A konzervatóriumban megforduló tizennégy és hetven év közötti valamennyi férfiember megfordul Cintilla után.
A magas, hosszú lábú, karcsú lány immunis az éhes férfi tekintetekre, hiszen napraforgóként forognak utána az erősebb nem tagjai, ahol csak megjelenik. Derékig érő hollófekete, selymes haja hullámzik a lendülettől, amint hóna alatt kötegnyi kottával rohan le a lépcsőn. Boldog, mert az énektanára végre elégedett vele. A zongoraóráig húsz perce van, és Bianka, a barátnője, ma fél órával hamarabb végez, így néhány tételt még gyakorolhat, mielőtt a házi feladatát előadná a szigorú Olga néni előtt.
A lépcsőfordulóban majdnem feldönti a portást.
- Ne trappoljon Lovas, ne trappoljon! Éppen magát keresem! Az édesapja üzeni, hogy kapcsolja be a mobilját, mert fontos üzenetet küldött!
- Köszönöm, Timkó bácsi!
Rohan tovább, már így is értékes perceket veszít. Bianka órája még tart, akkor most gyorsan megnézi az apja üzenetét.
Óra után siess haza, utazunk!- ennyi az üzenet.
Hová kell ilyen gyorsan utazni? És miért? Miért éppen ma? Biankával mára tervezték, hogy a hosszabb úton mennek haza, hátha ismét összetalálkoznak azzal a két fiúval, akikkel tegnapelőtt együtt kóláztak a Burger Kingben. A magasabb, szőke, egyetemista fiú tetszik nagyon Cintillának, de a világért sem árulná el még Biankának sem. Ugyanaz a vezetékneve, mint neki, ugyanis Lovas Dávidnak hívják. Azaz nem pontosan, mert neki Lovas L. Cintilla a neve. Mit jelent az L. betű, maga sem tudja, de ez nem is érdekes. Ez a vezetékneve az apjának, nagyapjának is.
Szóval, ha a hosszabb úton mennek, akkor hamarabb leszállnak a buszról és gyalogolnak vagy tíz percet hazáig. Éppen a gyorsétterem mellett kell elmenni és teljesen belátni a három oldalról üvegfalú épületbe. Ha véletlenül ott lennének Dávidék, akkor meghívná a barátnőjét egy sütire, s előbb-utóbb csak észrevennék a fiúk, hogy ők is ott vannak.
Szórakozott az egész tanóra alatt, gyakran melléüt, ráadásul Olga néni is ideges, és mintha nem figyelne, szótlan, csak a karmester pálcával ütögeti a tenyerét, ha Cintilla hibázik. Húsz perc múlva végre megszólal:
- Hagyjuk a mai órát, majd bepótoljuk máskor. Menj haza, te sem figyelsz, én sem tudok koncentrálni, így az egésznek nincs semmi értelme.
Küld egy sms-t Biankának, hogy elmarad a mára tervezett program és felpattan a buszra. Apja ritkán hívja telefonon, s ha jól emlékszik, még soha nem küldött neki sms-t. Apró remegést érez a gyomrában, mint mikor baj van, vagy szembe kell nézni valamely ismeretlen veszéllyel. Rendszeresen előre megérzi szervezete a reá váró kellemetlenségeket, melyekről már Biankának sem mer szólni, mert a barátnője csodálattal vegyes borzongással azonnal megjegyzi, persze, megint kibújt belőled a boszorkány. Tény, hogy rendszerint bekövetkezik, amitől fél, legyen az előre be nem jelentett röpdolgozat, vagy egy rosszabb jegy, esetleg valaminek az elvesztése. A pozitív változásokat persze nem érzi meg előre, ám utólag úgy gondolja, hogy ennek így kellett történnie. Annyira megszokja e tulajdonságát, hogy egy másodpercig sem tipródik rajta, hogy másból miért hiányzik ez az érzék, egyszerűen felhasználja a jelzéseit, gondolkodás nélkül. Megpróbált erről egyszer az anyjával is beszélgetni, akinél csak annyit ér el, hogy szülője zavarba jön, és más irányba tereli a beszélgetést.
Kevesen utaznak a buszon, még nincs csúcsforgalom. Megpróbálja felhívni az apját, de nem sikerül.
- Szia, Cintilla! Ne keress, otthon felejtettem a mobilomat! – szólal meg felette egy ismerős hang.
Felnéz, és azonnal elpirul. Dávid vigyorog felette.
- Szia.
- Ülj beljebb, hadd huppanjak melléd. Bíztam benne, hogy összefutunk. Meghívhatlak egy kólára?
- Sietnem kell.
- Oké, és holnap?
- Nem tudom, inkább hívj fel.
- Rendben. Írd ide a kezemre a számod. Legalább nem hagyom el!
A fiú keze finom, selymes, majdnem nőies. Habozik egy pillanatig, majd felírja a számát a fiú tenyerébe, aki köszönésképpen hirtelen ad egy puszit az arcára és felpattan, hogy leszálljon a következő megállónál.
