Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Ursula Krechel kapja az idén a Német Könyvdíjat

Ursula Krechel német költő, író kapja az idén a Német Könyvdíjat – jelentették be hétfő este Frankfurtban. A főleg verseiről ismert alkotó a Landgericht (Tartományi bíróság) című regényével érdemelte ki a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító díjat, amelyet mindig Frankfurti Könyvvásár előestéjén adnak át.

A regény a második világháború utáni első években, Nyugat-Németország megalapításának időszakában játszódik, és egy zsidó bíró sorsát követi; származása miatt menekülni kényszerül, a nácik bukása után pedig visszatér hazájába, amely nem fogadja szívesen. Az alkotás „csodálatosan hűvös és modern regény”, és „pontos képet rajzol a korai NSZK-ról” – áll a zsűri indoklásában.

A Német Könyvdíj a német könyvszakma csúcsszervének, a Börsenverein des Deutschen Buchhandelsnek az elismerése az utóbbi év terméséből a legjobbnak ítélt német nyelvű regénynek. A 2005-ben alapított díjra német, osztrák és svájci kiadók pályázhatnak köteteikkel. A benevezett több száz regény közül a tekintélyes kritikusokból álló zsűri az első lépésben egy húszas listát állít össze, majd a mezőnyt hat kötetre szűkíti. A díj 25 ezer euróval jár, az utolsó körbe bejutott további öt alkotást 2500-2500 euróval jutalmazzák.

Az idén Ursula Krechel volt az egyetlen nő a hatos körbe bejutott regényírók között. A Berlinben élő 64 éves szerző 13 verseskötet után fordult a regényműfajhoz. A Landgericht a második regénye, az első 2009-ben jelent meg.

Magyar vonatkozás, hogy az elismerést 2010-ben a vajdasági Óbecsén született, Svájcban élő és német nyelven író Melinda Nadj Abonji  kapta a Galambok röppennek föl című regényéért.

(MTI)
Reactions