Igényes,
alapos és olvasmányos könyvet írt a Sziget fesztivál két évtizedes
történetéről Jávorszky Béla Szilárd rockzenei újságíró: a Sziget – 20 év
hév című kötet a szereplőkön, a számokon, a jelenségeken és sok fotón
keresztül mutatja be az 1993-ban indult eseményt.
(MTI) "Az emberi, a társadalmi, a
politikai környezet, illetve ezek nagymértékű hullámzása és átalakulása
formálta a hajdani civil kezdeményezésből professzionális programgyárrá,
egyben nemzeti intézménnyé a Szigetet, és avatta az egész térség
legjelentősebb, legsokszínűbb, egyben legellentmondásosabb kulturális
eseményévé" – fogalmaz előszavában a szerző, aki korábban számos rock
témájú könyv mellett tíz évvel ezelőtt már írt egy kötetet a
fesztiválról.
Jávorszky Béla Szilárd elmondta,
hogy a mai negyvenegynéhány évesek számára, így neki is a Sziget első
öt–hat évében történtek a legkedvesebbek, ám azt is látja, hogy a baráti
társaságot felváltó profi cég költ ma talán a legtöbbet magyar
kulturális rendezvényre Magyarországon.
A könyvet gondozó Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója, Kocsis András Sándor úgy vélte, hogy a Sziget története egyben a magyarországi rendszerváltás sajátos története, fontos kordokumentum, Bródy János pedig a szerzőt a magyar rockzene alapos és tárgyilagos megfigyelőjének nevezte.
"A mai gigarendezvény azt is megmutatja,
mi mindent lehet még a mainstream kultúra mellé tenni, ez a hozzáállás
pedig nem jellemző a regionális és más egyéb fesztiválokra. A könyv
adatokkal és részletekkel szolgál és könnyen áttekinthető" – szögezte le
drMáriás, a Tudósok együttes vezetője, aki 2005
kivételével valamennyi eddigi Szigeten fellépett. Mint felidézte, az
első fesztiválon, 1993-ban az Inkaszámtan nevű formáció
basszusgitárosaként a nagyszínpadon játszott az egykori Bizottság
zenekar tagjaival.
Szintén egy kivétellel volt ott valamennyi Szigeten a Tankcsapda – a kivételt 2004 jelentette, amikor Lukács László,
a csapat frontembere ejtőernyős balesetet szenvedett. A könyvbemutatón a
zenész azt emelte ki, hogy a Szigethez szinte mindenkinek van
valamilyen viszonya, mindenki hozzá tud szólni – kicsit úgy, mint a
magyar focihoz.
"Ebben az országban, amely ennyire
negatív, ilyen pozitív dolgot, Európa legjobb fesztiváljaként elismert
eseményt csinálni tripla energiába kerülhet" – jegyezte meg Palotai Zsolt
dj, szintén állandó Sziget-fellépő. Mint hozzátette, a 19 év alatt a
legnagyobb változást a magyar és a külföldi látogatók arányának markáns
változása jelentette, ami számára akkor volt a legszembetűnőbb, amikor
ötezer francia előtt adott műsort.
Gerendai Károly, a Sziget
egyik alapítója, mai ügyvezetője szerint a könyv elsősorban attól
érdekes, hogy nem megrendelésre készült és kritikai elemektől sem
mentes. "A Sziget a fő művem, ha lehet ilyet mondani, ma is időm nagy
részét a szervezőirodán töltöm. Elsősorban rendezvényszervezőnek tartom
magam, bár már csak bizonyos szegletével foglalkozom ennek a
tevékenységnek" – mondta.
A Sziget – 20 év hév című kötet szerkesztője Csák Erika volt, a tervező Köböl Vera.
0 Megjegyzések