A panelházak közötti parkolóhelyek szinte mindegyike foglalt. A magas benzinárak miatt egyre többen teszik le az autójukat, ám az apja építési vállalkozóként ezt nem engedheti meg magának. Szerencsére folyamatosan vállal munkákat, a legkisebbeket is, hiszen a családi megélhetést biztosítania kell. Most azonban a kocsi ott áll a helyén.
Kellemes, tiszta illat fogadja a lakásban, szerencsére, senki sem dohányzik a családban. Az apja következetesen minden december elején kifesti, az anyja pedig folyamatosan szépítgeti, egy-egy új bútorral, függönnyel, szőnyeggel. A legkisebb félszobát leszigetelték, hogy a pianínóján tudjon otthon is gyakorolni, amikor csak akar. Emiatt irigyli Bianka, mert neki még két kisebb testvérrel kell megharcolnia azért, hogy hagyják békén, ha gyakorolni akar. Cintilla szívesen hadakozna, csak lenne egyetlenegy testvére, de nincs, és már nem is lesz. Anyja, a tejfehér bőrű, kék szemű, mindig vidám asszony, körzeti orvos asszisztense, és minden szabad idejében a fekvő betegeket látogatja, injekciózza, infúziót ad nekik, vagy éppen csak a recepteket adja át. Ebből származik a jövedelme fele.
Az ajtónyitásra az anyja elébe megy, pedig ez nem szokása.
- Szervusz, kislányom, már vártunk. Apa akar veled beszélni, addig elkészítem a vacsorát, Tejfeles, gombás húst, makarónival, azt szeretik Sára mamáék is. Hat órára jönnek, és hét körül indulhatunk is.
Margó gondosan bezárja az ajtót és a konyhába megy, vacsorát főzni. Bekapcsolja a rádiót, éppen olyan hangosra, hogy elnyomja a nappaliban zajló beszélgetésből esetlegesen kihallatszó hangfoszlányokat. Ezt a csatát Ferinek kell megvívnia a lányukkal, s csak bízhat abban, hogy Cintilla, egészséges, üde, tiszta lelkű fiatal lány létére nem roppan össze.
Cintillának fogalma sincs arról, hogy miért jönnek váratlanul a mamáék, és egyáltalán, hová kell indulniuk. A szobába lép, és az apja felugrik, majd odalép hozzá, s mintha nagy beteg lenne, odavezeti a kényelmes bőrgarnitúrához. Amint a kislány elhelyezkedik a nagy fotelben, jómaga a dohányzóasztal túloldalán lévőbe telepszik. Arcán aggodalom tükröződik, melynek láttán Cintilla meglepődik. Gyomrában bizsergést érez, amely a változás előjele. Hogy jó vagy rossz következik, még nem tudja, de abban egészen biztos, hogy nagy jelentőséggel bír a további életére. Nem szereti feszültnek és idegesnek látni az ő magas, erős alkatú, napbarnított apját, aki számára a biztonságos, szilárd alapkövet jelenti.
- Kislányom, meghalt a dédnagyanyád, Ómama, Bódog papa édesanyja, 93 évesen. Holnap lesz a temetése. Ideje megtudnod, hogy a vezetéknevükben mit jelent az L. betű. A teljes nevünk Lovas Lakatos lenne, melyet Bódog papa rövidített le Lovas L.-re.
Mesélni kezd az apja, és Cintilla fejében peregnek a képek, mintha színes, szélesvásznú filmet nézne, amely valahol a huszadik század első felében kezdődik, a poros, szegény emberek lakta alföldi falu szélén, a cigánysoron. Hajnal van, alig pirkad az ég alja, de mindenki sürgölődik. Vásárra készülődnek, a harmadik faluba, hogy eladhassák az áruikat, a fatörzsből vájt teknőket, vágódeszkákat, fakanalakat, ásó és kapanyeleket, meg egyéb, a paraszti élethez szükséges eszközöket, melyek többsége még ki sem száradt igazán, s a kavargó szél a falu felé tereli a nyersfa illatát.
A vajda megnéz minden kocsit és kordét, hogy minden család eladni valója felkerüljön azokra, beleértve a sajátját is, mely megfér ugyan a Gőgös Gazsi kocsiján, de valakinek árulnia is kellene. Neki azonban csak lányai vannak, a legidősebb, a tizennégy éves, már igen szemrevaló, talpraesett lyány, aki az anyja mellett kitanulta már a gyógyfüvek használatát, s kapizsgálja a jóslás fogásait is, de nem szívesen vinné magával, mert nem lesz ideje vigyázni rá. Ómama, mert ő az a fiatal lány, nagy izgalommal készülődik, hosszan fésüli dús fekete haját, majd színes szalaggal összeköti, felveszi a legszebb földig érő szoknyáját, a hozzávaló piros réklivel, csuklójára pattintja a sárgaréz karkötőket, melyet még este elcsen anyjától, a csörgődobbal együtt. A konyhaasztalon odakészítve a napi menázsi, kendőbe kötve a vekni kenyér, meg a szalonna, hüvelyknyi csontszáraz kolbásszal, mellette fonott üvegben a vízzel hígított lőre, mert a vajdának innia is kell, mert hosszú lesz a nap, és így mégis olcsóbb, mintha a vásárban venné meg.
