Szabó Jolán: Hogyan győztem [Pampuska - Második rész]

Az első részért kattints ide!

Nem jó ez így, hogy a családomtól kétszáz kilométerre kell dolgoznom, mert otthon nem kapok munkát, azóta, hogy Arankával összeházasodunk. Sem a családom, sem a munkáltatóm nem nézi jó szemmel, hogy összekötöm az életem a szép és tüzes tizenhat éves cigánylánnyal, akiből kiváló családanya, és tisztességes feleség lesz. Immár tizenöt éve élünk együtt, neveljük a három gyerekünket, nincs is semmi baj, azon kívül, hogy a hét öt napján hiányoljuk egymást.

Az építőipari cég, amelynél dolgozom, főleg alvállalkozói munkát végez, nem túl nagy nyereséggel, de legalább kenyeret ad százhúsz embernek, azaz százhúsz család megélhetését biztosítja. Tompa Tomi, a cég tulajdonosa, volt iskolatársam, amint megtudja, hogy cigány a feleségem, azonnal alám osztja be azokat a brigádokat, amelyekben romák is dolgoznak. Nem panaszkodom, engem még viszonylag jól megfizet, de ennek ellenében elvárja, hogy minden határidőt betartassak, mindenkor és minden körülmények között.

Tomi állandóan munka után jár, s gyakorlatilag a kivitelezési munkákat egyedül irányítom. A bajok akkor kezdődnek, amikor a fővállalkozó nem tud bennünket kifizetni, vagy nem is akar, ezt én nem látom. Azt azonban a saját bőrömön érzem, hogy két hónapja csak fele fizetést kapunk, és nem megy úgy a munka, mint korábban. Hiába lakom konténerben, ugyanúgy, ahogyan a kétkezi munkások, már kifogyok lassan a szép szóból, amellyel munkára bírhatom őket. Tudom, mit jelent, ha nem kapjuk meg a teljes fizetésünket, annak ellenére, hogy keményen megdolgozunk érte, de nem engedhetem a lazaságot, mert az, azon túl, hogy csúszunk az aktuális munkák befejezésével, még balesethez is vezethet, amely pedig senkinek sem hiányzik.

Aranka napi nyolc órát dolgozik a varrodában és a három gyerek nevelése mellett itthon bajoskodik a jószágokkal, meg a konyhakerttel, melyekből némi tűpénzt is összeszed, meg az élelmünk egy része is kitelik belőlük. Emiatt a mi családunk könnyebben viseli a nehézségeket, de nem a végtelenségig.

Reggel éppen a kávét főzöm, amikor megjelenik Tomi és közli velem, hogy húsz embernek mondjak fel, de úgy, hogy mindegyik brigádban maradjon mindhárom szakmából hozzáértő ember. Mintha az olyan könnyen menne. Vitatkozunk, hogy nem én vagyok a munkáltató, válassza ki az embereket Tomi, de a barátom hajthatatlan. A többiek már kászálódnak, visszaköltöztetjük az egész cifra cirkuszt a telephelyre, mert befejeződött az itteni a munka. Kilenc órára szállításra készek a konténerek és egyéb kiszolgáló részek. Már pakolják a teherautókat, amikor szól a mobilom, és Piroska lányom, azaz az én kis Pampuskám osztálytársának az édesanyja keres, hogy a gyerekek a megyei tanulmányi versenyen vannak, és ha tudok, menjek oda.

Nekem sem kell több, rábízom a csapatot Szűrös bácsira, az öreg kőműves mesterre és indulok a pályaudvarra. Délre érek oda és azt az örömet, amelyet jelenlétemmel kiváltok a kislányomból, azt soha sem felejtem el. Rádöbbenek, mennyire hiányozhatok a gyerekeim mindennapjaiból. Kicsit szégyellem magam, s ilyenkor rossz szokásomhoz híven, be nem áll a szám, vicces történetekkel szórakoztatom a kis társaságot.

