog sem
sok. De fogad egy taxit, nem pénz kérdése.
Milyen érdekes, hogy első látásra
Gábornak sem tetszik Phoebus, ahogyan neki sem tetszett, amikor bejelölte a
neten, hogy szeretne vele megismerkedni. Néhány udvarias szóval jelezte, hogy
elfoglalt, sok a munkája, kevesebbet lesz az oldalon. Ám az ismeretlen
fiatalember nem adta fel, folyamatosan írogatott, mígnem Rozina úgy döntött,
hogy a levelezgetés még nem ártott senkinek. Legalább tizenegy másikkal is szót
váltott, több-kevesebb sikerrel, néhányukkal a Skype-on is beszélgetett, mégis,
valahol a lelke mélyén, izgatta az égő szemű, vad szépségű Phoebus, akiről
egyre többet megtudott.
Lassít a busz, lekanyarodik a
benzinkúthoz és megáll a kamion parkolóban. Negyven utas szinte egyszerre
rohanja le a presszót és a mosdókat, csak ketten nem sietnek, inkább
rágyújtanak a pihenő padok melletti hulladékgyűjtő közelében. Hozzájuk
csatlakozik Rozina is és az idős urak összenéznek, hogy végre egy csinos fiatal
hölgy társaságában lehetnek. A magasabb, mély hangú öregúr, elnyomja a
cigarettáját, visszamegy a buszba, majd kezében három műanyag pohárral és egy
üveg konyakkal jön vissza.
-
A megismerkedésünkre igyunk egy kortyot! Dr. Hódos
Elemér nyugalmazott egyetemi tanár vagyok!
Kezet csókol Rozinának.
A másik úr alacsony és arcáról soha
nem tűnik el a kaján vigyor.
-
Mátyás András, szélhámos vagyok, aki soha nem vonul
vissza, ha egy szép hölggyel találkozik.
A következő tíz percben csillogó
szemmel felváltva udvarolnak a lánynak. Az idill azonban azonnal megszakad,
amikor felbukkannak a feleségek. Hódos úr neje csak nevet a dolgon, ám Mátyás
úr oldalbordája kimondottan morcos.
Gábor terelgeti vissza a buszba az
embereket.
-
Hoztam neked egy kávét – nyújtja a lánynak a lezárt
pohárban lévő forró nedűt. – Megoldjuk a dolgod – teszi hozzá és kedvesen
tovább noszogatja az utasokat.
Gábor nem vesztegette az idejét a
kávéidő alatt, szinte mindenkivel váltott néhány szót, így tudta meg, hogy
Hódos úrék is csak azért jöttek, hogy meglátogassák a rokonokat, akik
véletlenül szintén Beregújfaluban laknak. Másnap délelőtt kilencre jönnek
értük, s ha velük akar tartani, nincs semmi akadálya.
Rozina megjelenése Phoebus számára
nagy meglepetés lesz, hiszen mindent tudnak egymásról, s hányszor elindult
volna már hozzá a fekete szemű fiatalember, csak azok a fránya anyagiak rendre
megakadályozták ebbéli tervének megvalósításában, mert egyedül neveli két
kiskorú gyerekét, miután válásuk után felesége az ország másik végébe menekült
új szerelmével. Nem, konkrétan soha nem kért egyetlen fillért sem Rozinától,
csak panaszolta sorra a megoldhatatlan feladatait, hol a javításra szoruló
tető, hol a beiskolázási költségek állították nehéz helyzet elé, ám az sem volt
könnyebb, ha két gyerekének kinőtt ruháik helyett újakat kellett vennie, vagy
Fehér Oroszországba utazott a nagybátyja temetésére. Megesett rajta a lány
szíve, és felajánlotta, hogy kisegíti, s ha panaszkodott, rendszerint küldött
neki pénzt, mikor mennyit tudott nélkülözni.
Phoebus, alias Kőszeghy Gyula,
nagyon hálás volt neki a segítségért, ám ha küld, akkor euróban küldje, úgy
jobb az átváltás, és megadta a lakáscímét.
Nem telt el úgy egyetlen nap sem,
hogy ne írt volna levelet, oly szépeket, amelyeket itthon Szilárd hat év alatt
sem mondott neki.
