Mata Ibolya: Nagyapám emlékére

Ködfoltos októberi hajnalok
nektek elmondhatom
A nagyapám emlékére szállt most
minden gondolatom

Felidéztem gyermeki önmagam
Mikor sírtam egy fenyőfa alatt
Gyertyát gyújtottam, és reszketett a kezem
Lehet, hogy fáztam, mi más lehetett?

Halottak napja volt, és apám szólt nekem
Menjünk a temetőbe, fogd meg a kezem!
Fekete szemében egy könnycsepp megszorult
Majd kitörve onnét, arcára vándorolt

Anyám a sírnál serényen szorgoskodott
Húgom a vázákba virágokat rakott
A sírhanton a virágtenger szirmai
Mécsesekben az élet örök fényei

Harminc év után, én most így emlékezem
Nagyapám, kevés időt tölthettél velem!
És téged nagymamám, nem is ismertelek
Az égiek hamar elvittek titeket

Ködfoltos októberi hajnalok
nektek elmondhatom
hogy minden éjjel az álmaimban
nagyapám átkarol