Indul a karaván eleje, és a vajdának már nincs ideje vitatkozni a lyánnyal, jöjjön, ha annyira akar. Megragadja fekete kalapja peremét, mélyen a homlokába húzza a fejfedőt és int Gazsinak, hogy induljanak.
Ómama a szekérderékból nézi az országúti hosszú karavánt, melyhez folyamatosan csatlakoznak a falubeli parasztok, ki kocsin, ki gyalogosan, tehetősségtől függően. Van, aki a kocsihoz köti az eladó jószágait, a marhát, a lovat, van, aki gyalogosan tereli az országút szélén.
Kelet felől felhőtlen égre kél már a nap, jó időt jelezve a vásározóknak.
A vásártér bejáratánál ellenőrzik a paksusokat, ott kell megfizetni a helypénzt is, és a helypénzt szedők terelik tovább a vásározókat a kirakodó, vagy az állatvásártér felé.
Gazsi a kirakodótér első üres helyén megállítja a szekeret, meglazítja a lovak istrángját, majd leteríti a gyékényeket, melyre kiteszik majd a portékáikat. Bosszús, hogy neki nincs segítsége, mert a vajda egyre csak járja a többieket, s ez a tizennégy éves kislány nem tud segíteni a rakodásban.
Ómama ügyesen rendezgeti a gyékény felén a saját portékáit. A hosszú, fekete hajú, karcsú kislány láttán többen megállnak előttük és vásárolnak is, mert Ómamának mindenkihez van egy kedves szava, nem kiabál, inkább mosolyog. Mire a früstökre kerül az idő, a vajda portékáiból alig marad valami, ezért elkezdi árulni a Gazsiét. Tíz órára kiürül a szekér.
A vajda ekkorra már annyi áldomást megiszik, hogy gyomra éhét észre sem veszi. Ómama sétálgat a vásárban, meg-megakad szeme a nyalánkságokon, még jobban a színes csecsebecséken, meg a hajba való szalagokon, de nem vesz semmit, mert anyja hiánytalanul várja haza a pénzt.
Jaj, pedig a törökméz nagyon finom, vinne a kicsiknek is, hogy örülnének neki! Álldogál az árus előtt, nyeli a nyálát, hogy az ádámcsutkája is mozog belé.
Vékony, magas, inas legény nézegeti már percek óta, de a kislány észre sem veszi. A törökméz, az a fontos, legalább az illatát érezze.
Lakatos Vendel zsebében ficánkol a pénz, amit az apjától kap, amikor túladnak az előző éjjel elkötött lovakon, akár vehetne is édességet ennek a lánynak, aki nagyon tetszik neki. Látja ezt az árus, még ha nem is néz rájuk, s rásózza a legényre a törökmézen kívül a drága selyemcukrot is, öt zacskóval, mert nagyon jól tudja, hogy a szerelmes léleknek nem számít a pénz.
Egy hónap múlva a kako összeadja őket, így lesz ópapa a lócsiszárból, és kerül a nevük elé a Lovas név, hogy megkülönböztethetők legyenek a sok Lakatos nevű között. Nyolc gyerek születik a családba, ám csak négyen érik meg a felnőtt kort. Ópapa járja az országos vásárokat, kupeckodik, át-át lépve a törvényesség határait, mígnem negyvenévesen rajtaveszt a dolgon. Ómama egyedül neveli fel a gyerekeket és megígérteti velük, hogy csak egy gyerekük lesz, akit tisztességgel kell felnevelniük, és a kupeckedést egy életre el kell felejteni.
Ómama gyógynövényeket gyűjt, szinte minden betegségből kikúrálja az övéit. Pénzt nem tudnak adni neki, de ennivalót igen. A parasztasszonyok is gyakran fordulnak hozzá nyavalyáikkal, nekik persze pénzért árulja a gyógyfüveket. Járja a környező településeket, itt is hall valamit, ott is, és rászokik a jóslásra. Előre megérzi a változásokat, a jókat és a rosszakat is, s már-már boszorkánynak tartják. Bódog papa asztalos inasnak szegődik. Kamasz fiúként azt hiszi, ha nem Lakatosnak hívják, akkor jobban boldogul. Így azután Lovas L. Bódogként kerül fel a neve mindenüvé, az inas- és a mesterlevelére is.
A mestere lányát veszi feleségül, Anna mamát, melyet nem néz jó szemmel az apósa, ezért feljönnek Pestre.
Bódog papa ügyes kezű, hegedűket is javít.
Minden évben egyszer, újévkor, elindul és meglátogatja a családját. Anna mama a szőke hajával, fehér bőrével kirí a cigánysor lakói közül. Nem erőlteti Bódog papa a családi látogatást, inkább megy egyedül, a békesség kedvéért.
Ahogyan Anna mama családja sem fogadja be nagyapádat, hasonlóképpen anya szülei sem engem.
Nincs ezzel semmi baj. Azaz van, de az élet megy tovább.
- Szóval, Ómama temetésére mindannyian elmegyünk. Hamarosan megérkeznek Bódog papáék, megvacsorázunk, s elindulunk.