Őszintén szólva, mindig ilyen
férfire vágyott, aki figyel minden rezdülésére, biztatja, ha valamely dolgában
nem jár sikerrel és dicséri a legkisebb eredménye okán, hiszen nincs olyan
párkereső egészséges, okos, csinos lány, aki hét lakattal elzárná szívét a
megfelelő férfiember elől. Hiszen Phoebus-Gyula a Beregújfalu egyetlen általános
iskolájának igazgatója, a történelemtudományok kandidátusa, egy szeretetre
méltó ember, akinek sikerült az, ami másoknak nem, megdobogtatni Rozina szívét.
Gábor ismét lehuppan a Rozina
melletti ülésre.
-
Láttad a listát, mit lehet bevinni vámmentesen
Ukrajnába?
-
Persze, láttam.
-
Hoztál valamit, amit nem szabad?
-
Csak azt hoztam.
-
Piát is?
-
Azt is.
-
No, akkor, szép kislány, még a határ előtt húsz
kilométerre megállunk egy rövid cigaretta szünetre. Szépen kikotorjuk a csomagjaidat,
áttesszük az enyém mellé. Adsz nekem egy üveg alkoholt és eljátszod a vámnál a
szeretőm szerepét. Persze, nem muszáj, csak ha át akarod vinni a többi tiltott
holmit. Rendben? Döntsd el gyorsan, mert öt perc múlva megállunk.
Amilyen gyorsan jött, úgy ment
vissza a helyére.
Az útlevélvizsgálatnál elsőként
Rozina iratait nézi át, majd Gábor azonnal kézen fogja és leszállítja, hogy a
buszvezetővel együtt kinyissák a csomagtartót, vámvizsgálat gyanánt. Átfogja a
lány vállát, olyan mozdulattal, hogy a két vámos azonnal megérti a dolgot. Csak
azért nyittatják ki a személyzeti részt, mert ott van a szokásos konyakjuk.
Gondol egy merészet a fiú és ad egy
puszit a lány arcára, majd a fülébe súgja, hogy ez jár neki.
A határ után rosszabb az országút,
lassabban is megy a busz.
Rozina gyomrába belemar az éhség.
Annyi minden foglalkoztatta, csak az nem, hogy reggelizzen és készítsen néhány
szendvicset az útra. Gábor bezzeg annyit hozott, hogy az elég lesz négy napra
is.
-
Nem vagy éhes, Rozina?
-
Nem.
-
Akkor csak a harkály kopogását hallom, s nem a
szemedét.
Egy üveg kristályvizet és két
hatalmas szendvicset nyújt át neki az ülés felett.
-
Fogadd csak el, annyit pakolt az asszony, hogy négy
napig nem kell vennem élelmet. Megspórolom a teljes napidíjam. Nyugi, a párizsisat
adom neked, azt nem nagyon szeretem, és azt kell először elfogyasztani.
Érdekes, de Balázs fiamnak nem lehet más szendvicset adni uzsonnára, mert nem
enné meg. Ugratom is az asszonyt, hogy nem az én fiam. Pedig le sem
tagadhatnám, úgy hasonlít rám.
-
Mennyi idős? – Rozina máris beleharap az egyikbe.
-
A szendvics? Mondjuk, úgy négy órás.
-
Nem, a fiad.
-
Balázs? Másodikos. A lányom meg egyéves.
-
Köszönöm az ellátást, majd meghálálom.
-
Mit is mondtál, hogyan hívják a barátodat?
-
Nem mondtam meg, nem is kérdezted.
-
Akkor most kérdezem.
-
Kőszeghy Gyula.
-
Aha, jól van. No, pihenj egy kicsit, nekem még
beszélnem kell a népekkel – azzal felpattan, és végigmegy a buszon, a végén
kezdi a beszélgetést.
Minden utassal vált néhány szót.
Többször felharsan a nevetés, merre jár.
Délután négyre érnek a panzióba.
Mire elhelyezkednek, éppen csak felfrissítik magukat és máris mehetnek
vacsorázni. Rozina csodálkozik, hogy Gábor csomagjai az információs pulton
belül lapulnak, mintha nem lenne szobája.
Vacsora után az ebédlőben marad a
csoport, Gábor megpróbál egy kis ismerkedési est félét összehozni, de fél óra
múlva csak hatan maradnak, elszállingóznak a többiek.
