Aki még koccintott Jókaival

Kétlem, hogy bárki is szellemesebben tudott volna írni a régi Budapest utcáiról és házairól, mint Rexa Dezső főlevéltárnok. Hosszú élete során a keze alatt lévő iratokból felkutatta és a legkülönfélébb műfajokban publikálta szeretett városa történetét. Egy frissen megjelent válogatásban élvezhetjük Rexa városi anekdotáit.

 

A Budapesti Városvédő Egyesület Budapest Könyvek sorozatának legújabb kötete Beszélő utcák, pletykázó házak címmel Rexa kéziratban maradt írásaiból kínál egy jókora merítést. A másfél tucatnyi, dobozban maradt szövegből Hídvégi Violetta válogatott, és ő írt előszót a kötethez. Bevezetője nem csupán szellemes kalauz a megdöbbentően gazdag életműhöz, hanem egy alapos munkához fűződő, szinte intim viszony feltárulkozása is – két nemzedéknyi távolságból. Nem csoda, hiszen a kortársak visszaemlékezéseiben és Rexa saját írásaiban egy nyitott, barátságos, szeretetre méltó személyiség rajzolódik ki, aki élvezettel kutakodik a múltban és fontosnak tartja, hogy „leleteit” közkinccsé tegye. Hiszen, amint Hídvégi idézi, Rexa számára az ember legfőbb feladatai között az egészség megőrzése – és az adó fizetése – után rögtön a lakóhely múltjának megismerése következik.

Soronként, cédulánként faggatta ki a levéltár anyagát, hogy hozzáférjen Pest és Buda házainak, utcáinak, utcaneveinek történetéhez, és azt történeti összefoglalókban vagy kis anekdotikus írásokban publikálta. Hosszú élete során a kiegyezés utáni évektől a Kádár-korszakig bőven gyűjthetett tapasztalatot. Ő, akinek ifjúkorában még Wekerle Sándor, a későbbi miniszterelnök mutatta meg, hogyan kell nyakkendőt kötni, 1945-47 között részt vett a Budapest egészét átfogó utcanév-revíziós bizottság munkájában – a következő években pedig átélte, hogy sok utca nevét felülről vezérelt politikai döntések írják át.

A kötet írásai humoros, kedves, szórakoztató kultúrtörténeti szösszenetek, melyek sokat elárulnak a budapestiekről. Tanúi lehetünk ama bizarr jelenetnek, amikor egy felhőszakadás lemosta a gyűlölt Haynau nevéről Zrínyiére keresztelt utca névtábláját, és a két név egyszerre jelölte az utcát. Mesél a csodakancáról elnevezett Reáltanoda utcai Kincsem-palotáról, a pesti Csokoládé térről és az utolsó budai pasa hűtőkamrája után elnevezett Jégverem utcáról. Lebilincselő pillanatokat gyűjt össze egy-egy ház apropóján, amelyekből megelevenedik a 19. század magyar történelme; megírja, hogyan távolította el palotájából rebellis édesanyját gróf Károlyi Gyula, amikor Ferenc József császárt várta egy bálba – a grófnő elégtételként másnap reggel jól kiszellőztette a házat. Felidézi Széchenyi gróf botrányát, amikor tegezve borult a „kóbor muzsikus”, Liszt Ferenc nyakába, és ír a német anyanyelvű Széchenyinéről, amint az egykori Diana fürdő emeleti lakásában magyarul szavalja Vörösmartynak a Szózatot.

Csodálatos olvasmány, zsebbe való, délutáni sétákat kísérő kalauz a könyv azoknak, akik ismerik a várost, és azoknak, aki még nem tudják, hogy milyen kivételes helyen élnek; akik nem tudják, hogy a házak eltűnnek, de a történetük soha.

Szerző:
Götz Eszter