Add tovább


Juhász Ferenc: Játszótárs-keresés a reggeli nyárban

S hol volt még a szemérem, a szégyen? / S hol volt még a megadás szerelme? / Játszottunk pucéran és szegényen. / S bennünk a múlt angyalcsók-türelme. - Magasiskola rovatunkban ezen a héten Juhász Ferenc versét olvashatják.

„Hol vagytok ti régi játszótársak?”
Elrohadtatok a sárga földben!
Röntgen-szemem sírba néz, hogy lássak
a tóparti nyárfás temetőben.

Mert odalent fordított világ van:
ami itt fekete ott fehér lesz,
mint a röntgen-ernyő varázsában
hullunk testünk csont-szerkezetéhez.

Bukfenceztünk meztelen a tóban:
fiúk, lányok rózsarügy-csecsekkel,
s rákot, csigát fogtunk a folyóban
könyökig sáros igyekezettel.

Fűzfasípot csináltunk fűz-bőrből,
a fűz-ág zöld héját kalapálva
bicskával, kaviccsal, s pléhvödörből
zúdult a víz pucér-szűz imánkra.

Bodzapuskát, nádszálból nyílvesszőt,
ácsszög-végű farúd-béka-lándzsát
csináltunk, hogy a kövér, szeplős zöld
test izzadja Krisztus vonaglását.

S néha vidra úszott ki a partra,
ezüst bajszán kék vízcsöpp-szőlőfürt,
s sikló csúszott, testét jobbra-balra
hajtva lángolt, mint pikkely-angyalkürt.

S a fűzfasíp, mint egy zöld madárcsőr,
s a fésűn az ezüst nyárfalevél
zenét szitált lágy leheletünkből:
nyálas fogunk fölött fényköd-éjfél.

S hol volt még a szemérem, a szégyen?
S hol volt még a megadás szerelme?
Játszottunk pucéran és szegényen.
S bennünk a múlt angyalcsók-türelme.

S fényes a kislányok rózsabőre,
a tűzliliom kezdet-szakálla,
s a barnapont mellbimbók jövőre
kemények, mint az almamag álma.

S a kisfiúk sejtelme csak vágy volt:
kis borostyánrúd, pecsétviasz-láng,
maglövelléstől foltos az ágy-rojt
s a nők selyemszakállában pisztráng.

Nem tudjuk még, hogy mi a rost-bokor
odalent a titok-táguláson,
ahol a láz-paradicsom-üst forr
s győz a tűz az emberáruláson!
Megosztás a Google Pluson