A két bagós kisöreg feleségestül,
meg ők maguk. Gábor eltűnik és egy üveg vodkával tér vissza.
-
Zárul mára Móka Miki mesetára! Innentől kezdve,
remélem, reggelig nem lesz dolgom.
Hódos professzor a második pohárka
vodka után összetegeződik a fiatalokkal és felesége, Blanka is gyorsan követi a
példáját. Tíz óra körül a Mátyás
házaspár visszavonul.
-
Elemér bátyám, - szólal meg immár komolyan Gábor, -
légy szíves vigyázz erre a lányra, mert ahogyan elnézem, szüksége lesz rá.
Rozinának kissé fejébe szállt vodka,
folyamatosan vigyorog, de nem marad el a replika:
-
Blanka néni, mi történhet velem, ha Gábor egyik szeme mindig
rajtam van?
-
Hajaj, ahogyan elnézem, elég sok baj érhet! Igaz, csak
kellemes! Ha jól emlékszem.
-
Nocsak, asszony, ilyen rövid nem lehet a memóriád?
-
Miért lenne rövid? Nem a memóriám a rövid, csak sok az
idő telt el az utolsó élmény óta!
Összenéznek a fiatalok.
-
Ne vegyétek komolyan, nálunk ez az évődés ötven éve
kezdődött.
-
Ugyan Elemér, korábban! Hiszen még nem is voltunk
házasok, amikor…
-
Amikor rá kellett volna jönnöm, hogy veled nem érdemes
kikezdeni…
-
Bezzeg futottál utánam minden nap, egyetem után…
-
Mert te bizony egyre csak kéretted magad…
-
Jól van, szívem, hagyjuk abba, még azt hiszik a
gyerekek, megrekedtünk kamaszkorunkban. Nyugodjatok meg, a gyerekeink sem értik
a dolgot. Inkább beszéljük meg Rozinával a holnapi utat.
-
Bizony, mert János nem szeret várakozni.
-
János a sógorom és valóban türelmetlen ember.
Kilenckor jön értünk ide, a panzió elé, és csak holnapután reggel hoz vissza.
Jó lesz neked így?
Rozina hirtelen rávágja az igent,
mire Gábor csak csóválja a fejét.
-
Blanka, kedves, azért mondtam, hogy vigyázzatok
Rozinára, mert az is lehet, hogy már egy óra múlva visszajönne.
-
Jaj, gyerekek, nem nagy gond ez! János bátyámnál elfér
velünk együtt, vendégszerető család vagyunk.
Másnap reggel Rozina úgy érzi, hogy
dob a feje az este elfogyasztott vodkától. Nem szokta a kutya a szántást, és öt óra után
pár perccel lemegy a recepcióra, hátha sikerül egy kávét vennie az automatából.
Csakhogy nem forinttal működik, az eurót sem fogadja el, egy kopijka nem sok,
annyi ukrán pénze sincs.
Az őrvilágítás félhomályában majdnem
elbotlik a lépcsőben, és egyébként is úgy érzi, mintha valamely tiltott dolgot
művelne, amikor valaki kulccsal nyitja a bejárati ajtót. Összerezzen. Szaladna
fel az emeletre, ott a szobája, a második ajtó, de Gábor ráköszön:
-
Szép jó reggelt, kedves Rozina! Korán keltél! Csak nem
kávéra vágysz? A végén örökbe fogadlak. No, gyere, főzök egy igazi kávét.
Mondtam már, hogy valóban Kőszeghy Gyula a Beregújfalu iskola igazgatója?
Kicsit utána néztem. Mit csodálkozol? Nem itt alszom, hanem egyik barátomnál és
a panzió tulajdonossal megosztozunk a szobám árán. Valamiből nekem is élnem kell.
A recepcióhoz tartozik egy mini konyha,
melyben igazi kávéfőzővel jó erős fekete nedűt lehet főzni. Gábor folyamatosan
magyaráz, hogy az ügyeletes recepciós is itt van, mindjárt előkerül a kávé
illatára.
-
Hoztál mobilt? Oké. Megadom a számom, ha valami gond
van, csak hívj fel, és én egy órán belül érted megyek.
-
Nagyon rendes vagy velem, mintha a bátyám lennél.