 Amíg a gyerekeink a szóbelin vannak, megtudom, mennyire komoly választás előtt állunk. 

Zelma asszony, aki a fiával együtt Pampuskának is kísérője, elmondja, hogy Gádorosy igazgató úr a lányomat egy alapítvány segítségével a megyeszékhely egyik gimnáziumába akarja juttatni, mint az egyik legtehetségesebb tanítványát, melyhez bírja a feleségem előzetes szóbeli hozzájárulását is. Az ügy pikantériája, hogy az alapítvány sokat ad, elsősorban a szülők anyagi helyzetén segítve, ám a későbbiekben sokat is követel az immár jó szakmával, vagy diplomával bíró gyerekektől. Részint ingyenes munkát az alapítványban, részint pedig rendszeres anyagi támogatást a további tevékenységéhez.

Nem, nem engedhetem, hogy a lányomat megnyomorítsa, kizsigerelje bárki, vagy bármi. Pampuska jövője nem eladó!

Kiderül, hogy Samu és Piroska benn vannak a legjobb nyolc között. Ez a tény megerősíti elhatározásom, mely szerint nem terhelem meg a gyermekem jövőjét.

Végül megnyerik a versenyt és az én Arankám vacsorával vár bennünket.

Ki gondolná, hogy egyszer nálunk vacsorázik a falu jegyzője, az ügyvéd feleségével és az iskola igazgatójával együtt, akit hazafelé menet telefonon hívunk meg. Eredetileg csak a gyerekek eredményéről akarjuk tájékoztatni, de kiderül, hogy délelőtt a polgármester állásából felfüggeszti, azzal az indokkal, hogy pályázatot ír ki az általános iskolai igazgatói munkakörre, és Gádorosy választhat, vagy elmegy előnyugdíjba, vagy munkanélküli lesz.

Tudja egyáltalán ez a Pákozdi, hogy milyen jó oktatás folyik az iskolában?

Tudnia kellene, hiszen Balambér nevezetű fiacskája egy osztályba jár Pampuskával.

A gyerekeink tanulmányi versenyen elért első helyezése miatt éppen most akarják kitüntetésre felterjeszteni Gádorosyt, az állásából felfüggesztett iskola igazgatót.

Nem lehet ilyen igazságtalan az élet!

Zelma gyorsan vezet, mégis, mintha kicsit szórakozott lenne, de nem baj, mert erre még a madár is csak ritkán jár.

Mit fog szólni ez a parfüm illatú, csinos asszony, a szerény körülményeinket látva?

A házunk a falu szélén, egy kétezer-négyszáz négyzetméteres telken áll. Mintegy százhúsz éves vályogház, amely a felújítást követően immár gázfűtéssel és fürdőszobával is rendelkezik, ám megjelenésében olyan maradt, amilyennek épült. A nagy telek egyik fele kert, amely Aranka kizárólagos felségterülete. Megterem abban a konyhára való zöldség és gyümölcs, sőt, az utca felől még egy kis virágoskert is helyet kap. A telek hátsó felén, a gazdasági udvaron, egész nap a kacsák és tyúkok szaladoznak. Hátul, az ólakban, süldő malacok és egy anyakoca van a malacaival.

Hát, nem egy modern háztartás, de ez nem számít.

Azt hiszem, Zelma kislánya, Panka az én kis Pankám osztálytársa, biztosan jól elszórakoznak. Míg megérkeznek a többi vendégek, még megetetem a jószágokat, majd bezárom Szurtost az egyik üres ólba, mert jó házőrző, de nem tűri az idegent, ahogyan Tarajos sem, a hatalmas fehér kakasunk. Elég lesz rá vigyáznom, meg ne csípje a gyerekeket, amíg megmutatom nekik a kismalacokat.  Igaz, ahhoz még lesz néhány röffenése Böbének, az anyadisznónak, biztosan nem örül, hogy mutogatom az alig két hetes kicsinyeit.

Mekkora öröm lesz a gyerekeknek!

Az én Arankám olyan szeretettel fogad bennünket, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy Elza asszonyék nálunk költik el a vacsorát.

Zelma hallgatja Panka lánya beszámolóját, hogy miket köszköpűködtek egész délután a ház körül, majd elmegy kezet mosni, hogy segítsen a feleségemnek a konyhai munkában. Szabódik asszonykám, hogy ne piszkítsa be Zelma a ruháját, végül megegyeznek, hogy ad neki egy házi ruhát, öltözzön át, és ha nagyon akar segíteni, ám legyen.

Mire magam is átöltözöm, az örökmozgó Peti fiam bezárja Szurtost az üres ólba, és nem tudom, hogyan csinálja, de sikerül becsalogatnia Tarajost a tyúkólba és rázárni a reteszt.

Hiába kamaszok Pampuskáék, legalább annyira érdekli Samut is a kismalac, mint a kicsiket, alig várja, hogy kezébe foghassa. Böbe csak rám néz, megvakarom a füle tövét, s nyugton marad, amíg a gyerekek simogatják a gyámoltan, rózsaszín kismalacát, melyet a tíz testvére mellől kiemelek.

-           Jól van, gyerekek, menjetek, mossatok kezet és segítsetek megteríteni a nagy diófa alatt, jó idő van, és ott kényelmesen elférünk.

-           Ott, ahol bográcsban szoktunk főzni?

-           Ott bizony, igyekezzetek! Peti, te maradj itt, gyorsan megetetjük a jószágokat.

Azért arra még várni kell, mert házunk előtt leparkol egy Audi, majd csapódik a kiskapu, megérkezik Suta doktor, a jegyző úr, és Gádorosy úr, az iskola igazgatója. Mindketten öltönyben vannak, elvégre vendégségbe jönnek. Eléjük megyek, kezet fogunk, bemutatkozunk, mert személyesen még nem ismerjük egymást.

-           Elnézésüket kérem, hogy így fogadom a vendégeket, de még meg kell etetnem a jószágokat. Tudják, mindig hamarabb kapják a vacsorát, mint mi.

Gádorosy nagy komolyan néz rám, mint egy csínytevő diákra:

-           Tappantyús úr, ha meg ne sértem, én vagyok az öregebb. Ha akad némi jóféle házi pálinka, javaslom, igyuk meg a pertut, a magázódást hagyjuk meg Samunak, mert ő vezető pozícióban van. Ragaszkodik a kormányhoz, nem adná ki a kezéből! Hiába biztattam, hogy gyalog jöjjünk!

-           Tudom én, Géza, hogy minden jóból ki akarsz hagyni, de nem hagyom magam! Két centet még megihatok vacsora előtt, hacsak nem dobsz fel a rendőröknek!

Arankám nagyon meglepődik, amikor Suta Samu kézcsókkal átadja neki a malomkeréknyi virágcsokrot, amely pontosan akkora, mint amelyet Gádorosytól kap Zelma asszony. Harmadéves szilvapálinkával megisszuk a pertut, és látom Samu szemén, már bánja, hogy nem hallgat Gézára és hagyja a fenébe a vezetést. Gyalog is húsz perc lenne, és most nem kellene sóvárogva néznie a pálinkás üveget.

A gyerekek dolguk végeztével beözönlenek a konyhába, már mozdulni sem lehet. Feleségem kitessékeli a jónépet, hogy foglaljanak helyet vendégeink a terített asztal mellett a gyerekekkel. Italokat készít az asztalra, pálinkát és bort a felnőtteknek, kristályvizet és málnaszörpöt az ifjúságnak.

Pampuska és Samu egymás szavába vágva mesélik Gézának a verseny történéseit, még a kicsik is nagy izgalommal hallgatják.

Samu azonban leveti a zakóját és a nyakkendőjét, leteszi a szék karfájára és utánam ered a gazdasági udvarra.

-           Péter, nem baj, ha segítek? Megnézném a gazdaságodat! Feltéve, ha megengeded.

-           Megtisztelsz vele, de bepiszkolódsz.

-           Az nem érdekes!

Fiacskám a tojásokat gyűjtögeti, és egyben kiszabadítja Tarajost, aki nyakát nyújtva kukorékol, így köszönti az idegent. Látja azonban, hogy Samu egyáltalán nem riad meg tőle, ezért kerülgeti ugyan, de nem bántja.

Böbe az etetővödör csörgésére feltápászkodik, s meglátván mögöttem az idegent, azonnal rosszallóan röfög. Esélyen sincs arra, hogy megfogjak egyet a malacai közül. Elébe öntöm a vacsoráját, de nem eszik addig, amíg lát bennünket.

A süldők bezzeg érdeklődőn néznek Samu szeme közé. Várják, hogy kapjanak tőle finomságokat, például lehullott almát, körtét, melyeket oly szívesen ropogtatnak, valahányszor Peti fiam eléjük szórja. Ám a selymes kezű jegyzőtől ilyen hiába várnak.

-           Szépek az állataid. Látom, gondjukat viseled.

-           A feleségem és a gyerekeim munkája, nem engem illet a dicséret.  Hétfőtől péntekig nem vagyok itthon, elszólít a munkám.

-           Hol dolgozol?

-           Egy építőipari cégnél.

-           Mi a végzettséged?

-           Építész technikus vagyok. Adok egy véka kukoricát, kiszórod a tyúkoknak? Addig összevágom a kacsáknak a répalevelet.

-           Marharépa levelét? Péter! Cseréljünk! Gyerekként mindig segítettem a nagyanyámnak, csak nem felejtettem el. Mutasd, hol a vágóeszköz és megyek a kertbe levelet szedni.

-           Azt már nem kell, mert Peti megtette még délután. Gyere, mutatom a deszkát, meg a kést, de vigyázz a kezedre, mert nagyon éles. Biztos, hogy ezt akarod?

-           Ha mondom! Ez jár nekem a vendég jogán!

Látom, mint rendezi össze az első vágnivaló levél köteget, s megnyugszom. Bizonyosan nem szeli mellé a kezét.

-           Ne állj felettem, kérlek, mint akinek nincs dolga! Előbb azonban áruld el, mit tesztek rá? Kukoricadarát?

-           Azt bizony, odakészítve egy fél zsákkal az asztal alá, meg a veder víz is, hogy megkeverhesd.

Ott is hagyom, és szalajtom a fiam, hozzon egy kötényt Samu bátyjának, mielőtt a fehér inge zöld árnyalatra váltana, itt-ott sárga kukoricadara pettyekkel.

Látom, hogy nagy a sürgölődés a vacsora asztalnál. Zelma is és Aranka is immár rendesen felöltözve, tüsténkednek Géza és a gyerekek körül.

Tarajos ötven lelkes tyúkjával együtt komótosan szemezgeti a kukoricát, hiszen együtt bármikor képesek a harminc kacsa elől elenni az eleséget, ha nem vigyáz rájuk senki. Márpedig nincs finomabb eledel a megvizezett répalevél csíkokra tapadt kukoricadaránál!

Megállj Tarajos, nem jársz túl az eszünkön, mert Samu barátom is itt áll mellettem, amíg a tapsírosok járják táncukat az etető és az itató között, mert fecserés nélkül nem igazi a kacsa étkezése. Az a szerencse, hogy falnak, ha éhesek, és Aranka második felszólítására mi is indulhatunk rendbe tenni magunkat a vacsorához.

-           Mondok én neked valamit, Samukám. Suttyomban beállhatsz a kert végébe a kocsiddal, majd a Zelmáéval hazamentek. Reggel meg hazaviszem neked fél hétre a kocsit.

-           Igaz barát vagy, Péter! Köszönöm!

