Móci úgy gondolja, hogy nagyanyja megint kelt kalácsot süt, akkor szokott ilyen korán kelni.
Megfordul a másik oldalára és alszik tovább. Cukrozott dióval is megszórja biztos, úgy a legfinomabb. Ha kisül fél nyolcra, abból visz az iskolába, tízóraira. Álmában nagyot harap a kalácsba. A szája szélén csorog a nyála.
Az ősz hajú asszony nesztelen léptekkel közlekedik, nem húz papucsot sem, pedig süti meztelen talpát a hideg műkő burkolat.
Hideg vízben fogat mos, leöblíti az arcát is. Kapkodva öltözik. Ünneplő ruhát vesz fel, meg kényelmes, meleg csizmát húz. Hófehér, dauerolt haját megfésüli. Ha elkezd esni a hó, majd felteszi a fejére a dzseki kapucniját.
A szennyesláda mögül közepes méretű utazótáskát vesz elő, amely a legfontosabb holmiját rejti.
Hajnali négy óra van.
A kétezer lelkes faluban éjféltől reggel ötig nincs közvilágítás, spórolni kell a közpénzzel. Ebben az időben önkéntesek járőröznek egy kiselejtezett rendőrségi kocsival.
Az öregasszony kapkodja a lábát, hogy a legrövidebb úton mielőbb a temetőbe érjen. Ezüstfényben világlanak a fehérre meszelt házak, itt nem lehet eltévedni. A járdára ráfagyott a megolvadt hólé, mert minden háznál elhányják a havat, hiszen itt jobbára gyalog közlekednek az emberek. A kocsi arra való, hogy azzal menjenek a városba, ha nagyon muszáj, mert a buszközlekedés a reggeli és a késő esti órákra korlátozódik.
Az új temető régi parcellái között, az a márvány galambokkal díszített, teljesen lefedett sír alatt nyugszik húsz éve a fia, a férje pedig két éve pihen a szürke gránit alatt, a sírkert bejáratától harminc lépésre. A gránit keretben lévő földet tavasztól őszig virágok borítják, kétnaponta kijár ide, ülteti, öntözi, kapálja.
- Ha annyi időt tölt anyuka a temetőben, akkor csinálok a sír mellé egy padot, hogy a nagy munkában időnként kipihenhesse magát – mondja gúnyos mosollyal a veje, és valóban, csinos kis padot kanyarít a cégtől hazahordott vas- meg faanyagokból.
Ettől kezdve pihenget munka közben, és ha nincs senki a közelben, fennhangon megbeszéli szeretett Józsijával a családi meg a falubeli történéseket.
Hozni kellett volna valamit, amit a vizes padra teríthetne, hiszen nem akar felfázni, éppen most, amikor végre elhatározza magát, hogy új életet kezd.
Két vastag törülköző is van az utazótáskában, egyiket kiveszi, leteríti a padra és kényelmesen elhelyezkedik.
A holdfénytől árnyéka a szomszédos sírkőre vetül, s mozdul vele együtt. Ettől úgy néz ki, mintha ketten lennének.
- Szervusz, Apus. Sokáig gondolkodtam azon, hogy elmondjam neked, mi történt a családban, amióta itt vagy. Tudod, mindenről beszámoltam, arról, hogy Móci ötöst hozott számtanból, Editke jutalmat kapott a munkahelyén, az öcsédnek megszületett az ötödik unokája, Lastyákné adott tíz tulipánhagymát abból az igazi hollandból. Arról azonban nem szóltam egy szót sem, hogy a lányunk mennyire megváltozott. Engedtük, hogy a házunkhoz építsenek egy kétszobás lakrészt, hadd boldoguljanak. Továbbra is én főztem minden nap, meg gondoztam a jószágokat, rendben tartottam a kertet, befőztem, ami megtermett benne. Aztán a hagyaték után Editke kitalálta, hogy egybenyitják a két lakrészt, hiszen a házunk fele úgyis az övék lesz, akkor meg miért ne használhatnák máris. Hiába mondtam, hogy bátyja lányának is van része benne. Pár hónap múlva a vejem közölte velem, hogy ne dolgozzak annyit, Mócit beíratják a napközibe, nekem főznöm sem kell, meg az állatokat is ellátják reggel és este. Fél éve már a nyugdíjamat is Editke számlájára utaltatják, nekem csak zsebpénzt adnak. Ha látnád Apus, a konyhában már nincs egy régi lábos. Hideget eszünk, meg előre gyártott ételeket, amelyeket csak a mikróban kell megmelegíteni. Én ezt már nem bírom tovább…
A kövér könnycseppek patakokba gyűlnek, úgy folynak le arcának redőiben.
- Móci mellettem alszik, a te helyeden, mert az anyjáéknál nem tud pihenni. Milyen jól tetted Apus, hogy rábeszéltél, legyen a megtakarításunk fele az én nevemen a takarékban.
Nem kell féltened, még tudok csipkét verni, most adtam el két nagy terítőt, abból is van pénzem. Pihenj békében, Apus. Mire kitavaszodik és rendbe kell tenni a sírodon a virágokat, addigra itt leszek.
