Tér, idő, végtelen síkok, sorompók;
gondolatim fáznak.
Amott egy kőkereszt, rohanó emberek;-
vajon, Te merre járhatsz?
Mióta nézem, nem látom mégsem
az elsuhanó tájat…
Kattogó sínek közt vonagló kérdések,
melyekre nem jön a válasz.
Tér, idő, végtelen síkok, sorompók;
kihaló félben az állomások…
Légben cikázó fecskék, ó, mily szabadok!-
Csak én hordom még a láncot.
Arcomon patakzó, földre pergő könnyek:-
megálljt nekik már hiába kiáltok…
Térben, időben; - végtelen órákon át -
lelkemre feszül a hiányod.
0 Megjegyzések