Természetesen nem tudjuk titokban végrehajtani a hadműveletet, és ennek következményei lesznek. Géza hahotázik, lám megmondtam előre, kiáltja felénk. A feleséghez méltó mentalitással, Zelma tréfásan megfenyegeti a férjét, míg az én kis feleségem, térül-fordul és kihoz a spájzból egy demizson félszáraz fehér bort.

Végre asztalhoz ülünk és elköltjük a vacsorát a következő két órában, mert úgy látom, Aranka kitesz magáért. Tyúkhúsleves csigatésztával, a főtt hús mellé ott a sok zöldég, de almaszószt is fogyaszthat mellé a gyengébb gyomrú. A második fogás kacsasült, tört krumplival és párolt káposztával, majd a rétesek teszik fel a koronát a vacsorára. Lesz túrós, almás, mákos és káposztás. Ez utóbbi kicsit borsos és eléggé sós is, főleg nekünk készül, férfiaknak, hogy könnyebb legyen a bor kortyolgatása.

Aranka ügyesen úgy ülteti le a vendégeket, hogy Zelmával együtt a gyerekek közelében legyenek, mi pedig nyugodtan tudjunk beszélgetni.

A pálinkámnak nagy a sikere.  Géza szerint gyűszűvel mérem, azért többször kell ismételni. Samu is kontráz, ne sajnáljam, ha már itt hagyja a kocsiját.

Iszunk hát a gyerekeink egészégére, iszunk az asszonyainkra, iszunk a barátságunkra, iszunk, mert ízlik. Egy pillanatig nem figyelek, nekem ennyi kupica után már könnyű figyelmetlennek lennem, és szép feleségem felkapja a félig fogyott pálinkás üveget és helyére tesz két kancsó, mézszínű, gyöngyöző bort. Zelma - nem minden célzás nélkül – két üveg kristályvizet is a kezünk ügyébe helyez.

Arankám főzi a legfinomabb húslevest a világon. Ráadásul csigatésztával, melyből Géza barátom annyit eszik, hogy félek, már több nem is fér belé.

A gyerekek csivitelnek, nekik legjobban a főtt hús és az almaszósz ízlik, melyből rendesen belaknak. A rétesből is derekasan fogyasztanak, alig tud Zelma megmenteni magának egy szelet túrós rétest. Addig sugdolóznak, amíg Pampuska engedélyt nem kér, hogy felállhassanak az asztaltól.

-           Menjetek csak, tudom, még játszani akartok!

A kacsasültből Samu nem győz eleget enni. Az egyszerűség kedvéért csak párolt káposztát szed a sült mellé, a krumpli csak a helyet foglalná. Minden negyedik falathoz iszik egy korty fröccsöt, ami nagyon tetszik nekem.

-           Péter barátom, a te kacsáidtól tanultam egy órával ezelőtt!

Az asszonyok fél nyolc után pár perccel elmennek begyűjteni a gyerekeket. Abban is egyetértenek, hogy hadd aludjanak nálunk a Suta gyerekek, mert van elég helyünk, és reggel értük jön Zelma, beviszi őket az iskolába. Legalább kihozza Samut is, nem kell nekem hazavinnem a kocsiját.

Géza lehúzza a tele pohár fröccsét és elillan a jókedve.

-           Mondjátok meg, mekkora fintor a sorstól, hogy ugyanazon a napon függesztenek fel az állásomból, amikor az iskolánk két nyolcadikosa megnyeri a megyei tanulmányi versenyt! Hatvanegy évesen szép karrier! Meghirdetik az állásomat! Menjek előnyugdíjba, ha nem tetszik, akkor pedig ott a munkanélküli segély. Bravó! Szóval, az a Pákozdi gyerek mondja nekem, akit magam is tanítottam. De ez most nem számít! Nem is kell, hogy számítson. Tudom én, mi a gond. Az, hogy nem a fiát, a Benjámin gyereket küldtem a tanulmányi versenyre!

