Kis István Mihály: Csend

Kis tanya romja felett az idő száll, hirdeti ifjú
éveim árva sorát, gyermeki arc mosolyát.

Szántó lett már, reggeli hűsén áll az időnek,
régi fasorban akác sarja maradt, odaát,

hol csak a régi világnak a léte idézte a fákat,
s úttalan úton jár képzeletemben a nyár...

Kis domb hozza a régi tanyának a képit elébem:
nyurga platánok dús májusi árnya borul

rám, csoda hát, hogy szívem egészen úgy zakatolgat,
mint aki múltat idéz - szembogarán, ha kinéz?

Ködbe merengőn térdelek immár - nappali álom
szellemi árja izent - burkol az éteri csend.