Elmúlt a melengető, forró nyár
Szétszakadt az a csodás pár
Az ősz rideg, rút szelével
madárként rebbentek széjjel
A lánynak mára párja lett
Most ő áll mindenek felett
Ölelő karja fonja az estét
Drága, törékeny viasztestét
Ó, legalább boldog vele
Övé még szíve másik fele
De mit ér ami benne dobog
A többi még a fiúban mozog
A fiúnak csak a magány jutott
Örök hűséget neki fogadott
Szomorú, de egy még élteti
Szíve benne van, érzi lüktetni
Csodás, leplezett egyedüllét
Múlik nap és sok - sok hét
Gondolat lett az édes test
Álmaival még szerelmet fest
Hallja csengő, éteri szavait
Befonja szobája szürke falait
Foszlott képek tűnnek fel
Arcát így látja minden reggel
Eltelnek hóval fedett hónapok
Éled a tavasz s nyílnak virágok
A fiú megint jól van, boldog
Mellkasában új szív dobog
Buzgón kalapál szerelemtől
Közeli, gyönyörű emlékektől
Kedvese karjába siklik csendesen
Csókot csen ajkáról kedvesen
Nem hall kacajt, sem hangokat
Fehérre festette a szürke falakat
Arca nem rémlik fel már régen
Nem keresi csillagát esti égen
A lány, ki mással boldogan nevetett
Most összetört és magányos lett
Nem simogat védő, erős kezet
Nem áll már ő mindenek felett
Viaszteste lassan semmivé olvad
A lelke elszáll, elméje elsorvad
Pedig visszakapta szíve egyik felét
Amit a fiú őrzött, mint legszebb kincsét
Most sorvad az is, már nem élettel teli
Nincs ki óvja és szerelmesen dédelgeti
Hallja selymes hangját, szobája falain
Látja arcát foszlott magányos álmaim
Tűnt a tavasz, tombolt a fényes nyár
Napsütésben az utcán sétált egy pár
Kéz a kézben, szívük vadul kalapált
A fiú akkor meglátta jönni a lányt
Megismerték egymást, szemük köszönt
A lány érezte, amint könnye kiönt
Mosoly jelent megbújva a fiú ajkán
Egyetlen könnycsepp a szeme sarkán
- Így mentek el akkor egymás mellett -
A lány még félszegen hátrafordult
S hallotta a fiút, ahogy felmordult:
"Feltámadt a szél, port fújt a szemembe!"
De nem volt por abba a könnycseppbe...
0 Megjegyzések