-
Megtisztelő lenne, de ez annál komolyabb dolog. Felelős
vagyok érted, el sem lenne szabad engednem.
-
De hiszen Blanka néniék ….
-
Blanka néniék más dolog. Ne kérdezősködj, idd a kávéd.
Mondd meg a mobil számod, és elküldöm neked sms-ben az enyémet. Menj, vidd a
poharad, majd visszahozod.
Hódosi János kinézetre teljesen
olyan, mint Elemér bácsi, csak jóval hitványabb az öltözéke és arcán egy negyed
mosoly sincs, amikor meglátja Rozinát, pedig csinos a lány, átkozottul csinos,
állapítja meg magában és megöleli az öccsét. Sógorasszonyának ad egy puszit,
utána kezet nyújt Rozinának és bemutatkozik.
-
Kézcsókom! Hódosi János vagyok, ennek a lókötő
öcsémnek a testvére. Gyerekkorunkban is összeszedett minden gyereket az
utcánkban, anyánk meg etethette napestig a sok éhes szájat, ha volt miből.
Nehogy elpityeredjen nekem, mert ki nem állhatom, ha egy nő sír. Üljenek csak
hátra a kocsiban Blankával, és ha szólok, akkor próbáljon lekushadni, mert
ellenőriznek bennünket és nehogy észrevegyék.
A tizenhat kilométeres úton legalább
három ellenőrző pont lehet, mert annyiszor kell a lánynak lekushadnia, nehogy a
kamera meglássa, hogy három helyett négy személy utazik a kocsiban.
-
Aztán, kihez jött, kislány?
-
Az iskolaigazgatóhoz.
-
A Kőszeghy Gyulához?
-
Ahhoz.
-
Mi dolga vele?
-
Semmi, csak ismerem.
-
Maga ismeri a Gyulát?
-
Hát, igazság szerint személyesen még nem.
Megjegyzést sem tesz János, inkább
az öccsével beszélget a családi dolgokról.
Láthatóan Blanka asszony is
elfoglalja magát a gondolataival.
Rozina a tájat nézi, s felfedezni
véli mindazokat, melyeket a faluról olvasott. A kétezer lelkes település az egy
tömbben élő beregvidéki magyarság végvára. Innét északra és keletre már csak
ruszin, illetve ukrán községek találhatók. A község határát több oldalról
gyönyörű erdők övezik. Nyáron nagyszerű lehetőséget nyújtanak egy-egy hosszabb
erdei sétára, gombázásra. A falu központjától mintegy 4 kilométerre található a
Beregi-tó, amely fürdésre, horgászásra egyaránt alkalmas.
A Vadgazdaság drótsövénnyel elkerített
erdejében évente szerveznek tehetős külföldi és honi vendégnek vaddisznó-, őz-
és muflonvadászatot.
A falu határában még fellelhető a
tizenkilencedik században lecsapolt Szernye-mocsár, mely jó életteret
biztosított a kígyók számára.
Beregújfalu önálló postájával,
orvosi rendelővel, és általános iskolával rendelkezik, és az oda látogató
vendégeket több, ABC-ben működő kávézó
várja. Az útleírások szerint tágas kultúrházában hagyományőrző kultúrcsoport
tevékenykedik. A lakosság háromnegyede magyar nemzetiségű, állattartásból és
mezőgazdasági munkákból élnek.
Eddig minden olyan, amilyennek
elképzelte, mégis egyre izgatottabb lesz. Abban nem kételkedik, hogy megtalálja
Gyulát, az sem kétséges, hogy kellemes meglepetés okoz, neki is, meg a
gyerekeknek is, akiknek egy bőröndnyi ruhát és játékot hoz. Nem azért, hogy
lekenyerezze őket, csak ismeri a gyerek lelket, mennyire szeretik az új, modern
játékokat, kütyüket, s valóban nehéz lehet ezeket beszerezni egy kis faluban,
nem beszélve arról, hogy Gyula fizetéséből ezekre úgysem telik. Minden
megoldódik, ha összeházasodnak, közben Gyula megkéri a magyar állampolgárságot
és családegyesítéssel áttelepül hozzá, elférnek mindannyian az új otthonában.
Az sem érdekes, ha nem kap állást azonnal,
Miért ragaszkodik Gábor ahhoz, hogy
elmentse a telefonszámát?