-           Nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogyan főzik! – próbálom meglehetősen szerencsétlenül vigasztalni az öreget.

Samu barátom szó szerint az üres pohara alját nézi.

Házigazdaként teletöltöm a poharakat, immár nem hígítom a mézszínű italt.

-           Kóstoljátok meg a káposztás rétest, nagyon finom!

-           Én már a káposztával fél évre előbbre vagyok – húzza meg a poharát Samu.

-           No, lássuk azt a rétest! – áll fel székéről Géza, és átballag a gyerekek elhagyta asztalrészre, ott még talál néhány almást, melyet aztán tányérostul magához vesz. Láthatóan nincs szándékában megosztani senkivel.

Visszaül a helyére és módszeresen egymás után az összeset elfogyasztja.

-           Jó huzatod van, Géza bátyám! – ugratja Samu, majd hamiskásan rám néz. – Hanem Péter barátunknak igazán tiszta tejfel az élete! Persze, csak ha jól tudom. Hány éves is vagy, kedves Péter? Harmincöt? A legszebb kor. Szóval, Géza bátyám, kérdem én, cserélnél-e Péterrel, aki a családjától kétszáz kilométerre jár dolgozni és a hét napból ötöt úgy él meg, hogy a felesége neveli a gyerekeket, tartja fenn a gazdaságot, miközben maga is dolgozik? Nem látja, mint nőnek fel a gyerekei, nem tudja, meddig lesz munkája, hiszen az építőipar parkoló pályán van. És ott a fránya körbetartozás, nem hiszem, hogy cége minden számláját kifizetik. Tegyük fel, hogy ilyen gond nincs a cégnél. De mennyit keres? Mondjuk középvezetőként a minimálbér kétszeresét. Persze, lehet, hogy minimálbérre van bejelentbe. Vagy arra sem. Ellenőrizted már? Nem? Majd én megteszem. Magánszemély a cégtulajdonos, ugye? Elvégeztet vele minden piszkos munkát, de nincs becsülete előtte. Egyszer visszaszól, és máris helyet foglalhat melletted a kispadon! Így van?

-           Pontosan így van, Samu.

-           Persze, hogy igazam van.  Megengedem, cseréljetek velem! Nekem igazán jó dolgom van! Kérlek benneteket, irigyeljetek! De nagyon!

-           Irigylünk is, erre igyunk! – nyújtja koccintásra poharát az igazgató.

Iszunk. Már megint üres a poharunk, nem hiába lyukas az alja.

-           Ott tartok, hogy engem irigyeljetek, mindketten, mert én vagyok a falu jegyzője. A köz hivatalnoka. A törvény felkent védelmezője. Tudjátok, mi vagyok valójában? Hangmérnök egy olyan zenekarban, amelyben mindenki más kottából, más zenét játszik és nekem kellene összevágni belőle egy használható dallamot, amely megfelel a törvényeknek, a feletteseinknek, és a falu lakossága is szívesen hallgatja. Csekélység. Olyan könnyű, mint fából vaskarikát fabrikálni. Közben a karmester, aki a polgármester, egymásnak ellentmondó utasításokat ad a zenekarnak.

Visszatérnek az asszonyok. Aranka hoz nekünk plédeket, ha fáznánk.

-           Samu, látnod kellene, mennyire élvezik a gyerekek az itt alvást. Panka szombat reggel el akar jönni és a fiad is.

-           Ez csak azt jelenti, Zelma szívem, hogy van ízlésük.

Géza ráfanyalodik a káposztás rétesre, egyrészt elfogyott az almás, másrészt arra lehet még inni. Ahogyan elnézem, már látszik rajta az alkohol hatása, rajtam is, biztos meglátni, de érzem, hogy legalább annyira nem barátja az italnak, ahogyan én sem vagyok annak lelkes híve.

Most veszem észre, hogy sötétedik. Bemegyek a lámpásért, és bekukkantok a gyerekekhez. 

