Poller Ildikó: Az alvilág asszonya

Késő este lenn az alvilágban,
kocsmaasztal mellett, félhomályban
üldögél egy szőke hajú nő,
csapzottan és sírva álmot sző.

Eszébe jut szomorú nótája,
"az alvilágnak nincs romantikája
az alvilágban nincsen szerelem".
Nem is lehet benne érzelem.

Mert az, aki elindul a lejtőn,
vissza onnan soha többé nem jön,
foglyul ejti hamis csillogás,
könnyű pénz és furcsa ragyogás.

Ez a nő a saját sorsa rabja,
élete felett sincsen hatalma.
Hosszú évek óta eladja
jó pénzért a helyi maffia.

Nem tud soha annyi pénzt keresni,
amiből messzire tudna menni.
Éjjel-nappal lesik lépteit,
és ha van, elveszik mindenit.

Értelmetlen harca mit se számít,
az alvilág kacag, és vállat rándít.
Nem számít csak dőljön a sok lé,
az se baj ha elpusztul belé.

Szőke nő a kocsma közepén,
oly elesett látványt nyújt szegény,
sápadt arcán verés nyomai,
asztalán whiskys poharai.

Züllötten az éjszakákat járja,
zokog magányosan bánatában,
terveket már régóta nem sző,
szerencsétlen, halott lelkű nő.