Cintilla, aki eddig meg sem rezdül, hirtelen felpattan, odamegy az ablakhoz, néz kifelé, mintha valami nagyon érdekes történne a két panelház közötti parkolóban. Csendben szól, szinte suttogva:
- Apa, miért nem mondtad el eddig?
- Féltettelek, hogy kicsúfolnak az osztálytársaid.
A kislány szemében gyűlik a könny, nyeli, míg bírja, végül visszatarthatatlanul végigszántják arcát a sós patakocskák. Tizenhét évesen gyorsan kapcsol, összeáll az apró mozaikokból a kép, miért nincs testvére, miért csak telefonon beszélget Anya a húgával, miért nincs kapcsolata az anyai nagyszülőkkel? Miért és miért, pörögnek fejében a válaszra váró kérdések.
Megfordul és kirohan a fürdőszobába, magára zárja az ajtaját.
Nézegetni kezdi magát a tükörben. Fehér, selymes bőre szinte világít az ébenfekete haja keretében. Érdekes, most sem látja magát másnak, mint egy fiatal, csinos lánynak. Kell a származásáról tudnia valakinek? Az osztálytársainak, a barátnőjének, Dávidnak? Változik valami? Kívülről semmi, ugyanúgy kell továbbra is iskolába járni, gyakorolni a zongorán, leérettségizni, egyetemet végezni. De belülről?
Behallatszik, amint megérkeznek a nagyszülei, és Apa Bódog papával bevonul a nappaliba beszélgetni, Anna mama meg segít Anyának megteríteni az asztalt.
A tus, az segít. Engedi magára a meleg vizet, habzik a tusfürdő, gőzzel telik meg a fürdőszoba, mégis fázik, szinte vacog.
Kik lehetnek a rokonai? Megtudja hamarosan.
A szobájában kikészítve várja a fekete szoknyája, ebben jár a vizsgákra és az iskolai ünnepélyekre, mellette új, fekete-fehér mintás selyem blúz. Felöltözik és visszatér a családhoz.
Bódog papa magához szorítja, szinte elvész a nagy, magas, mackós nagyapja mellkasán.
- Csinos vagy, Törpilla – dicséri az öreg, így nevezi gyerekkorában a kislányt.
Anna mama szőke hajában ezüstszálak csillognak.
- Gyere, Cintilla, ülj ide mellém.
Látja nagyanyja szemében, hogy tudja, nehéz feldolgoznia a mai napot és még a neheze hátra van. Finom a vacsora, a kislány mégsem éhes, csak tologatja tányérján az ételt. Belülre figyel, mit mondanak a megérzései, ám most, mikor kellene, hallgatnak a belső szavak. Pedig ezek szerint a nagyanyja készségei tovább élnek benne, legalább már tudja, hogy kitől származnak az adottságai. Az, hogy most nem jövendöl semmit, még szerencsés is lehet.
Harmadszor szólítja Anya, mire eszmél. A kávéfőzésben Cintilla verhetetlen. Kimegy a konyhába, s alig öt perc múlva tálcán hozza a feketéket, apró kékvirágos porcelán csészékben, tejszínnel, barna cukorral.
Közben eldől, hogy Bódog papa Mercédeszével mennek, de Apa vezet, mert éjszaka jobban látja az utat a papánál.
Alig néhány kilométert tesznek meg az autópályán, amikor a kislány elszunnyad. Álmában a vásári forgatagban sétál. Keresi Ómamát, ám leli sehol, pedig módszeresen bejárja a vásártér valamennyi szegletét. Nem tud cigányul, mégis megérti a beszédjüket.
Ükpapa, a vajda, hangosan beszél az övéivel, mi mennyibe kerül, mennyiért adják a portékájukat és ki ne hagyják az áldomásból. Gömbölyű, nagy bajszos ember, csáléra álló kalapja alól, nyugtalan, szúrós szemmel szemléli a világot. Kezéből ki nem engedné az ezüstfejű vajda botot, hadd lássa a világ, kivel áll szembe.
Vékony, magas cigánylegény ágaskodó, toporzékoló lovát fékezi, s fényesre vikszolt csizmáján csillan a napfény. Suttogva beszél a nemes tartású állathoz, majd jobb kezével megsimítja a pej orrát, mire az megnyugszik. Sokan állnak körülöttük, csodálva a jószág nemes tartását, szilajságát. Ketten is alkudnak rá, de a legény széles mosollyal rázza a fejét, nem enged az árból. Tetszik Cintillának az alkudozás, megáll, hogy megvárja az ügylet végét. Most veszi csak észre, hogy távolabbról valaki figyeli a legény minden mozdulatát. Egymásra licitál a két vevőjelölt, a legény meg suttyomban rákacsint a figyelőre. Végül megköttetik az üzlet, megírják a paksust. A vesztes mérgesen lekapja fejéről a kucsmáját és mérgében a földhöz csapja. Morogva veszi vissza a földről és továbbáll. A legény gondosan megszámolja a vételárat, zsebre gyűri a bankókat, átadja a kötőféket a vevőnek és gyorsan beolvad a tömegbe. Követi Cintilla és látja, amint a figyelőnek, aki egy idősebb cigányember, átadja a pénzt a legény, csak egy bankót tart magánál.
Sodorja a tömeg Cintillát. Hatalmas, asztalnak látszó fatákolmánynál megtorpannak az előtte menők, megáll maga is, és nézegetni kezdi a kirakott portékákat, színes szalagokat, fülbevalókat, hamis kövű rézgyűrűket, piros, magas sarkú papucsokat.
- Be szíp vagy, te jány – szólítja meg árus, - egy csókért adok egy gyűrűt!
Zavarba van Cintilla, mitől lenne szép a fekete szoknyában. Lesüti a szemét, akkor látja, hogy az öltözéke a színes virágokkal teli, földig érő, ráncos szoknya, és piros pruszlik. Utat tör magának a tömegben és megy az orra után, arra, ahonnan a fahéjas mézeskalács, meg a törökméz illatát hozza a szél. Összeszalad szájában a nyál, úgy kívánja az édességet, de tudja, hogy nincs nála pénz. Csak áll az árus előtt, s figyeli minden mozdulatát, mint porciózza a finomságokat, fel sem nézve a lányra.
Cintilla kezében életre kel a csörgődob, rázza, üti a ritmust, lába is táncra mozdul, s először lassan, majd egyre gyorsabban járja az ősi táncot, melyet a ritka víg ünnepek égetnek vérébe. Forog körbe- körbe, por kavarog könnyű lába nyomán. Lobban a vére, gyorsul a tánca, s összefolyik körülte a világ. Csak járja maga kedvére, s észre sem veszi, hogy körbe állják a népek. Megszédül, s valaki elkapja. Izmos karok ölelik, és egy ismerős hang a fülébe súgja:
- Mit szeretníl, jányka?
Ráismer a lovas fiú hangjára. Kibontakozik a szoros ölelésből, megfordul, de nem a cigánylegényt látja, hanem Dávidot, szakadt farmerben, világoskék pólóban, melyen virít a fekete felirat: I love you.
Miért ragadja meg a karját és rázogatja?
- Ébredj, kislányom, hamarosan megérkezünk Gombáshoz, Bódog papa legidősebb bátyjához.
Hirtelen eszmél Cintilla, elillan az álma. Pár pillanatig azt sem tudja, hol van és hová tart.
Zsákutca végén parkolnak le a kocsival, egy nagy ház előtt, melynek minden ablaka ontja a villanyfényt. Nyitva a kapu, mintha vendégeket várnának, égnek a kinti lámpák is. Az udvaron hat kocsi áll.
Tíz óra körül jár az idő.
Gombás tíz évvel idősebb Bódog papánál, fekete öltönyben, fehér ingben jön a vendégek elé. Átölelik egymást a papával és cigányul váltanak néhány szót, melyből Cintilla semmit sem ért. A háziasszony, Etus is megjelenik az ajtóban, egy pillanatra megtorpan, majd sietősre veszi a lépést, már amennyire tudja a százkilós méretével. Anna mamát ölelgeti, hogy rég találkoztak, s kerüljenek csak beljebb, már itt az egész család.
Apja egyik kezét felesége, másikat a lánya vállára teszi, mintegy védelmezve az elkövetkezőktől. Etus is, Gombás is sorba csókolja őket, de apja nem tágít a családja mellől.
A házban elképesztő pompa és ízléstelenség várja a vendégeket. Itt minden a pénzről szól, hogy telik mindenre, amit kigondolnak.
A hatalmas nappali középén egy kinyitott ebédlőasztal, rajta feltálalva a pazar lakoma, mintha svédasztalos étteremben lennének. Szék nincs, azok a ház hátsó felében lévő virrasztó szobában várják a vendégeket. Az italok külön asztalon várnak sorsukra, a sarokban, hogy ne legyen feltűnő, ki mennyit iszik. Az asztal végén áll a mikro, melyben megmelegíthetők az ételek.
Hamarosan előkerül a papa másik bátyja, Laja, a nyugdíjas prímás, és az egyetlen nővérük, Böbe, aki hagyományos ünnepi ruhában van, bármely cigányasszony megirigyelhetné.
- Jaj, Ferikém, engesd már el azt a lányt, mingyán gyön az unokám, Barka, és elszórakoztattya.
Cintilla esdeklőn néz az apjára, aki mosolyogva megvonja a vállát és biztatóan ráhunyorít a lányra.
- Gondolj arra, hogy még mindig jobb egy veled-egykorúval tölteni az időt, mintsem virrasztani, ami anyáddal ránk vár.
Középmagas, vékony, fekete szemű, harminc év körüli, barna fiatalember jön le a tetőtérből, kettesével szedve a lépcsőket. Egyenesen Bódog papához tart, megöleli, kezet fognak, váltanak néhány szót, majd az öreg bemutatja a fia családjának a legényt.
Gombás Lakatos Barkának tetszik a két szőke rokon, Cintilla anyja és nagyanyja, ám mégis alig várja, hogy azzal a kis feketeszemű lánnyal kettesben elmehessen a társaságtól, mert vérében van a mozgás, nehezen tud egyhelyben maradni.
Cintilla meglepődik, azt várja, hogy Barka egy lány, mire kiderül, hogy az a fiatalember, aki máris eltereli a szüleitől.
