Arcok, kézjegyek - „A NEMZET LELKIISMERETÉNEK”

Kritika | Németh László író dedikált könyvtára nyitja meg magát az érdeklődő olvasó előtt. A könyv katalógus, a Németh-könyvtár ma fellelhető majdnem nyolcszáz dedikált kötetének katalógusa. A műcímek, bejegyzések, ajánlások, aláírások messze túlmutatnak önmagukon.

 

A dedikáció – vagyis a (legtöbbször frissen megjelent) könyv hosszabb-rövidebb, általában tisztelgő beírással való ellátása – főként arra a régebbi gyakorlatra vezethető vissza, amikor a szerző, műve részeként-bevezetéseként, ilyen – akár igen terjedelmes – formában mondott köszönetet sokszor hódolattal is illetett mecénásának, pártfogójának. Manapság megélénkült a dedikáció-kutatás. Az e téren otthonos nem kevés irodalomtörténész közül csupán – de nem véletlenszerűen – Kovács Sándor Iván és Bíró-Balogh Tamás nevét említjük. A Németh Lászlóval összefüggő dedikációk publikálásában veje, dr. Lakatos István járt élen. A dedikációk írók közötti kapcsolatokra, alkotások megjelenésére és fogadtatására, az irodalmi élet bizonyos eseményeire és jelenségeire, a címzett és a címző egyéniségére, stílusára vethetnek fényt. Érdekes dokumentum és értékes segédforrás lehet, noha szövege az esetek döntő hányadában formális.

Németh László 1901 és 1975 között élt, felesége, Némethné Démusz Ella 1904 és 1989 között. E dátumok behatárolják a dedikációk időbeli kiterjedését. (Illyés Gyula A Semmi közelít című posztumusz kötetében 1984-ben ez áll felesége, Illyésné Kozmutza Flóra tolla vonásával: „Ellának, sok szeretettel – Gyula helyett és sajnos csak – Flóra”.) Az író könyvtárának tekintélyes része a II. világháború folyamán és közvetlenül utána megsemmisült vagy méltatlan kezekbe került. Szerencsére a házi bibliotéka újjáépülésének évtizedei előtti időből is maradtak emlékek. (Az írótárs Gelléri Andor Endre egy másnak szánt példányban csak áthúzta a nevet, és Németh nevével újrakezdve dedikálta küldeményét vagy ajándékát, valószínűleg 1934-ben.)

 

Gál Mihály, a könyvtár dedikált állományának lelkiismeretes katalogizálója a bejegyzések betűhív sorjáztatása elé bevezetést is írt, taglalva a legfontosabb tudnivalókat és közlési szempontokat. A könyvek dedikálói közül a következő személyeket külön kiemeli, Némethhez fűződő kapcsolatukat röviden elemzi: Aczél György, Fodor András, Gulyás Pál, Hatvany Lajos, Hernádi Gyula, Illés Endre, Illyés Gyula, József Attila, Karinthy Ferenc, Keresztury Dezső, Kiss Tamás, Koltai Horváth György, Miroslav Krleža, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Vekerdi László, Zelk Zoltán. A lista indokolt – József Attila fájdalmas-fájtató dedikációja a Külvárosi éj-ben („Hamis tanusághoz / igaz tanulságul – j. a.”, 1932) elemzéseket kapott és kaphat még a Németh- és a Tanú-kutatóktól –, de hiányosságai miatt esetlegesnek hat. A dedikált művek nagy száma, a baráti-céhtársi összetartozás jellege, alkalom, hangvétel vagy egyéb ok folytán előzetesen szólni kellett volna másokról is. Például: Fábry Zoltán (a legkitartóbb tisztelő határon túlról, [Cseh]szlovákiából), Király István, Passuth László, Simon István, Sőtér István (egy 1960-as könyvét szokatlan módon a felesége, S. Jász Veronika is aláírta, ami családiasságot sugall a két família között), Szabó Lőrinc, Tüskés Tibor, Veres Péter. Az élők közül feltétlenül külön említést érdemelt volna Csoóri Sándor és Sándor Iván.

 

Rengeteg az irodalom- és kapcsolattörténeti unikum. A Németh oldalán kevéssé emlegetett nevek viselői sorából Kassák Lajos 1933 és 1957 között küldött munkáiból, Szentkuthy Miklós 1935 és 1974 között hangsúlyozta gyakorta a meleg barátságot. (Szentkuthy Divertimento-dedikációjában – a hasonmás ábra tanúsága szerint – a vélelmezett kérdőjel helyett felkiáltójel olvasandó, így a Németh folyóiratára való visszautalás: „Tanú!” nem kap indokolatlan kételkedő – „Tanú?” – felhangot.) Elég kevés az idegen nyelvű kiadvány, viszont akad magyar könyv (Füsi József: A certaldói vásár), amelybe az írótárs – a műfordítói sorsközösséget nyomatékosítva – olaszul írt szép szavakat 1952-ben. Németh szemével nézve Szugyeczky József Béka a szorítóban című biográfiája lehetett a legfurcsább küldemény. Ha a beírás szerint a „szórakozás” reményében megajándékozott író fellapozza, Török Gyula olimpiai bajnok ökölvívó – Török „Béka” – életrajzi regényébe merülhetett volna. (Lehet, hogy belelapozott. A bele nem lapozás sorsára jutott viszont például 1941-ben Gerlőtei Jenő irodalom- és művészettörténész nagyrabecsülésének jele, a felvágatlan Verhaeren-pályakép.)

