Szemünk éhe habzsolja hó-fogak
s telt ajkú csókok feslő szirmait.
Örömtelen nemében boldogabb,
ha magányt képzelt társsá andalít.
Vérszívó száj szorul sok céda csókra
s míg torzó percet végső kéjbe ránt,
alélt pióca hőköl undorodva
a lélek mélyln hörgő szörny gyanánt.
Rég-múlt minden mozarti gömbölyűség,
helyébe érdes, daróc gúny hadarg.
Nyűtt lényegünk savára tar gyepű ég,
s a bánatunk nyel őszutós avart.
Párzó létünk bár fennmarad tovább,
átlépjük tévénk gyártott undorát.
(2OO2)
0 Megjegyzések