A lányoknál a két Panka egy ágyban alszik, pedig ott a vendégágy. Persze, biztosan az elalvás előtti titkos beszélgetésük az oka, nehogy meghallja Pampuska.  A nőknél ez a szokás, már gyerekkorban is.

A fiúk is alszanak, ki-ki a saját ágyában.

Zelma éppen arról beszél, milyen jól megszervezett a megyei tanulmányi verseny. Minden eredményt azonnal feltesznek a netre és bárki követheti az eseményeket. Mind a négy vizsgabizottság azonnal látja az eredményeket, ezért nagyon könnyű az összesítés.

-           Fenn vannak a tesztlapok is. Tudod, mit kellene, Géza? Megíratni a nyolcadikosokkal és ezzel lehetőséget kapnának a gyerekek, hogy saját magukat elhelyezzék, mennyi is a valós tudásuk. Pákozdi Balambér és Hornyák Rebeka, már megbocsáss, jobbára azért jó tanuló, mert mindig is előnyt élveznek a többiekkel szemben.  Nem azt mondom, hogy kivételeztek velük. egyszerűen automatikusan feljebb kerekednek a jegyeik.

-           Ezt talán már a megbízott igazgatónak kellene javasolnod.

-           Csak beszélgetünk, Géza.

-           Hát persze, csak beszélgetünk. Holnap elfogadom a nyugdíjazásomat. A feleségem, negyven éves munkaviszonyával, szintén nyugdíjba megy. Azt hiszem, az a legjobb, ha elköltözünk Debrecenbe, a fiamékhoz.

Hirtelen csend lesz. A sötétség fátyla jótékonyan beburkol bennünket, így nem kell egymás szemébe néznünk, s attól félni, hogy dübörgő gondolatainkról tudomást szereznek a többiek.

Aranka mellém húzza a székét, s beleburkolózva a plédbe, leül. Kezét a kezemre teszi és tekintetét a lámpásra függeszti. Halkan szól, mégis mindannyian reá figyelünk.

-           Keressétek a szalmaszálat. Ott van valahol, csak eddig nem vettétek észre. Az én szalmaszálam Gombás néni, akihez elzavar anyám, hogy ne rontsam otthon a levegőt, ha már kijártam az iskolát. Öt testvérem szívja a vérét, menjek Isten hírével. Gombás néni alacsony, kövér asszony, mégis ég a keze alatt a munka. Látja, hogy semmihez nem értek. Reggelente korgó gyomorral érkezek, és ha nem ad ennem, összesek. Bezzeg anyám hetente megy a fizetségemért. Két hónap múlva nem enged haza. Gombás bácsi a nyári konyha melletti helyiségben berendezi a szobámat. Még egy fekete-fehér televíziót is kapok. Mire észbe kapok, úgy bánnak velem, mintha a lányuk lennék. A gyerekeik már élik az önálló életüket. Utólag már tudom, hogy számukra egy kihívás vagyok. Hogyan lehet embert faragni egy cigánylányból? Jó szóval. Szeretettel. Dolgozom a kertben, az állatok mellett, a konyhán. Amit egyszer megmutatnak, azt már legközelebb tudom. Aztán Gombás bácsi rászoktat az olvasásra. Rest a szemem, Aranka, felolvasnád az újságot? Mire Péter megismer, hattyú lesz a rút kiskacsából.

Samu fészkelődik. Előhúz a zsebéből egy csomag cigarettát és rágyújt.

-           Ne félj, Zelma, nem szokom vissza. Most azonban szükségem van rá. Igaza van Arankának, valahol létezik a szalmaszál. Kaphatnánk egy kávét? A fekete fehéríti legjobban a gondolataimat.

Megretten kis feleségem, jaj, ezt elfelejtette!

-           Nincs semmi baj, - nyugtatgatom -, ritkán jönnek vendégek, majd megszokod, szívem. – Gyere, megfőzzük a kávét és ránézünk a gyerekekre is.

