Esterházy: Magris tükröt jelent Közép-Európa számára

Esterházy Péter, Konrád György,  Claudio Magris

Közép-Európa fogalmáról, a Habsburg-örökségről és a valóság megragadásának irodalmi lehetőségeiről is szót ejtett a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Claudio Magris és Esterházy Péter a rendezvénysorozat csütörtöki pódiumbeszélgetésén.

 

(MTI) – Kicsit olyan ez a fogalom, mint a rágógumi, bármerre lehet nyújtani – válaszolt a moderátor Mélyi József Közép-Európa mibenlétét firtató kérdésére Claudio Magris. Mint hozzátette, ez a kifejezés a 19. században született, amikor a régió jelentős része még osztrák–magyar uralom alatt állt, majd később a német, illetve szovjet megszállás elleni tiltakozás metaforájává vált, a globalizáció terjedésével azonban csökken a jelentősége.

 

Esterházy Péter arra emlékeztetett, hogy a nyolcvanas évek emancipációs törekvéseinek idején a Közép-Európa fogalomnak komoly jelentősége volt, egyfajta kiáltást jelentett: "a nagyhatalmak között is van valami". "Manapság ismét Kelet-Európa, sőt, másodosztályú Európa kezdünk lenni" – vélekedett a magyar író, hozzátéve azonban, hogy Magris írásai a régiónak egyfajta tükröt jelentenek, amely nem szépíti meg a dolgokat, de felmutatja a lehetőségeket.
 

A trieszti író Raffaele La Capria mondását idézte, miszerint nem ugyanaz nápolyinak lenni és nápolyit alakítani, arra utalva, hogy a fogalomról szóló túl sok beszéd közben megvan a veszélye: a vitapartnerek egy valóságtól elszakadt képhez kezdenek idomulni.
 

 

Első, A Habsburg-mítosz című könyvéről szólva Claudio Magris megjegyezte, Közép-Európában talán még mindig érezhető egy elveszett rend utáni vágyódás, párhuzamosan a jelenlegi rendetlenség érzetével. A Duna és az Egy másik világ szerzője kitért a történelmi valóság irodalmi megragadhatóságának kérdésére is. Elmondása szerint a nagy struktúrák felől közelítve racionális folyamatok, nagyszabású mozgatórugók tűnnek fel, amint azonban az író az egyes ember sorsát szeretné bemutatni, a történelem kaotikus rendszerré válik. "Mit tehetünk, hogy ne hódoljunk be az irracionalitás veszélyének, de ábrázoljuk az egyén nehézségeit?" – tette fel a kérdést, hozzátéve: a 19. századi szerzőknek még nem kellett efféle problémával megküzdeniük.
 

A két évig szenátori tisztséget is vállaló Claudio Magris az irodalom és a politika közötti kapcsolatról is szót ejtett; véleménye szerint számos példa bizonyítja: attól, hogy valaki mesterművet ír, még nem biztos, hogy feltétlenül jobban érti a politikát.
 

Esterházy Péter ellenben hozzátette, egy diktatúrában, ahol nem szabad bizonyos dolgokról beszélni, az irodalomnak kötelessége, hogy szóljon ezekről.
 

A pódiumbeszélgetés végén a magyar író Hahn-Hahn grófnő pillantása című kötetéből olvasta fel a "nagy tehetségű, remek csípőjű, kivételes trieszti asszonyról", Mágris Klaudiáról szóló részt, a nagyszámú közönség és Claudio Magris tetszését is kiváltva.