Előveszi a mobilját, persze, hogy
nincs térerő, mégis jó érzés, hogy ott lapul az sms a telefonszámmal.
János bácsi tekintetében is
rosszallást vél felfedezni Gyula nevének hallatán, ami érthetetlen, hiszen
Gábor azt mondta, hogy valóban Kőszeghy Gyula az iskola igazgatója, utána
nézett. Márpedig akkor minden rendben van.
A kora reggeli kávé ellenére ismét
rátör az éhség. Nem jó jel, de a Gyulával való találkozás előtt valamelyik ABC-ben
mindenképpen eszik egy szendvicset.
Már látszik a falu széle, János
bácsi bátrabban nyomja a gázt, ez már számára hazai terület. Két perc múlva
megállnak egy takaros kockaház előtt, melynek kovácsoltvas kapuja sarkig ki van
nyitva.
A kocsi zajára alacsony, mosolygós,
gömbölyded asszony fut ki eléjük a házból, mint kiderül, Léna asszony az, a
házigazda felesége, aki úgy fogadja Rozinát is, mintha a családhoz tartozna, és
tereli be a házba, a reggelihez terített asztalhoz.
-
Galambocskám, jöjjön csak, hagyja a csomagokat, jó
helyen vannak azok a kocsiban, kihűl a reggeli.
Igazi magyaros vendéglátás, sült
házi sonka, tojásrántotta, vaj, lekvár és tea, kemencében sült kenyér illata
keveredik a tűzhelyen fövő ebéd gőzével. Ha nem csal az orra, tyúkhúsleves
készül és vadhúsból a második fogás. Ha nem lenne éhes, akkor is megéhezne.
Előkerül egy üveg kisüsti is,
majdnem hatvan fokos. Égeti Rozina torkát. Reggeli közben több kupica elfogy.
Tizenegy órakor családostul
megérkezik a házigazda fia. Jankó kiköpött ifjúkori mása az apjának, akivel
elvonulnak pár percre, amíg felesége a két gyerekkel Elemér bácsiéknak
örvendeznek.
-
Gyere, Rozina, ebédig megmutatom a várost – invitálja
Jankó, visszatérve az apjával folytatott beszélgetés után. – Hamar végzünk, nincs
sok látnivaló.
-
De én szeretnék elmenni…
-
Tudom, tudom, arra is sor kerül.
Fél óra alatt körbejárják a falu
centrumát, hiszen nincs sok látnivaló. Rozina számára túl szegényesnek tűnnek a
házak. Járókelő is alig akad, dologidő lévén csak a munkaképtelen öregekkel,
meg a kismamákkal lehet találkozni.
Jankó egyfolytában mesél a lánynak,
a falu történelméről, hiedelmeiről, mondáiról, majd észbe kap, hogy Rozina
hallgatása mögül hiányzik az érdeklődő figyelem, beülnek az iskolával szembeni
ABC takaros kis kávézójába, melynek hatalmas üvegablakán keresztül belátni az
iskola udvarára. Pár perc múlva kicsengetnek, és özönlenek a gyerekek az
udvarra. Két tanár is előkerül. A magasabb fiatal, szőke, nagydarab
fiatalember, farmerben és pólóban nem igazán látszik tanárnak, az alacsonyabb
idős, vékony férfit pedig, aki fekete nadrágban és ingben sétálgat a gyerekek
között, Rozina inkább papnak nézné.
-
Egyik tanár sem ismerős?
-
Nem, miért lenne?
-
Mert az egyik Kőszeghy Gyula, akit keresel.
Rozina szíve kalapálni kezd, itt
csak valami tévedés lehet, hiszen egyik férfi sem hasonlít a netes hódolójához!
Idegességében véletlenül feldönti a kávéját, felpattan, és alig tudja
elkerülni, hogy szoknyáján landoljon a fekete, melynek foltja nem mutatna
valami jól az égszínkék kosztümön.
Jankó csak csóválja a fejét, majd
felpattan, fizet a pultnál, és laza mozdulattal megfogja a lány könyökét, s az
iskola felé navigálja.
-
Jó napot, igazgató úr! – köszön rá az idősebbre.
-
Jó napot, fiam!
