Ha megtorpan a ló, felborul a szekér, mondogatja nagyapám, s én ötéves gyerekként képtelen vagyok megérteni, hogy mit is akar mondani az öregapám.
Reggel pontban ötkor kinyitom a szemem, és nézem a plafont, várom, hogy csörögjön a vekker. Szegény Linda nagyon utálja az éles hangját, legszívesebben kidobná. Bezzeg Karolát nem zavarja. Ez a különbség a szeretőm és az elvált feleségem között.
A csudát, nem csak ez a különbség, hanem az életkoruk, az életvitelük és a világhoz való hozzáállásuk. Most, hogy Linda délután elviszi az utolsó néhány holmiját és végképp átköltözik a múltba, egyre jobban hiányolom Karolát. Tulajdonképpen nem is tudom, miért kell elválnia két embernek, akik összeillenek, felnevelnek tisztességesen két gyereket. Sokszor megcsalom Karolát, a szép és okos főkönyvelő asszonyt, aki nálam lényegesen többet tesz a családi kasszába, és aki után minden korombeli férfi nyála csorog. Nem akarom a családot felborítani, imádom a lányaimat, egyszerűen nem tudok ellenállni a női nemnek. Nem, mintha nemet mondanának, inkább az ágyukba vonszolnak, mert magas, jóképű fickó vagyok, és nem mellesleg HR igazgató egy cégcsoportnál.
Csörög az öreg vekker. Felkelek, mert úgy illik. Pizsamában megfőzöm az ébresztő kávét, négyszemélyest, mintha otthon lennék a zuglói családi házunkban és öten osztoznánk rajta.
Öt éve nem tudok leszokni a normál adagra.
Karola két cukorral issza, forrón, Linda meg keserűn, tejszínnel. Milyen érdekes, azt nem tudom, hogy a lányaim hogyan szeretik. Ennyire nem figyelek a részletekre?
Kinyitom az ablakot, jöjjön egy kis friss levegő. Sétálnom kellene, emberekkel beszélgetni, nem pedig itt punnyadni a lakásban. Két hete mást sem teszek, mint ezen az ötvenhat négyzetméteres panelben császkálok, kinyúlt, agyonmosott pólóban, roggyant tréning nadrágban, borostásan, az éjszakai alvástól, azaz inkább a forgolódástól égnek álló hajjal.
Hol a televíziót nézem, hol meg az interneten állást keresek, egyre kevesebb buzgalommal, mert ötvenöt éves HR igazgató senkinek sem kell. Máshoz meg nem értek.
Milyen érdekes, hogy innen, a nyolcadikról, jelentéktelenek az emberek. Mintha szorgos kis egerek rohangálnának az utcán, tülekednének, hogy felférjenek a villamosra, vagy egymás előtt kihajtsanak a ház előtti parkolóból. Pedig nem számítanak a másodpercek, nem érdemes rizikót vállalni értük.
Cukor és tejszín nélkül keserű a kávé. Dezső is így issza, rászokom én is.
Kellemesen hideg az idő, szinte kívánom az éles, oxigén dús levegőt. Töltök még egy csésze kávét, had hűljön, míg kinyitom a szobákban is ablakot.
Ha Karola látná a rendetlenséget a lakásban, csóválná a fejét, és öt percen belül elkezdene takarítani utánam. Az ablakokat is megpucolná és más függönyt tenne fel, hátha attól jobb kedvre derülnék. Délben a kedvenc ételem kerülne az asztalra, s még fánkot is sütne, mert kedveskedni akar. Így teszi, ha durcás vagyok, tudja jól, hogy a munkahelyem miatt van, de nem kérdez semmit, elmondom, ha akarom.
Tanácsot is tudna adni, ha kérném, mert húsz éve főkönyvelő, naprakész a gazdasági ügyekben. Képes előre látni az országos ügyeinket is, úgy beszél a költségvetésről, mintha a kosztpénz beosztása lenne. Gyakran a televízió híradójában nyilatkozó szakértőktől is azt hallom, mint Karolától. Engem mégis nagyon zavar, hogy a jövedelme duplája az enyémnek. Egy családfőnek el kellene tartania a családját. Képes lennék rá, de nem jön össze a dolog. Középvezetőként vegetálok, tisztességes jövedelemmel, de abból nem telne sok mindenre.