 Németh László

Gál a szerzői nevek sorrendjében nyújtja a cím- és dedikáció-leírásokat. Sajnos nem számozta tételeit, így a gyors tájékozódást és a későbbi hivatkozást rendkívül megnehezítette. Ugyancsak sajnálatosan hiányzik a Gondolat kiadványából a névmutató. A dedikációk közlése általában – ebben az esetben is – a címzettre koncentrál, de természetesen a dedikáló személyek maguk sem elhanyagolhatók (akár azt tudva, hogy közülük mily sokan kaptak viszonosan dedikált köteteket Némethtől). Persze azt könnyen kitalálhatjuk, hogy Aiszkhülosz drámáit (1962) nem Aiszkhülosz dedikálta – és ott az információ, hogy a cím egy drámáját és az életművéről szóló tanulmányt fedi –, ám hogy a különnyomattal tisztelgő fordító, tudós Trencsényi-Waldapfel Imre (esetleg csak Waldapfel Imre névalakkal) még mit juttatott el Némethez, csupán véletlenül – illetve a katalógus ától cettig való végigböngészésével – deríthető ki. Hasonló a helyzet az erősen személyes, dokumentáló baráti bejegyzéseket tevő klasszika-filológus, Kerényi Károly és mások esetében. S hiába áll az 1987-es „Kertész legyen, ki boldogságra vágyik!” című könyv a szerző, Moldoványi Ákos nevénél, ha aláírói – 1989-ben – a kertszerető Ella asszonynak kedveskedő Sinkovits Imre és Gombos Katalin, a színművész-jóbarátok.

 

&búquo;Dilettáns, műkedvelő, kezdő tehetség és jelentős író kötete egyaránt megtalálható a gyűjteményben” – bocsátja előre Gál. Örömünkre a dilettáns roppant kevés, a jelentős írók száma magas. A fiatalok, a mindenkori kezdők (miért ne lenne hihető, hogy – a dedikáció szabályai szerint – valamennyi valóban Németh „igaz híve”) sokszor egy-két bemutatkozó kötettel tisztelegtek, aztán a remélt szellemi vagy személyes kötődés megszakadt vagy el sem kezdődött. Örkény István 1941-ben adott írói életjelet. Alkalmi, mégis fontos Mészöly Miklós felbukkanása 1948-ban és 1968-ban (A kötetekben talált, eddig publikálatlan levelek függeléke fontos sorait teszi közzé), a beérkező Sütő András 1970-ben és 1973-ban tisztelgett dedikált kötettel, Gyurkó László az 1964-es bemutatkozás után 1970-ben egyszerre (kifürkészendő okból) egy régebbi és újabb művet is küldött, mindkettőbe takarékosan ennyit róva: „Németh Lászlónak, 70 okt.” A prózaírók dedikáció-vallomásai szükségszerűbbek, beszédesebbek, mint a költőkéi (Nagy László mindössze egy könyvet dedikált Némethnek – 1957-ben –, Juhász Ferenc is egyet, már 1983-ban, Ellának. Hiba lenne azonban az irodalmi és személyes kapcsolódásokra kizárólag a tisztelgő ajánlásokból következtetni). Meghökkentő, hogy Némethet, a drámaírót kevés drámaíró lepte meg színmű-kötettel. Többen – Keresztury Dezső, Fodor András és mások – verssel vagy versszerű bejegyzéssel lépték messze túl a műfaji konvenciókat. Keresztury Dunántúli hexameterek című versgyűjteményében 1957. II. 7-től máig hallatja magát a négy beírt sor: „Laci ne vegye bűnömül, / hogy versem nemcsak gyászban ül, / s nem is minőség forradalma, – / de nem ennek van ma a napja”.

 

  A dedikáltaknál jóval több nem dedikált művet is őrző Németh-könyvtár gondos örökösei Németh László lányai (a bevezetés ismerteti a könyvállomány megoszlását). A néhány fakszimilével intimebbé tett, szép kivitelű munka ugyan elsősorban szakembereknek mond sokat, ám minden irodalombarátnak, a Németh László-életmű ismerőinek érdemes szentelniük rá némi időt – amelyet érdeklődésünk mellett az anyag érdekessége nem percekben: félórákban mér ki.

 

Szerző:
Tarján Tamás