Hat
kötetet jelentett meg a Helikon Kiadó az ünnepi könyvhétre, amelyek
között akad házassági tanácsadó Böjte Csaba szerzetestől, olimpiai
kártyajáték és műfajilag besorolhatatlan szépprózai munka is.
"Régóta beszélgettünk Csaba testvérrel arról, hogy jó lenne, ha
konkrét témákról is születnének könyvek. Végül hosszas rábeszélés után
született meg ez az első, amelynek - mint ahogy az alcím, A házasság mérföldkövei
is mutatja - a házasság a fő a témája" - fogalmazott a kiadó vezetője.
Megjegyezte, Böjte Csaba először nem akarta vállalni, hogy a házasságról
jelentessen meg könyvet. "Karikó Éva, a kötet
szerkesztője végül azzal győzte meg, hogy az orvosok sem csak azokat
betegségeket gyógyítják, amelyeken már átestek" - tette hozzá. A Váradi Levente
fotóival illusztrált könyv Péczely Dóra szerint nemcsak azoknak lehet
tanulságos, akik már házasok, hanem azoknak is, akik még csak tervezik
az egybekelést.
Könyvheti újdonság Lackfi János Csak úszóknak!
című kötete, amelyet a kiadó vezetője izgalmas kísérletnek nevezett. "A
kötet arra jó példa, hogy a próza lehet sokféle, akár egy köteten belül
is" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy eleinte csak Lackfi irodalmi
tanulmányait akarták kötetbe szerkeszteni, ám végül a szerző javaslatára
belekerültek jegyzetei, rövidebb prózái is. "Irónia, önirónia jellemzi
Lackfi írói világát, nagyon érzékeny, finom nagyítón át tekint a
hétköznapokra" - jellemezte a kötetet Péczely Dóra. "Akad itt szerelem
mamuszban, zombi kis fehér Suzukiban, emberhamburger és szappanopera,
templomi szúnyog és bánatos protézis. Utazhatunk mohából készült
traktoron, találkozhatunk mézes késekkel összehasogatott költőkkel,
Szárnyati Gézával, a malaccal, és megtudhatjuk, vajon parasztkolbász-e
az élet" - idézte a könyv fülszövegét a kiadó vezetője.
A könyv négy ciklusából az elsőben kaptak helyet rövidprózai munkák, a második, amely a Szemérmetlen szerkezetek címet kapta, a világ és a művészet kapcsolatáról szól. Az Emberi hangra
című fejezetben az "irodalom határvidékéről" származó szövegek
szerepelnek, esszék, tárcák például arról, hogy milyen volt a Kaláka
versudvar Kapolcson, vagy hogy miként lehet kreatív írást tanítani. A
könyv második felében, Örök ifjak társasága címmel esszék
találhatók klasszikus magyar költőkről, például Somlyó Zoltánról, Babits
Mihályról, Arany Jánosról, Csokonairól, József Attiláról, a sort egy
kortárs magyar költőkről szóló fejezet zárja Fájdalmas matematika címmel. "A könyv vége megint irodalom, Levezető kör címmel a miniprózáit gyűjtötte össze Lackfi János" - tette hozzá Péczely Dóra.
A könyvheti kínálatot színesíti a Helikon Kiadó kártyajáték-sorozatának újabb darabja, a Ki kicsoda? Magyar olimpiai bajnokok Athéntól Londonig elnevezésű
kártyajáték. A zene, a görög mitológia, a világirodalom, a történelem
nagyjai után most a magyar olimpiai bajnokok életét, sikereit ismerhetik
meg a játékos kedvű olvasók. A kártyalapokon olyan híres sportolókkal
lehet megismerkedni, mint Gerevich Aladár, Keleti Ágnes, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Papp László, Puskás Ferenc, Gyarmati Dezső, Balczó András, Kozma István, Kásás Tamás, Janics Natasa, Kolonics György.
Márai Sándor 1959 és 1960 között írt teljes naplójából az író
amerikai utazásait, benyomásait, gondolatait ismerhetik meg az olvasók -
fogalmazott Péczely Dóra. Rámutatott, Márai Sándor naplóinak eddigi
magyar kiadása nem teljes, és az Ami a naplóból kimaradt sorozat is csak
válogatás volt. "A Helikon Kiadó ezt a hiányosságot kívánja
megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név-
és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden
eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a
hagyatékból frissen előkerült feljegyzést" - mutatott rá a kiadó
vezetője. "Megdöbbentő, hogy Márai mennyire pontosan látta Amerikát,
máig érvényes megállapításokkal jellemzi az országot. Az olvasót szíven
ütheti, amikor az író arról ír, hogy vissza szeretne költözni Európába,
hogy újra regényt írjon" - ismertette a naplót Péczely Dóra.
A könyvheti kínálatban szerepel Weöres Sándor Egybegyűjtött műfordításainak
harmadik kötete is, amelyben a világirodalom rendkívül változatos
tájaira kalauzolja el olvasóit, szerepel benne izlandi, norvég, svéd,
finn, litván, orosz, ukrán, lengyel, cseh, szlovák, szlovén, horvát,
szerb, makedón, cigány, román, bolgár, grúz, örmény és török költészet
is - hangsúlyozta a kiadó vezetője.
Végh Attila költő, író A ragyogás ideje című
kötetében filozófiai tárgyú esszéit gyűjtötte össze. A könyvet "a
filozófiai és a költői gondolkodás kézfogójaként" jellemezte a kiadó
vezetője.
0 Megjegyzések