Lassan kiürül a ház előtti parkoló, alig néhány lerobbant kocsi marad a helyén. Közülük kirívó a Royal kék Volvóm, bőr üléseivel, faberakásos műszerfalával. Nem lopják el, hiszen a műholdas követőrendszer percek alatt beazonosítja. Fogalmam sincs, meddig tudom fizetni.
Jobb lenne eladni, még jó árat fizetnének érte.
Tulajdonképpen nekem nem kellene ez a kocsi, de Dezső felajánlja, hogy a végkielégítésemet megfejeli a személyi használatú autóval, mert tudja, hogy most rendkívül kedvezőtlen helyzetbe kerülök.
Fogalma sincs, mennyire kedvezőtlen a helyzetem.
Éhes vagyok. Szikkadt kenyeret találok még a kenyértartóban, ám a hűtőm gyakorlatilag üres. Enyhén avas ötdekányi vaj, meg kőkeményre száradt sajt árválkodik benne.
Semmi baj, ebből fejedelmi reggeli lesz, pirítós, ráolvasztott sajttal, egy findzsa újabb adag kávéval, melybe teszek egy szem cukrot is. A változatosság kedvéért.
Dezsővel tíz évvel ezelőtt összefutok az önkormányzatnál, és elmegyünk kávét inni egy flancos kávézóba. Érettségi óta először látjuk egymást. Méregdrága farmeromban és divatos pólómban úgy nézik ki mellette, mint egy szegény csóró rokon.
- A változatosság kedvéért, tanult barátom, nem akarsz egy kis pénzt keresni? Vettem három céget, kicsit rendbe kell tenni. Te lennél a HR igazgató.
Mire megkapjuk a kávénkat, már meg is egyezünk. Eszembe sem jut megkérdezni, honnan van ennyi pénze annak, ki éppen csak átment az érettségin. Csábít a hatalmas fizetés, s végre többet vihetek haza, mint a feleségem. Abban a tévhitben leledzem, ha nem jön be, keresek egy másik állást.
Karola szó nélkül fogadja a hírt, és akkor sem szól semmit, amikor két hét múlva playboyra kezdek hasonlítani.
Iker lányainknak rendkívül tetszik a változás, a külsőm miatt is, meg a megnövekedő zsebpénz okán is.
Rágósra sikeredik a pirítós, a ráolvadt sajt meg keserű lesz. Laza mozdulattal dobom a szemétbe, már nem is vagyok éhes.
Teleengedem a kádat vízzel, öntök bele habfürdőt és megborotválkozom. A tükörből jóképű középkorú férfi néz vissza rám, de mintha hiányozna belőle a magabiztosság.
Elterülök a kádban. A meleg, illatos víz kellemesen simogatja a bőrömet.
Lehunyom a szemem.
A nagy tárgyalóban szorongunk vagy negyvenen, Dezső három cégének vezetői. Barátom a cégek összevonásáról beszél, meglehetősen röviden, majd bemutat nekik, mint a legfőbb helyettesét, akinek az a feladata, hogy a három céget egybegyúrja, hogy megmondja, ki maradjon és kit kell elküldeni. Ebbéli tevékenységemről kizárólag neki kell beszámolnom, s kéri, hogy segítsék a munkámat.
Két hónapom van rá, dolgozom is, mint egy megszállott. Tréningekkel, tesztekkel, interjúkkal töltöm az időmet, felmérem a kulcsemberek szakmai tudását, a céghez való lojalitásukat, és a számomra legérdekesebbet, az emberi és vezetői kvalitásaikat.
Időnként megjelenik Dezső, együtt ebédelünk, ám nem kérdez semmit, érzi, hogy úgysem mondanék neki egy szót sem addig, amíg el nem készülök a teljes anyaggal.
- Hallom ám, mennyit fröcsögnek egymásra az igazgatók meg a vezető menedzserek. Azt hiszik, szegények, hogy egyívásúak vagytok. Holnap elviszlek vásárolni, Armani öltönyt, a kézzel varrott Alguar cipőt, Hugo XY parfümöt. Meglásd, ez megteszi a hatását.
Mit tagadjam, könnyű megszokni a flancot.
Az új imázsom hatására kihűlt körülöttem a levegő, legalább annyira, mint most a fürdővizem.
Tisztességesen felöltözöm, már csupán rendet kellene tenni, kicsit takarítani, kicsit porszívózni Ahhoz nem kellene glédába vágni magam. De Lindához igen. Délután jön, addig sok víz lefolyik a Dunán.
