Barnaby: Olimpia...

Nem süvít most nyíl, dárdát sem tör derékba a hős.
Csontok, sebek begyógyultak, s erekben duzzad az erő,
vérbő legények harcra hevülnek, játékkal vívják a diadalt,
névtelen harcosok írják nevüket a végzet lapjaira...
Ki győz, ki örökre veszít, halál is jobb, mintsem a kárhozat.
Zeusznak áldozat, embernek kedves a játék,
Olimpiába készül a dicső vezér, és bátor sereg.
Terem babérkoszorú fejekre bőven elég,
szabad sors, hírnév gazdagság szemek előtt lebeg
játssz tisztán, jaj annak ki csalni mer, a vesztes nem kér,
sem kap kegyelmet. A nap tüze gyújtja a lángot, s míg ég,
csendben a kard, nem hallik csatazaj, nem folyik a vér...
Harci szekerek dübörögnek az arénában, lovak feszülnek,
csattan a korbács, húsba vág a szíj, nehéz veret, szikráz a nap,
tükör a sok fényes sallang, kápráztat lelket, szemet...
A hős vezér borul, vakok a bírák, s a versenyt ő nyeri meg...
Olajjal kent izmos testek feszülnek: ki az, ki földre döntve győz.
Nevét dicső himnusz őrizze meg, ha fejét hatszor övezné babér...
Sebes léptű ifjak, szélvésznél gyorsabban ki az, ki vágtat, s
iramlik tova, mint könnyű gondolat...? Büszke fia a hazának
a dárdát hajítod-e messze-messze... s van-e költő a honban, ki
tetteitek az utókornak emlékeiben feljegyezze? ...
Illesse igaz szavakkal, zengjen mámorító dalt;
volt egykoron virtus, és játék, tiszta emberi szándék,
Olimpiában, istenek kedvére méltón,
hőstettként örökítve meg a nemes viadalt...