Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Elhunyt Heinz Kahlau, az egykori NDK egyik legismertebb lírikusa

Nyolcvanegy évesen elhunyt Heinz Kahlau német költő és forgatókönyvíró, az egykori NDK egyik legismertebb, magyarra is fordított lírikusa.
 
(MTI) Kahlau egyik legkiválóbb tanítványa volt Bertolt Brechtnek a Berlini Művészeti Akadémián, első verseskötetét 1954-ben publikálta. Sokoldalú szerzőként egyaránt írt verseket, prózát, dalszövegeket, forgatókönyveket rádiójátékokhoz és filmekhez. Különösen népszerűek voltak verseskötetei.
 
Amikor 1957-ben az 1956-os magyarországi felkelés leverését bíráló verseket jelentetett meg, börtönnel fenyegették, ezért aláírt egy dokumentumot, amelyben vállalta, hogy "nem hivatalos munkatársként" együttműködik a Stasival, a keletnémet titkosszolgálattal. 1964-ben felmondta az együttműködést, 1990-ben pedig önként a nyilvánosság elé tárta ügynökmúltját.
 
Kahlau 1970 és 1980 között a keletnémet PEN-klub elnöke volt, később pedig a keletnémet írószövetség elnökségének a tagja lett. A költőt Usedom szigetén temetik el, ahol 2006 óta élt a családjával.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések