Add tovább


Rajkai Viktor: A remény útja


Amikor a csend beszél hozzám,
Az ötlet nem maradhat némán.
Mindent asztalra teszek, s
Hamarosan írásba kezdek.

Teljes erőbedobással dolgozok,
Olykor mindenbe belefogok.
Bármelyik feladatom választom,
Alapvetően a jót szolgálom.

Oly korban éltem e földön,
Kinek nem jutott tisztelet, áhítat.
Alázattal mérték felém az igát, s
Kíméletlen parancsolt a kárhozat.

Üvöltöttek, a stílus manapság sem változott,
Szenvedő lelkem a föld mélyébe ágyazott.
Sebzett lélekkel menekült a hatékony gondolat,
Kettétört az egészség s szívem célja meghasadt.

Nélkülözve küzdöttem a jobb kor reményében,
Elképzelhetetlen volt, hogy higgyek újjászületésemben.
Madárfészekből szálltam ismét e valóságos földre,
Önmagam létéért küzdöttem, látszólag megerősödve.

Az erő veszélyes, soha semmit sem ér,
Az ész mindig bölcs, kegyesebb tanító, mint a vér.
Szeressük nyitott szívvel egymást lélegző életünkben, hiszen
Mindig a remény hal utoljára törékeny szívünkben.
Megosztás a Google Pluson