Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga

Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.
 
(MTI) – A kutatók és az érdeklődők a folyóirat számait az Erdélyi Digitális Adattárban találják meg. A keresést és a tudományos feldolgozást keresőkódok könnyítik – mondta el Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense.
    
Az Erdélyi Digitális Adattár honlapján a Periodikák címszón belül érhetőek el a negyedévente megjelenő lap számai.
    
A weboldalon található rövid ismertetőből kiderül, hogy a Keresztény Magvető az Erdélyi Unitárius Egyház 1861-ben indított folyóirata, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal az unitárius identitás, teológia és egyházi élet tükre volt a mögötte álló évtizedekben, és ez továbbra is elsőrendű feladata. Emellett azonban keresi a kapcsolatot a többi keresztény és szabadelvű egyházzal és teológiákkal: identitásának őrzése mellett a szellemi nyitottság helye kíván lenni.
    
A digitalizálási munkát a Wekerle Sándor Alap támogatta.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések