Géczi Szilvia: Tél

A tél megint beköszönt,
s jeges ujjával végigint a
tájon, s apró hófehér
darával behint minden
csupasz ágat, hogy
reggel, mikor rácsodálsz
a mára, fájjon, égjen
beléd a lét, és
tudd, hogy minden vég
valami kezdet,
s apró hópihék százai
játsszák el a halotti
zenét, s a jég
belepi a mocskos
pocsolyát, gyémánttal
vonja be a tavat.
A szél hordja el a
havat;süvöltve üvölti:
még, s te hiába
kéred: már elég.