Timár Judith: Zongora hangján

Zongora fénye siklik kígyóként a bőrömbe,

Visító ária hangja mélyed a testembe,

Hangod kéj mozdulata tódul izmaimba,

Görcsösen remeg vénáim megduzzadt fala.

Fekete felületén végig simítod alakom,

Szemed fénye vadul izzik szomjas ajkamon,

Zongora ráncain eggyé olvad forró testünk ,

S a dallamán táncba folytjuk szerelmünk.

Szomjas ajkam szívja bőröd illatát,

Te hagyod nyelvem erőszakos játékát,

Hadd pörögjön tested birodalmán,

Élvezed szenvedélyes csókjaim nyomát.

Ujjaid játéka érinti testem felületét,

Sétája belém mar,húscafattá szed szét,

Erős kezed szikraként derekamba zúzódik,

Forró alakod testem bársonyával játszik.

Vad mámor,vágyakozás rabságába esek,

Bilinccsel kötöm magamhoz kezedet.

Izzadt tested vonaglik dús hajamnál,

Fényessége bevilágítja ajkam puha sarkát.

Zongora fénye egyé olvad a sötétséggel,

Lavinaként tör ki élvezetünk szikrái testünkben,

Pezsdítő tűzvihar lángja lobban fel körülöttünk,

S a zongora hangja, szénbe fojtsa lángoló szerelmünk.