- Igyunk valamit, utána egyél, ha éhes vagy és elmegyünk, járunk egyet, ha nem vagy fáradt. Már három napja virrasztunk, elegem van belőle. Mit kérsz? Konyakot, pálinkát, bort? Csak üdítőt? Legyen. Én is azt iszom, mert állandóan ugráltatnak, menjek ide, vigyem el azt, hozzam emezt, szegény Lolitám meg egyedül van a gyerekekkel. Loccsants egy korty üdítőt a földre, mert ez így szokás a temetés előtt, háta szomjazik Ómama. Ne félj, mindjárt itt terem Etus mama és feltörli. Addig hozom Ómama házának a kulcsát, el kell onnan hoznom valamit.
Cintilla két pohár narancslét is megiszik. Várakozás közben nézelődik. A falakon vastag aranykeretben festmények, a bútorok is robosztusak, stílus nélküli, barnára fényezettek, a szőnyeges vastagok és süppedősek, hogy mezítláb se fázzon a háziak lába.
Apja Bódog papával, Gombással, Lajával és Böbével beszélget, már ha a széles gesztusaik alapján barátságos beszélgetésnek tekinthető a parázs vita, melynek tárgyát nem érti, mert cigányul beszélnek. Bocsánat, a lovári csak egy nyelv közüle.
Anyját és nagyanyját Etus jól fél órája elnavigálta a nappaliból, s nincs semmi kedve ebben az idegen házban utánuk menni.
Barka, kezében a kulcscsomóval, megáll egy percre a beszélgetők mellett és apjával néhány szót vált magyarul, melynek lényege, hogy magával viszi Cintillát, megmutatja neki Ómama házát, visszafelé pedig ott hagyja a feleségénél, aki a két kisgyerek mellől el sem mozdul, ha nem muszáj. Apja bólint rá és máris visszatér az öregekhez, hogy le ne maradjon a vita lényegéről.
- Mehetünk, kislány. Hűvös az idő, de a kocsiban nem fázunk.
Alig öt perc az út a kis, nádfedeles házig, melynek hófehérre meszelt fala messziről feltűnik a takaros, nagy házak közül. Nyitva a kerítés kapuja, nem megy már oda senki illetékes, vagy illetéktelen. A bejárati ajtót is csak azért zárják, nehogy betegyenek valamit.
Festéke kopott, kékszínű, piros rózsákkal díszített faragott bútorokra szórja fényét az egy szál villanykörte. A hullámos padlón rongyszőnyegek vezetik a látogatót az ágyhoz, a szekrényhez, meg a komódhoz, melynek tetejét beterítik az apró tárgyak, agyagfigurák, üvegből készült állatkák, színe vesztett tintával írott képeslapok.
- Tudod, Cintilla, Ómama koporsójába bele kell tenni a cigánykártyáját, de nem lelem sehol. Pedig itt tartotta valahol, csak tudnám, hol keressem.
Lehunyja szemét a kislány, és megelevenedik a szoba.
A házba tolakszik a nyári napfény, a nyitott konyhaajtón át, ahol Ómama a sparhelten főzi az ebédet, közben nagy fateknőben ruhákat mos, melyhez a legidősebb fiú, Gombás hordja a vizet a kútról. A szobában, a döngölt földre terített zsákokon, kupacokba halmozott szárított növényeket válogat a két legkisebb, Bódog és Böbe. Kinn, az udvaron, Laja birkózik a hegedűvel, hangja alapján a hangszer az erősebb.
A sparhelten már zubog a víz a következő adag ruhához. Ómama alig harminc éves, barna arcán gond szántotta ráncok. Kiteregeti a ruhákat és noszogatja Gombást, hogy cserélje le a vizet a teknőben. Fél téglányi főzőszappannal mos, mely hirtelen kicsúszik a kezéből. Káromkodva nyúl érte, közben beles a szobába, ahol Böbe a jóskártyáját pakolgatja, melyből, ha eltűnik akár egy lap is, már semmit se ér. Mérgesen, vizes kézzel összekapkodja a kártyalapokat, nagyot csap Böbe kezére és a kártyapaklit a szekrény tetejére teszi, a biblia mellé.
- Ne ott keresd, Barka. A szekrény tetején lesz.
Ott is van, poros, színe vesztett kockás zsebkendőbe kötve.
- Honnan tudtad, Cintilla? Mehetünk is.
- Még vedd le onnan a bibliát is.
- Milyen bibliát?
- Csak vedd le.
Keresgeti Barka, fél kézzel matatva a szekrényen, s mire félig letörli a port, megtalálja.
- Mi a fene ez? Nesze, fogd, legalább te is koszos leszel, nem csak én.
Ez egy kincs, válaszolja magában a kislány, hogy miért az, azt persze maga sem tudja. Elővesz táskájából egy csomag papír zsebkendőt, s megpróbálja letisztogatni a rojtos szélű, szakadozott fedelét.
Tíz perc múlva Lolita nyit ajtót a négyszögletes, sátortetős házban. Szabadidő ruhában van, elvégre vendég érkezik. Hosszú, hullámos barna haja a derekáig ér.
