Marosvölgyi Gergely: Tétova óda

Nem tudom, mit tegyek:
Rajzoljalak, fesselek?
Szívem dallamaként
vigyázzak rád?
Vagy inkább
versnek soraiban
papírra vesselek?

Ábrándjaimmal ölellek,
mióta a nőt ismerem
Benned, de nincs rá mód,
hogy megörökítsem.

Lerajzolnám minden
vonalad - gyöngéden
simulva sejtjeidhez,
majd kifesteném
gyönyörű színeiddel,
mik némán szólnak
a bús szívekhez! ...
De az nem adná vissza lényed:
e természetes szelíd kincset -
varázslatos mosolyod...

S mi nem férne rá
a papír tisztaságára,
azok angyali szárnyaid
és szereteted örökkön
illatozó virága!

Ha dallal próbálkoznék:
ahhoz hangjegyek sora
is igen kevés volna!
De ha lenne is Rád
fény alkotta,
mennyei kotta:
nem akadna hangszer,
sem ember éneke,
mely méltó lenne,
hogy magára vegye
szépséges dallamod
finom rezdüléseit...

Tán írjalak versbe?
Nem lehet!
Ha az óceán minden
vízcseppje is a legszebb
szavak özönévé változna,
még az sem volna elég,
hogy akár megközelítse
testi valód egészének
örökzöld tökéletességét;
s pennám se volna
méltó, hogy kerekded betűid
vonalát formálja!

S tudom, hogy hiába lenne
csillámló tündér-könnyedre
illő szavakat keresni
a végtelenben merengve...

Tán nem is merném,
hisz igéző szemedtől,
e sugárzó szépségtől
a törekvést felejteném...

Pedig ha lenne rá mód:
éjt nappallá téve
egyre csak kísérelném
kimutatni a vágytól égve:
mennyire tisztellek,
szeretlek,
ahogy halandó
halandót nem szerethet -
s már nem győzöm
köszönni szereteted;
a dobogni akaró,
minden rosszat betakaró
szívet, s e lelket,
mely a kiapadhatatlan
remény forrásvízéből,
a múlt mesés mélyéből
táplálkozik szakadatlan.

Beismerem: képtelenség
megörökíteni, visszaadni,
gyöngyházba foglalni,
mit a jóság s tökéletesség
egyedien megtestesíthet;
mit Isten önnön képére,
saját kezűleg teremtett,
mit égi áldásnak vélek:
Igen - Rólad beszélek!

(Oh, pedig mennyi csoda
illatát ontod a világodra,
míg pecsétes titkok hada
nyílik meg bizalmadra! ...)

Szeretném, ha tudnád:
bárhová is visz a Sors
vadul sodró szele -
Szívem mindig
szíveddel lesz tele,
s lelkem is majd
emlékek szárnyán suhan,
mikor Rád gondolok... boldogan.

Csupán arra kérlek:
- s ezt ne feledd -
maradj mindig ilyennek,
s mosolyoddal tedd
szebbé napját mindenkinek!

Bár mindig oltárod tüzén égek,
s mert csak Veled szép e földi élet:
remélem, Isten sokáig éltet -
a magas Égnek köszönlek Téged...