Keresni mindenben az igazi értelmet,
Talán az életnek ez adhat értelmet...
Sok emberi lényben az kelt félelmet,
Hogy megannyi kérdésre nem jön felelet.
Az élet sokszor követ el baklövéseket, hisz:
Kinek nem ad viszonzást, miért ad szerelmet?
Könnyekkel áztatott kínzó gyötrelmet,
S végtelennek tűnő, céltalan küzdelmet?
Küzdelmet, melyet önmagával vív meg,
Így évek szállnak el, míg egyedül tévelyeg.
Rég keresi útját, de lelke már félszeg,
A boldogság létében így hitét veszti végleg.
Seb fedi be szívét, hisz a magány éget;
Rég nem várja senki, akit átölelhet,
Üres rég az ágy is, hol nyugovóra térhet,
Így minden új reggelen egyedül is ébred.
Hát miért ad az élet ily’ hasztalan terhet,
S miért sanyargatja az emberi szíveket?
Mi szerint osztja e "hamis" szerelmet, s ha
Viszonzást nem adhat, mért nem ad kegyelmet?
Kegyelmet, melyet csak feledés jelenthet,
S mitől az érzelmi béklyó végre leeshet,
Hogy újra élhetővé váljon, e mostoha élet,
S hinni merjen abban, hogy újra remélhet.
Mindarra mi fontos ezen a világon...
Egyszerű halandóként én is arra vágyom.
De van értelme az élettől bármit is várni,
Ha a miértekre sem tud válasszal szolgálni?
2011. július 30-31.
0 Megjegyzések