Add tovább


Szakács Klára: Tündérország

kik itt féltek, vándorútra kéltek.
több százezer földönfutó lélek.
nem vittek semmit, csak az álmaikat
tudásukat, bizalmukat, szorgalmukat

maguk mögött hagyták az éles kínt
az öreg halál bűzlő pennyadását.
és a mindennapok aljas gyötrelmét.
a jogtalan éhezést, beteg bűnözést.

az adósságot, szülőket, rokonokat
jó barátot, örök tanácstalanságot.
azokat, akik miatt menniük kellett.
kik elevenen nyúzták meg már őket.

maradt a felperzselt pusztaság
kietlen, szárazra aszott rónaság.
az örök változatlanság kárhozata
az ifjúságnak megkopott lába nyoma.

könnyezik a pálmát tartó hölgy
a formás gyémánt - hegy tetején.
lábainál, soványra fogyott kígyó
teszi e tájat, döbbenetesen széppé.

látványát magukkal vitték kik mentek,
"sovány vigaszként", messze idegenbe.
ahova az élet sodorta őket szerteszét
mint megsárgult fa, lehullott levelét.

az itt maradottak sokat nem tehetnek
a szép jövő, forgószélként elment.
nyomasztó holnapon híznak a lelkek
Isteni igazságot dühösen követelnek!

dohos szagú, szürke álmos reggelek
véget nem érő forró nappalok s éjjelek.
tündérország rabszolgáinak sírjain
friss virágot, könnycseppet nem lelek.
Megosztás a Google Pluson