Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Író-olvasó találkozók csongrádi és vajdasági könyvtárakban

Egy pályázat eredményeként a Márai-program listáján szereplő tucatnyi kortárs szerzőt várnak Csongrád megye könyvtáraiba és a Vajdaságba a következő hónapokban. A mintegy harminc alkalmas programsorozat nyitányaként Grecsó Krisztián beszélget Szilasi László irodalomtörténésszel a makói József Attila Városi Könyvtárban csütörtök esete.

Dobosné Brezovszky Anikó pályázati felelős elmondta: a Csongrád megyei és vajdasági sorozat keretében 15 szerzőt várnak az író-olvasó találkozókra, melyeknek tizenhat megyei település – köztük Makó, Szentes, Hódmezővásárhely, Mórahalom és Szeged –, valamint Szabadka könyvtára ad otthont. A vendég kortárs írók között ott lesz majd Finy Petra, Paulovkin Boglárka, Bagossy László, Závada Pál, Darvasi László, Varró Dániel, Szabó T. Anna és Lackfi János.

Az eseménysorozat apropóját az adja, hogy a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alapnál az úgynevezett Márai-listára beválasztott könyvek olvasókkal történő megismertetésére, író-olvasó találkozók támogatására. Szabadka és Szeged könyvtára évtizedes jó kapcsolatban van egymással, így csatlakozott a szabadkai a szegedi programokhoz.

A csaknem húsz helyszín harmincnégy találkozója térítésmentesen látogatható a mintegy 2 millió forintos támogatásnak köszönhetően.
(MTI)
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések