Maksa Hun Balázs: Lélek-szobám fogságában

Hidegen vacog az ágy, reszketi
Szívem csúcsosodó jéghegyeit,
Izzó kazánként árasztva
Érzelmem hamvadó lőporait.

Vágyat fakaszt a néma-szó, s
Az üres szoba langy-meleg fényén
Átsuhan a rideg térben,
Míg egy sötét vakablakhoz ér.

Bezárva cikázik a vágy,
Makacs énem romos várfalán,
Omladozik a hit-pillér is
Lélek-szobám kopott ajtaján.

Foszlik ágyam remény-lepedője, s
Kopog a hang az üres szavaktól,
S bezárt szobám ráncos padlóján,
A múló idő ott tombol.

Kecskemét, 2012. június 2.