- Gyertek, már vártalak benneteket. A gyerekek alszanak.
Lolita úgy viselkedik, mintha ezer éve ismernék egymást és Cintillában felenged a feszültség. Most jó helyen van, csak Barka ne mondaná a magáét.
- Hallgass, Barka, felébrednek a gyerekek! Jobb, ha viszed a kártyát és odaadod Böbének. Holnap reggel összekészülődünk és legkésőbb tíz órára mi is ott leszünk. Kár lenne korábban menni, ha tízkor lesz a temetés. Eredj már!
Gondosan kulcsra zárja férje után az ajtót.
- Jaj, ne haragudj, de annyit tud beszélni, hogy hallgatni is sok! Helyezd magad kényelembe! Nézd, ez az ember nem olyan szeleburdi, mint aminek látszik, elhozta a csomagodat is. Főzök egy teát, amíg elkészülsz. Az előszobában a második ajtó a fürdőszoba, a következő meg a WC.
Cintilla alig várja, hogy egyedül maradjon a nappali kanapéján, mely fekhelyeként szolgál az éjszaka hátralévő idejére. Előveszi a poros fedelű bibliát és silabizálja az első két lapon dülöngélő betűket. Nyolc évszám, nyolc keresztnév, ezek a nyilván a gyerekek születésének időpontjai. Utána keresztek, négy névvel. Végül egy valaha piros színű, fakó szalagdarab, meg egy postai lap, Lublinból, hogy meghalt a vajda, egy nappal a haláltábor felszabadítása előtt.
Pirkad az éj alja, amikor leoltja a lámpát és mély álomba merül.
Arra ébred, hogy valaki szuszog mellette. Összegömbölyödve, mellé kuporodva alszik a kis cumis, a kétéves göndör hajú, barna bőrű kisfiú.
- Jó reggelt, nem akartalak felébreszteni. Józsika addig lopakodott körülötted, amíg a reggelit készítettem, hogy végül odavackolt melléd. Ne haragudj, nem volt szívem felébreszteni.
- Csókolom, néni! Jössz reggelizni? – lép ki anyja mögül a nagylány, aki már ötéves, óvodás, egyedül eszik és reggelizés közben mindent elmesél Cintillának, amit okvetlenül tudnia kell.
Józsika ragaszkodik Cintillához, csak vele hajlandó enni, egy falat ide, egy falat oda alapon. Persze, hogy nem bánja Cintilla, végre babusgathat egy kisgyereket, miközben figyelnie kell Borókára is, mert időnként kérdez az óvodás és arra illik válaszolnia.
Cseng a mobilja, egyre hangosabban. Pattan az óvodás, hozza táskástul, alig bírja, olyan nehéz.
Lolita kiveszi a kisfiút Cintilla öléből, mire Józsika éktelen visításba kezd.
- Szervusz, Cintilla! – köszönti Dávid. – Hol vagy?
- Szia! Vidéken vagyok, ma van a dédnagyanyám temetése.
- Őszinte részvétem! Nem is mondtad.
- Most tudtam meg.
- Este itthon leszel? Felhívhatlak?
- Ha akarsz.
- Megbeszéltük! Még egyszer fogadd őszinte részvétemet!
- Köszönöm! Szia!
- Csók!
Cintilla fejében cikáznak a kérdések. Ha megtudja, hogy cigány vagyok, szóba sem áll velem. Vajon én szóba állnék magammal az ő helyében? Egy nap alatt kizökken helyéből a világ.
Gombáséknál legalább harmincan tolonganak a nappaliban.
Margó végre fellélegzik, amint meglátja Cintillát, Józsikával a karjában. Lolita kislányát kézen fogva, tolja az üres gyerekkocsit, mert előbb-utóbb a kis vasgyúrót úgyis bele kell ültetni, mert nehéz, mint a sószsák.
Anna mama a temetés után azonnal indulna haza, de Bódog papa maradásra bírja, mert az ebéd Böbénél lesz, két bográcsban főznek, és handabakáré is lesz, amit legalább negyvenöt éve nem evett.
Hiába menne már haza Cintilla is, tudja, hogy Bódog papa szava törvény a családban. Már érti, hogy miért.
A ravatalozóban Etus és Böbe tüsténkedik a még nyitott koporsó körül. A hófehér szemfedél alá rejtik a jóskártyát, s amikor úgy sejtik, senki sem figyel rájuk, pálinkával megöntözik a szemfedőt. majd azonnal lezáratják a koporsót.
Cintilla nem meri megnézni Ómama porhüvelyét, úgy akar rá emlékezni, mint ahogyan képzeletében él, életerős fiatalasszonynak.
Sokan vannak a temetésen, nemcsak cigányok, hanem mások is. Szép beszédet mond a pap, megríkat mindenkit.
A halottaskocsi mögött a négy gyereke megy. Amikor elindul a menet, Lali kezében életre kel a hegedű, és szép lassan mindenki énekli a nótát.
Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út,
Amelyen a régi babám elindult,
Régi babám térj vissza a hosszú utadról,
Emlékezz a tegnap esti szavadról.
