Hallgattam zajban, szóltam a csendben
mint göröngyös utakon eltévedt vándor
jártam a pokolban, voltam a mennyben
mindenből tanultam, lehettem bárhol.
Sohasem pihentem, bolyongtam árván,
szavaim szabadon szálltak a széllel,
Ha hangom elhagyott, daloltam némán,
éjszaka sötétjét festettem fénnyel.
Sokszor fújt homokot szemembe orkán,
talpamat törte járatlan ösvény,
amikor megálltam vad folyók partján,
jaj, gyakran csábított méhébe örvény.
Ám csitult a vad vihar, a szél is szelídült,
átölelt óvón a zordnak hitt világ,
a boldogság csendben mellém ideült,
kinyílt, mint gyönyörű, érzékeny virág.
0 Megjegyzések