Felkapom a kabátom és leszaladok Gerdához, a büféshez. Legalább megreggelizek, utána bevásárolok és lesz, ami lesz.
Ez kell, rendesen felöltözni, kimenni a lakásból, megmozgatni a testemet, hátha az agyam is jobban fog, ha elfáradok.
Hideg szél fúj, úgy érzem, mintha fürdőköpenyben sétálnék, szedem hát a lábam, amennyire csak tudom.
Gerda mama étkezdéje tulajdonképpen egy hatvan négyzetméteres faház. Évek óta ugyanazokat az ételeket kínálja, változatlan jó színvonalon, megfizethető áron. Ha jól belegondolok, olyan, mint egy klub, melynek nagyasszonya Gerda mama, aki mindenkit ismer, mindenkit szívesen lát. Egy kávé mellett ott lehet ülni egész nap. Elfogyasztom a három tojásból és két szelet sonkából álló reggelimet, iszom két deci citromos teát, s mire fizetésre kerül a sor, Gerda mama a számlára kézzel ráírja a takarítónő nevét és telefonszámát, akit azonnal felhívok és fél óra múlva már jön is.
Hazafelé menet szállingózni kezd a hó.
Az éjjel-nappal nyitva tartó ABC-ben veszek kenyeret, felvágottat, gyümölcsöt és két doboz cigarettát.
Várni kell a liftre. Jó lenne mozgás gyanánt nyolc emeletet felsétálni, de tartok tőle, hogy elfogyna a levegőm, mire felérnék.
Sokszoknyás, középkorú, vidéki asszony a takarítónő, aki nem sokat kérdez. Két percre eltűnik a fürdőszobában és egy hosszú ujjú pólóban, meg otthonkában kerül elő.
Elbújok a szobámban a számítógépem mögé és végig nézegetem az e-maileket, hátha kapok visszajelzést az állás pályázataimra.
Ez az a helyzet, amikor a hóhért akasztják. Tobzódhatok a különböző stílusú önéletrajzok és motivációs levelek között, csak nem éppen olvasóként, hanem íróként. Csiszolt stílusommal annyit elérek, hogy elolvassák, és hiába nem írok fizetési igényt, a szakmai tapasztalatom, felkészültségem révén azt lehet feltételezik, hogy aprópénzért nem megyek el dolgozni, s azonnal a nem megfelelők közé sorolnak.
Húsz pályázat, két interjú, nem mondható jó aránynak.
Mindkettőnél megpróbálom kívülállóként figyelni az eseményeket, mondhatom, nagyon jól szórakozom, s alig tudom megállni, hogy figyelmeztessem szakmai hibáikra a magukat komoly HR vezetőnek tartó partnereimet. Percek alatt felfedezem közöttük a feszültséget, s igazán csak ujjgyakorlat összezavarni a gondolataikat. Márpedig milyen HR-s az, akivel ez megtehető. Még huszadik beosztottamnak sem engedném meg ezt a luxust.
Dezsőnek a szeme sem rebben, amikor átadom neki a felmérésem anyagát, és szóban közlöm, hogy főosztályvezetőtől felfelé senkit sem tartanék meg. Másnap reggel hívat, s az ügyvédjével közösen ki kell dolgoznunk a felmondások metódusát, minimálisra csökkentve a végkielégítések összegét, továbbá elég időt hagyva az átadás-átvételekre. Tetszik neki az új szervezet is, s ha két hónapon belül felállítjuk, fejenként tízmilliót kapunk.
- Uram, mi legyen a női ruhákkal? Kimossam vagy csomagoljam össze?
Összerezzenek, mint a lányaim, ha rajtakapom őket a csínytevésen.
- Tudja mit, asszonyom? Csomagolja össze, kérem, de a szekrényekben lévőket is. Az előszobában talál műanyag táskákat.
Udvarias, elutasító levelek. Túlkvalifikált és túlkoros vagyok.
Az összevont cégek, karcsúsítás után, termelik Dezsőnek a milliárdokat. Két embert fizet meg tisztességesen, a vezérigazgatót és engem. Hathetente hármasban ebédelünk a Búsuló Juhászban.
Három makulátlan megjelenésű, középkorú úr. A magánéletünkről sohasem beszélünk. Azután egyszerre megjelennek körülöttünk a nők. Az ebédeken és a munkahelyen is. Csalom a feleségem, nem tudatosan, egyébként sem fűz egy nőhöz sem érzelem. Kétségtelen, hogy növekszik az egóm. Tagadhatatlanul többet keresek a feleségemnél, s növekszik a presztízsem a családban. A szerető pedig csak a szex tárgya, olyan, mint egy szép mappa az íróasztalom tetején.
Újabb és újabb cégeket vásárolunk. A hátam mögött úgy hívnak a kollégáim, a Tisztogató, mert mindegyiknél nekem kell lecserélni a kulcsembereket.
- Uram, kimostam a hűtőszekrényét, úgyis szinte teljesen üres. Ez a szoba következik. Ha hozna hozzávalót, megfőznék magának néhány ételt. Meg nem is lenne útban.
Hát, igen. Ilyen határozottan csak nők tudják a férfiakat utasítani. Szóval útban vagyok.
Kocsival tíz perc a legközelebbi multi áruház. Sok a vásárló, de mi, egyedülálló férfiak, csak kóválygunk, céltalanul a tízezer négyzetméteren. Két kört teszek, mire rájövök, hogy mit is szeretnék venni. Harminc ezret fizetek. Azt hiszem, nem leszek törzsvásárló. Ez női műfaj.
Soha nem kérdezem Karolát, mennyibe kerül a háztartás.
Zuglóban veszünk egy villát, kipofozzuk, felújítjuk, a lányoknak is kialakítunk benne két garzont, hogy megkezdhessék az önálló életüket.
- Megjöttem - kiabálok be a lakásba az ajtóból.
- Jöjjön a konyhába, ott vagyok.
Az asszony az utcai ruhában kávézik.
- Most főztem, igyon maga is. Adja csak, majd én kipakolok. Közben mondja meg, mit főzzek.
- Gulyáslevest palacsintával.
- Rendben van, menjen csak a számítógépéhez. A délutáni munkát lemondtam, mert itt asszonykézre nagyobb szükség van.
Most kellene elzavarnom! Azonnal! A fejemre nő.
- Asszonyom…
- Menjen, menjen… - fogja meg a karom és szabályosan kitessékel.
Nyugi, barátom, nyugtatom magam, talán jobb is, ha itt lesz, amikor Linda elviszi a ruháit. Tegnap óta új zárak vannak a bejárati ajtón, nem tud bejönni, csak ha csenget.
A szobámban friss illat van, és olyan rend, amilyen nem volt még soha. Aranykezű ez az asszony, megtartom bejárónőnek, amíg meg tudom fizetni.
A cégcsoportnál az első gondok öt évvel ezelőtt jelentkeznek, amikor Dezső kijelenti, hogy az összevont nyereségnek minimum kétmilliárdnak kell lenni a következő évben. Mindannyian tudjuk, hogy ekkora nyereséget tisztességes, jó minőségű munkával nem lehet elérni. Ismét átszervezünk, létszámot csökkentünk és látástól vakulásig dolgozunk. Elmaradnak a közös ebédek, Dezső állandóan rohangál, idegeskedik, s ez ránk is kihat.
A lányaim egyetemre járnak, alig látom őket, Karola is sokat túlórázik, tulajdonképpen szalmaözvegynek érzem magam.
És, egyik téli estén, figyelmetlenségből, belecsúszok az előttem lévő autóba egy piros lámpánál. Így ismerkedem meg Lindával, a lányaimnál alig idősebb szingli lánnyal. Addig hívogat a kocsijavítás ürügyén, mígnem megbeszélünk egy találkozót. Magam sem hiszem el, hogy másnap reggel az ágyában ébredek.
Néhány nap múlva pikáns üzenetet hagy a mobilomon. A fürdőszobában vagyok, és megkérem Karolát, nézze meg az üzenetet, hátha az aznap átvett újabb céggel kapcsolatban ír Dezső instrukciót.
Egy hónap múlva elválunk.
Megveszem ezt a lakást és dolgozom, mint egy állat.
A leggazdagabb 100 közül az első tízbe akar kerülni Dezső, az ár nem számít, főleg azért nem, mert számára ez csak presztízs kérdés, és nem számít, mint mondunk, csak tegyük a dolgunkat.
A lányaim férjhez mennek, és úgy döntök, hogy lakást veszek mindegyiknek. Karola bosszantására, aki alig tudja egy fizetésből fenntartani a zuglói villát, melynek felét a két lány nevére íratok a válásunk során, így azután a feleségem nem tudja eladni az ingatlant. Megszívatom rendesen, de megérdemli, mert egy kis kurva miatt még nem kellene elválnia. Főleg akkor nem, ha bírom kapacitással otthon is a szexet, és nekem sohasem fáj a fejem, hogy elhessegessem, most ne, kedves. Ha még azt is tudná, hogy a legújabb pozitúrákat Lindától tanulom és igyekszem azokkal az otthoni szerelmi életünket is feldobni.
Két év alatt három lakást veszek, elfogy a megtakarított pénzem, alig marad valami csekély összeg a számlámon.
- Elkészült az ebéd, hová tálaljam?
- Jó lesz a konyhában is.
- Rendben. Kapok tizenkétezer forintot. Mikor jöjjek legközelebb?
- Majd felhívom. Mindent köszönök.
Nyújtom a pénzt, s olyan gyorsan eltünteti, hogy nem is látom, hová lesznek a bankjegyek.
Kiváló a gulyásleves és a palacsinta is nagyon finom.
Az ebéd megéri a tizenkét ezer forintot, de ebből nem csinálunk rendszert. Alig van a számlámon pénz.
Sokba kerül Linda, igaz, ha bárhol együtt megjelenünk, mindenki felkapja a fejét. Az ágyban is fantasztikus a teljesítménye, bár egyre kevésbé bírom az iramot. Ha kedden mondok csütörtököt, csak nevet rajta. Eleinte. Amikor megtudja, hogy megszűnik a munkahelyem, ideges lesz, állandóan belém köt, a végén egyenesen impotens baromnak nevez.
Elönti az agyamat a vér, és akkora pofont adok neki visszakézből, hogy a fal adja a másikat. Ordítva közli, hogy elhagy.
Nem is bánom, csak hátráltat.
Akire igazán haragszom, az nem más, mint Dezső. Az ország hetedik leggazdagabb embere. A barátságunknak már rég vége, mégsem gondoltam arra, hogy ennyire aljas legyen. Maffia pénzt mos tisztára, s közben piszkos lesz a keze. De nagyon. Kénytelen eladni a cégbirodalmát, egy adóparadicsomi cégnek.
Nem is akarom tudni a részleteket.
Ha nem megyek a cégéhez dolgozni, most boldog családapaként élném a szürke, de kiszámítható, és boldog életem.
Most se munka, se pénz. A barátnőm is elmenekül.
Megölöm Dezsőt!
Tönkretette az életem.
Lindát sem akarom látni többé!
Beteszem a mosogatóba a tányérokat és bedobozolom Linda holmijait. Feladom neki postán, azt lesz a legjobb.
Mi lenne, ha utánvéttel adnám fel?
Felmegyek az internetre és keresek egy karitatív szervezetet. Ő lesz a kedvezményezett. Előre élvezem, milyen arcot vág a kicsi Lindácska, amikor felbontja a csomagot és a saját holmijait találja benne!
Fél háromkor végzek a postán. Leállítom a kocsit a házunk előtt, de nincs kedvem hazamenni.
Az utolsó ötezresem elég arra, hogy berúgjak. Nem akarok gondolkodni.
Becsengetek a házmesterhez.
- Jó napot, Pali bátyám!
- Jó napot, fiam.
- Hol van a híres borozó, amit mindig emleget?
- A második utca balra.
- Meghívhatom egy pohár borra?
- Jöhet! Azt nem kell rágni. Mert fogam már nincs.
Ruhástól fekszem az ágyamon. Rettenetesen fáj a fejem.
Kopogtatnak. Pali bácsi nyitja az ajtót és betessékel két ismeretlen pasast.
- Tetszenek tudni, egész este a lovakról beszélt…hogy megtorpant a Dezső és felborult a szekér… rendes ember, csak tegnap berúgott… az még nem nagy baj, ugye?
Feltápászkodok. Szédülök.
- Jó reggelt, Novák úr! Dr. Galambos Gábor rendőr főhadnagy vagyok. Éjjel tizenegykor meggyilkolták a barátját, Dégi Dezsőt. Szeretnénk magával néhány szót váltani.
- Főhadnagy úr, akkor mi még a Füstösben voltunk, tudja, két utcával lentebb, a borozóban. Fél egykor hoztam haza Novák urat…de nagyon részeg volt!
- Menjen, jóember, hozzon három erős kávét.
Nem értem, hogy kerül Dezső a borozóba?
És milyen lovakról beszél Pista bácsi?
0 Megjegyzések