Hosszú útról visszatérni nem lehet,
A szerelmet elfeledni nem lehet,
A szerelem szélesebb a tenger vizénél,
Árvább vagyok a lehulló levélnél.
Kék ibolya búra hajtja a fejét,
Mert a harmat nem öntözi a tövét,
Szállj le, harmat, a kék ibolya gyönge tövére,
Most találtam egy igaz szeretőre.
A sírnál a református szertartás végeztével, a családtagok egy-egy szál virágot dobnak a sírgödörbe leeresztett koporsóra. Az első lapát föld koppanásakor ismét felsír a hegedű.
Sej, jaj de széles, jaj de hosszú az az út,
Amelyiken barna legény elindult.
Barna legény, térj vissza az utadra,
Sej, emlékezz a szombat esti szavadra.
Sej, ha felülök kesely lábú lovamra,
Elnyargalok a kovács kapujába.
Nyisd ki kovács azt a füstös ajtódat,
Sej, vasald meg a kesely lábú lovamat.
Cintilla lehunyja a szemét.
Ómama frissen mosott ágyneműt tereget az udvaron, két nyárfa közé kötött madzagra. Dúdolja a dalt, amit a kisfia játszik a hegedűn. Szél kerekedik, bebújik a fehér vászon alá, s dagasztja egyre nagyobbra. Már nem is látja Ómamát, csak a kacagását hallja. A kispárna huzatot felkapja a szél, ott kering az udvar felett, széles köröket írva, kapd el, Cintilla, hallja Ómama csengő hangját. Kap is a fehérség felé, sokáig fut utána, mire eléri, ám a kezében kártyalappá változik, rajta egy nőalak, bőségszaruval kezében.
Hiszen ez Fortuna!
- Nyugodj meg, kislányom, ez az élet sora – fogja át vállát az apja, s elindulnak a többiek után.
Mit akar mondani Ómama Fortuna istennővel? Lehet, még azt sem tudja, hogy ki az? Miért vagyok szerencsés? Azért, mert az unokája vagyok?
Jaj, Ómama, tudod te, hogy mit jelent ma cigánynak lenni?
Böbénél terülj-terülj asztalkám várja a jónépet. Birkapörkölt krumplival és handabakáré, rántott és sült húsok, meg pálinka, hogy étvágy legyen, bíborvörös bor, hogy jobban csússzon. Megrohamozzák a birkapörköltet, de Bódog papa és az apja csak mosolyognak asszonyaikon, akik a rántott csirkéből csipegetnek.
Keres három méretes mélytányért a papa, és Böbe csordultig meri handabakáréval.
- Gyere, telepedjünk a mamáék mellé, fogd csak, ez a tányér a tiéd. Kanállal edd, úgy a jó.
Cintilla sandítja a rántott csirkét, biztosan jobb, mint ami a tányérjában van, féltenyérnyi lebbencsek, rájuk tapadva a tarhonyák, a paprika, paradicsom, pirított füstölt szalonna és kolbász darabokkal. Leve nincs, csak annyi, ami lecsurog róla. Igaz, az étel illata csiklandozza az orrát, meg a gyomra is nógatja üressége okán. Megkóstolja és legnagyobb meglepetésére, ízlik neki. Kivételesen ihat egy korty bort is, mert nehéz ez az étel, főleg, ha valaki két tányérral eszik, mint ő meg a nagyapja.
- Nem muszáj megenned, ha nem ízlik-, figyelmezteti az anyja.
- Ízlik, anya, ízlik! Kóstold meg!
Feszül a gyomra, meg kell szoknia ezt az ételt, ahogyan Cintillának annyi minden mást is.
Hazafelé elnyomja a buzgóság, álomtalan álmából otthon keltik fel, amikor megállnak a házuk előtt.
Másnap reggel a rongyos szélű bibliát beleteszi a táskájába. Biztonságérzetet ad neki, ha nála van.
Olga néni ma kevésbé szigorú, de bepótoltatja vele az elmaradt órát. Nem is baj, legalább Bianka nem várja, meg és nem kell vele megosztani a történteket. Talán Dáviddal sem futnak össze, mert nem volt ideje felhívni.
- Már megint magára kell várni, Lovas! Egy fiatalember itt ólálkodik fél órája!
- Jaj, Timkó bácsi, nem várok senkit!
Somolyog az öreg.
- Dehogynem!
- Dávid! Hogy kerülsz ide?
- Nem fogod elhinni, villamossal.
A Burger Kingben Cintilla közli Dáviddal, hogy a cigányvajda ük nagyapja Lublinban halt meg, Ómama meg javasasszony volt.
Dávid elkomorul. A családjuk Lublinját Auschwitznak hívják.
Megsimogatja a lány arcát.
- Cintilla, mi a jelenben élünk. Érted, te kis buta! Hoztam neked egy talizmánt.
Apró bordó dobozt tesz a lány elé, amely rózsaszín jáspissal díszített ezüstgyűrűt rejt, mely összeköti az összetartozókat.
Cintilla egy pillanatra lehunyja a szemét.
Ómamát látja, amint kezében Fortuna kártyájával integet, legyetek boldogok gyerekeim!
0 Megjegyzések