Kritika | Németh
László író dedikált könyvtára nyitja meg magát az érdeklődő olvasó
előtt. A könyv katalógus, a Németh-könyvtár ma fellelhető majdnem
nyolcszáz dedikált kötetének katalógusa. A műcímek, bejegyzések,
ajánlások, aláírások messze túlmutatnak önmagukon.
A
dedikáció – vagyis a (legtöbbször frissen megjelent) könyv
hosszabb-rövidebb, általában tisztelgő beírással való ellátása – főként
arra a régebbi gyakorlatra vezethető vissza, amikor a szerző, műve
részeként-bevezetéseként, ilyen – akár igen terjedelmes – formában
mondott köszönetet sokszor hódolattal is illetett mecénásának,
pártfogójának. Manapság megélénkült a dedikáció-kutatás. Az e téren
otthonos nem kevés irodalomtörténész közül csupán – de nem
véletlenszerűen – Kovács Sándor Iván és Bíró-Balogh Tamás
nevét említjük. A Németh Lászlóval összefüggő dedikációk publikálásában
veje, dr. Lakatos István járt élen. A dedikációk írók közötti
kapcsolatokra, alkotások megjelenésére és fogadtatására, az irodalmi
élet bizonyos eseményeire és jelenségeire, a címzett és a címző
egyéniségére, stílusára vethetnek fényt. Érdekes dokumentum és értékes
segédforrás lehet, noha szövege az esetek döntő hányadában formális.
Gál Mihály, a könyvtár dedikált állományának lelkiismeretes
katalogizálója a bejegyzések betűhív sorjáztatása elé bevezetést is írt,
taglalva a legfontosabb tudnivalókat és közlési szempontokat. A könyvek
dedikálói közül a következő személyeket külön kiemeli, Némethhez fűződő
kapcsolatukat röviden elemzi: Aczél György, Fodor András, Gulyás Pál,
Hatvany Lajos, Hernádi Gyula, Illés Endre, Illyés Gyula, József Attila,
Karinthy Ferenc, Keresztury Dezső, Kiss Tamás, Koltai Horváth György,
Miroslav Krleža, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Vekerdi László, Zelk
Zoltán. A lista indokolt – József Attila fájdalmas-fájtató dedikációja a
Külvárosi éj-ben („Hamis tanusághoz / igaz tanulságul – j. a.”,
1932) elemzéseket kapott és kaphat még a Németh- és a Tanú-kutatóktól –,
de hiányosságai miatt esetlegesnek hat. A dedikált művek nagy száma, a
baráti-céhtársi összetartozás jellege, alkalom, hangvétel vagy egyéb ok
folytán előzetesen szólni kellett volna másokról is. Például: Fábry
Zoltán (a legkitartóbb tisztelő határon túlról, [Cseh]szlovákiából),
Király István, Passuth László, Simon István, Sőtér István (egy 1960-as
könyvét szokatlan módon a felesége, S. Jász Veronika is aláírta, ami
családiasságot sugall a két família között), Szabó Lőrinc, Tüskés Tibor,
Veres Péter. Az élők közül feltétlenül külön említést érdemelt volna Csoóri Sándor és Sándor Iván.
Rengeteg az irodalom- és kapcsolattörténeti unikum. A Németh
oldalán kevéssé emlegetett nevek viselői sorából Kassák Lajos 1933 és
1957 között küldött munkáiból, Szentkuthy Miklós 1935 és 1974 között
hangsúlyozta gyakorta a meleg barátságot. (Szentkuthy Divertimento-dedikációjában
– a hasonmás ábra tanúsága szerint – a vélelmezett kérdőjel helyett
felkiáltójel olvasandó, így a Németh folyóiratára való visszautalás:
„Tanú!” nem kap indokolatlan kételkedő – „Tanú?” – felhangot.) Elég
kevés az idegen nyelvű kiadvány, viszont akad magyar könyv (Füsi József:
A certaldói vásár), amelybe az írótárs – a műfordítói sorsközösséget nyomatékosítva – olaszul írt szép szavakat 1952-ben. Németh szemével nézve Szugyeczky József Béka a szorítóban című
biográfiája lehetett a legfurcsább küldemény. Ha a beírás szerint a
„szórakozás” reményében megajándékozott író fellapozza, Török Gyula
olimpiai bajnok ökölvívó – Török „Béka” – életrajzi regényébe
merülhetett volna. (Lehet, hogy belelapozott. A bele nem lapozás sorsára
jutott viszont például 1941-ben Gerlőtei Jenő irodalom- és
művészettörténész nagyrabecsülésének jele, a felvágatlan Verhaeren-pályakép.)
Németh László |
&búquo;Dilettáns, műkedvelő, kezdő tehetség és jelentős író
kötete egyaránt megtalálható a gyűjteményben” – bocsátja előre Gál.
Örömünkre a dilettáns roppant kevés, a jelentős írók száma magas. A
fiatalok, a mindenkori kezdők (miért ne lenne hihető, hogy – a dedikáció
szabályai szerint – valamennyi valóban Németh „igaz híve”) sokszor
egy-két bemutatkozó kötettel tisztelegtek, aztán a remélt szellemi vagy
személyes kötődés megszakadt vagy el sem kezdődött. Örkény István
1941-ben adott írói életjelet. Alkalmi, mégis fontos Mészöly Miklós
felbukkanása 1948-ban és 1968-ban (A kötetekben talált, eddig publikálatlan levelek függeléke fontos
sorait teszi közzé), a beérkező Sütő András 1970-ben és 1973-ban
tisztelgett dedikált kötettel, Gyurkó László az 1964-es bemutatkozás
után 1970-ben egyszerre (kifürkészendő okból) egy régebbi és újabb művet
is küldött, mindkettőbe takarékosan ennyit róva: „Németh Lászlónak, 70
okt.” A prózaírók dedikáció-vallomásai szükségszerűbbek, beszédesebbek,
mint a költőkéi (Nagy László mindössze egy könyvet dedikált Némethnek –
1957-ben –, Juhász Ferenc is egyet, már 1983-ban, Ellának. Hiba
lenne azonban az irodalmi és személyes kapcsolódásokra kizárólag a
tisztelgő ajánlásokból következtetni). Meghökkentő, hogy Némethet, a
drámaírót kevés drámaíró lepte meg színmű-kötettel. Többen – Keresztury
Dezső, Fodor András és mások – verssel vagy versszerű bejegyzéssel
lépték messze túl a műfaji konvenciókat. Keresztury Dunántúli hexameterek című
versgyűjteményében 1957. II. 7-től máig hallatja magát a négy beírt
sor: „Laci ne vegye bűnömül, / hogy versem nemcsak gyászban ül, / s nem
is minőség forradalma, – / de nem ennek van ma a napja”.
A dedikáltaknál jóval több nem dedikált művet is őrző
Németh-könyvtár gondos örökösei Németh László lányai (a bevezetés
ismerteti a könyvállomány megoszlását). A néhány fakszimilével intimebbé
tett, szép kivitelű munka ugyan elsősorban szakembereknek mond sokat,
ám minden irodalombarátnak, a Németh László-életmű ismerőinek érdemes
szentelniük rá némi időt – amelyet érdeklődésünk mellett az anyag
érdekessége nem percekben: félórákban mér ki.
Szerző:
Tarján Tamás
Tarján Tamás
0 Megjegyzések