Konrád Tamás Zsolt: Húsbavágó tévedés

Lekorholt a feleségem,
mert nem volt több eleségem,
sem nekem, sem a családnak.
Vége már a kacsalábnak,
ami még volt a frigóban.
Eltűnt, mint mag a rigóban.
Szörnyű hangot ad ki torka:
- Takarodj a sarki boltba!!!

Siettem, nem volt mit tenni.
Akármilyen holmit enni
nem adhatok a kölköknek.
- Húsnak örülnek! Töltöttnek. -
Hasított belém az ötlet.
Először egy, aztán öt lett.
Míg Soroltam a sok kaját,
már téptem a bolt ajtaját.

Nézem én a fáradt hentest,
nem jellemezte pihent test.
Orosz származású egyén.
Dús szőrzet van izmos begyén.
Jól ismerem. Neve Kolja.
Vadul a hűtőt pakolja.
Nézd, mit tett ki most! Húst pultra.
Az aztán a non plusz ultra.

Nem várom meg, hogy más kérjen.
- Abból 30 kilót mérjen!

Szóltam oda, csak úgy lazán.
- Hús mennyország az új hazám. -
Gondoltam magamban némán,
de Kolja csak furcsán néz rám.
Mert amit a pultra rakott
(ezzel lőttem én a bakot),
nem volt sertés, marha, birka,
csak a csemegés Katinka.