Ahogyan távolodunk, követnek bennünket a Zelma és Samu közötti szócsörte foszlányai.

-           Ugye, most nem veszekednek? – kérdi Aranka, s megnyugtatom, hogy ez a házastársi vita a szalmaszálkutatás természetes velejárója.

Pár perc múlva csatlakozik hozzánk Géza bátyánk is. Megnézi velem együtt az alvó gyerekhadat.

-            Péter öcsém, miattuk érdemes élni!

A konyhában tányérra halmozva ott szunnyadnak a rétesek végei, melyeket asszonykám nem adott a vendégek elé.

-           Vehetek belőle, Aranka?

-           Jaj, lehet, hogy éhes maradt igazgató úr…

-           Már tegeződünk, ha jól emlékszem. Péter, a feleséged lemagázott, kérünk egy kupica pálinkát, megismételjük a pertu ivást!

Nyolc adag kávét főzünk ötünknek, nehogy kevés legyen.

Mi történik, mi nem, azt nem tudhatom, ám a házasfelek füstölögnek, mire visszatérünk hozzájuk.

-           Zelma, te dohányzol?! – szalad ki  a kérdés a feleségem száján.

-           Nem, dehogy! Csak szolidáris vagyok a férjemmel.

Kavargatjuk kávéinkat. Alig látjuk egymást a  sötétben.

-           Megvan a szalmaszál! Hála Arankának, már nem csak nézek, de látok is! Mindössze össze kell rakni a mozaik részecskéit.

Samu izgatott hangja felkelti az érdeklődésemet.

-           Vállalkozunk, barátaim! Összefogásban rejlik az erőnk! Az elcsapott iskolaigazgató, aki kiválóan ért a gyerekekhez, az építész technikus, aki jól gazdálkodik, és a falu jegyzője, aki semmihez sem ért, de mindenbe belekotnyeleskedik. Péter, a házatok mögötti háromhektáros mezőgazdasági területet árulják. Mi ezt Zelmával megvesszük, aranykoronának megfelelő értékben.  Építünk egy vendégházat, ahol elszállásoljuk a vendégeket. Kibővítjük a gazdaságodat, akkorára, hogy a jószágok biztosítsák a megélhetésteket. Géza bátyámék gondoskodnak a programokról, Aranka a vendéglátásról, Zelma megteremti a jogi hátteret és a reklám is hozzá tartozik.  Nagyjából így képzelem el a szalmaszálunkat. Nem kell azonnal döntenetek! Ráér szombaton. Ha meghívtok ebédre, már pontosabb tervet tudok mutatni, hozzáteszem a szükséges költségeket, addig megnézem, milyen támogatást és hitelt vehetnénk igénybe. Az ebédhez az italt és a desszertet én hozom.

-           Arról azonban gyorsan döntenünk kell, hogy elfogadjuk-e a gyerekeinknek felajánlott fővárosi gimnázium igazgatójának ajánlatát -  veszi át a szót Zelma.

-           Elfogadjuk! – vágom rá a választ, és Aranka csak néz rám értetlenül. – Ezt már eldöntöttem, majd megbeszéljük.

-           Akkor nem veszitek igénybe az alapítványt? Hát, nem csodálom - sóhajt egy nagyot Géza bátyám. - De komolyan mondod, Samu, hogy a vállalkozásban nekünk is helyünk lenne? Igen? Hát, én a magam részéről benne lennék, mert maradhatnék a magam ura, nem kellene elmennem a gyerekem nyakára.

Asszonykám megrebben mellettem:

-           Mit főzzek a szombati ebédre?

Kirobban belőlem a nevetés:

-           Te, Arankám, semmit! Most én következem, a bográcsban főtt pörköltömmel!

Erre már Szurtos is vakkant egyet. 

A bogrács szó nála hatalmas csontok képzetét kelti. Pavlovi reflex.

2012. július