-
Bemehetnénk néhány percre az iskolába? Megmutatnám a Budapestről érkezett
vendégünknek a dísztermet.
-
Gyertek, most úgy sem órám, szívesen megmutatom.
Idős ember létére az igazgatónak
erős a kézfogása. Rozina persze mielőbb túl akar lenni a bemutatkozással együtt
járó udvarias gesztusokon, mert Jankó nem bíz semmit a véletlenre, célja van a
díszterem bemutatásával.
Az igazgató méltóságteljes, kissé
kenetes hangon már útközben elkezdi mesélni az épület történetét, melyre nem
igazán figyel a lány. Kissé kényelmetlen számára, hogy a gyerekek csoportosan
követik őket, míg átszelik az udvart, egészen addig, amíg belépnek az épületbe.
A díszterem a tizenkilencedik század
építészeti remeke, számára mégis érdekességét az adja, hogy a falon ott
sorakoznak az elmúlt húsz év végzős növendékeinek tablói, valamint a magyar
nyelvoktatást támogató egyesület tisztségviselőinek kinagyított fotói, közöttük
Phoebusé, azaz azé a férfié, akiről immár maga sem tudja, hogy ki is valójában.
Kissé kipirultan, enyhén remegő
hangon megkérdezi az igazgatót, hogy mivel foglalkozik az egyesület.
-
Tudja, hölgyem, szerényen csordogál az ukrán államtól
az iskola fenntartásához szükséges pénz, ezért igyekszünk az egyesületünkön
keresztül olyan támogatókat keresni, akik szerény hozzájárulásának köszönhetően
falunkban megmaradhat az iskola, és az anyanyelv oktatása. Akiknek itt a
fényképe, azoknak sikerült a legtöbb adományt megszerezni…
Az öreg büszkén sorolja a neveket,
rámutatva az illető fényképére.
-
…és nem utolsó sorban Ács Jóska. Reá különösen büszke
vagyok, mert megjárta a fiatalkorúak börtönét is, sokat szélhámoskodott, most
pedig komoly családapa, valahol az Urálon túl él, és az elmúlt évben rajta
keresztül kaptuk a legtöbb támogatást.
Rozina szemét elönti a könny, már
nem tud parancsolni magának, kitör belőle a zokogás.
-
Bocsánat, igazgató úr, már reggel sem érezte jól magát
Rozina, köszönjük a bemutatót.
Jankó a lány számára ismeretlen
útvonalat választ és mielőtt Rozina megszólalhatna, megállnak a saját családi
házuk előtt.
-
Itt lakom a családommal. Szeretném, ha bejönnél velem
és a laptopon megmutatnád, hol ismerkedtél meg ezzel a szélhámos Áccsal.
Sajnálom, hogy bizonyára nem kevés pénzt csalt ki tőled, de kivételesen az
igazgató úr révén valóban az alapítványba került minden a pénz. Persze, ha akarod,
feljelentést tehetsz ellene. Gyanítjuk,
hogy nem vagy egyedül és más nők pénze a saját zsebében landolt. És szerencséd
van, hogy nem tudott az érkezésedről.
Phoebus még mindig ott van a
portálon, lesben állva, mint egy pók a sűrűn szövött hálója szélén, ugrásra
készen, hátha valaki beleakad.
-
És mi lesz az ajándékokkal, amit a gyerekeinek hoztam?
-
Ha akarod, délután átadjuk az alapítványnak. Lesz
kinek adni, sose búsulj!
Hódoséknál már megterítettek az
ebédhez, csak rájuk várnak. János bácsi lopva int a fiának, aki igent bólint.
-
Hogy tetszett a mi kis falunk, Rozina? – kérdi a
házigazda, immár mosolyogva. – Nincs kedve itt maradni, nálunk? Majd visszamegy az öcskösékkel. Holnap
kimegyünk a tóra horgászni, tele van ponttyal. Hanem oda nem jöhet ilyen
flancos ruhában, ugye tudja?
-
Hoztam tréningruhát!
-
Akkor megbeszéltünk. Üljünk asztalhoz, mert Léna
kitekeri a nyakamat, ha kihűl a tűzhelyen az étel. Mert, tudja, kislány – kacsint az öreg -,
nálunk nőuralom van ám! – majd halkan hozzáteszi – de csak itthon, a négy fal
között!
