egyetlen életem látván.
Mit ígérhet e sors, e félelem...
reszkess, csak reszkess énvelem!
Ne nézz balra, ne nézz jobbra!
Magasztalj engem még nagyobbra!
Teríts sötét ármányt mindenre...
Tövisvánkost kebledre!
Belülről emésztő kényszer,
talán nem hittem elégszer.
Lehet, te győztél, fel is adhatom...
elhagyatottan keserű oltalom.
Érted végre, mi az élet?!
Adtál, s lám mind elégett!
Nincs remény, nincs boldogság...
csak esélytelen szolgaság!
Lázad még, mi jó bennem...
harcolok véled, sötétségem!
Bár karom s lábam se bírja,
De bizony nem te viszel a sírba!
Áldozd csak léted, mint révész,
Felém tartva mit remélsz?!
Csak szakadék tátong, tétova, ostoba!
Karmaim közt nem lehetsz mostoha!
Ha mostoha is már e végzetem,
s pallosom se bírja már két kezem...
Még én maradok, ki szebb holnapot vár,
Hogy egyszer beköszönt a reménysugár!
0 Megjegyzések