Gondosan megtörölgeti az arcát patyolatfehér, vasalt zsebkendőjével. Felkászálódik, elteszi a padra terített törülközőt az utazótáskájába és elindul a fiához. Nem néz vissza, annak nem örülne Apus. Sohasem szeretett búcsúzkodni, nincs ez másként a halálában sem.
Nehezebb a táska, mintsem gondolná, vagy hosszú az út, melyen cipelni kell, nehéz eldönteni. Távoli motoszkálást hall, biztosan valamely állat lehet, amelyik itt bújuk meg, a sírok között.
Sohasem zárják be a sírkertet, innen nem visznek el semmit, és innen nem megy el senki, akire egyszer már rászórták a földet.
Jöttére Jóska sírkövén fel sem néznek a márvány galambok, egyre csak a kőbe vésett feliratot nézegetik, s egyfolytában csodálkoznak, miért kell meghalnia egy buta autóbalesetben egy huszonöt éves fiatalembernek.
Esni kezd a hó, nagy pelyhekben, és az öregasszony fehér hajára húzza a dzseki sapkáját.
Itt nincs hely leülni, sietnie kell, hatkor indul a busz.
- Szervusz, Kisfiam. Nem tudok a nélkül elmenni, hogy meg ne mondjam neked az igazat. A kislányod, Zsófika, befejezte az egyetemet és elköltözött Debrecenbe. A feleséged meg azonnal összebútorozott a barátjával. Tudni akarod, kivel? Sajnálom, Kisfiam, de a boltos Bélával, a legjobb barátoddal, aki még el sem vált a feleségétől. Ne bánkódj, szerelmetes gyermekem, majd én egyengetem Zsófika útját, amennyire tőlem telik. Most elmegyek, Apussal is beszéltem, majd jövök tavasszal. Pihenj, Kisfiam, pihenj.
A sírkertből kifelé menet pontosan szembe fújja a havat a szél. Igyekeznie kell, hogy elérje a buszt.
Biztosan lesz ismerős az utasok között, többen bejárnak a városba dolgozni. Majd az mondja, hogy karácsonyi ajándékokat megy vásárolni, ez teljesen hihető december közepén.
Alig néhányan szállnak fel a buszra, mindenki álmos még, és kedvetlen e korai órán. Köszönésképpen bólintanak. Láthatóan senki sem akar beszélgetni. Egyedül a sofőrnek ér fülig a szája, mert ma pénzért dolgozik. Jutalmat osztanak, délben kapják meg az erről szóló értesítéseket. Állítólag átlag egy havi fizetés üti a markukat, éppen jól jön karácsony előtt. Ebből vehet az asszonynak is egy kis üveg parfümöt. Arra vágyik régóta, de mindig másra kell a pénz. Hát, most meglepi.
Az öregasszony a sofőrrel ellentétes oldalon, az első ülésen foglal helyet. Innen jól látszik az út. A fényszóró teljesen bevilágítja a busz előtti négy-öt métert, mégsem lehet jól látni a tájat a nagy hóesésben.
Egy óra az út, tulajdonképpen alhat is. Vagy szunyókálhat. Lehunyja a szemét, ám az álom elkerüli. Őrült száguldásba kezd az elméje.
Zsófika kezdő orvos. Mi lett ebből a kis csiripiszliből, aki alig egy éves, amikor az apja meghal. Apussal megtesznek mindent, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben. Most is szüksége lehet a támogatásra, mert bizonyára albérletben lakik, azért nem akarja megadni a menye a gyerek címét. Szerencsére a nászasszonya másként gondolja és hozza is a cédulát, rajta a lány kézírásával a lakcím: Kővirág u.4.
Egy hónap elég lesz arra, hogy keressenek megfelelő kis házat, ha másutt nem, a város szélén. Szépen rendbe teszik, bebútorozzák és élnek, mint Marci Hevesen. Ha úgy jobb Zsófikának, vehetnek lakást a belvárosban is. Csak a második emeletnél ne magasabban, mert onnan még le tud járni gyalog is. Ha nem működne a lift. Átkéreti a nyugdíját az új lakásba,az is havi száznegyvenezer forint, az özvegyivel együtt. Tulajdonképpen abból kijön a rezsi, majd vezeti a háztartást, tud spórolni, megtanulta negyvenöt évi házasság alatt. Zsófika fizetéséből törlesztik a lakás részletet, a többi meg mehet a takarékba. Továbbra is veri a csipkét, abból is összejön néhány forint. Négymillió forintja van, abból hagy magának ötszázezret, legyen a temetésére.
Az új lakásban először gulyáslevest főz, hozzá süt egy tepsi mákos-lekváros kiflit, melyet még forrón megszór porcukorral.
Feltérképezi a várost, melyik a legjobb piaca, ahol olcsón is lehet vásárolni. A mélyhűtőt apránként feltölti, az lesz a vésztartalék, ha a szükség úgy hozza, akár két hétig se kelljen a boltba menni. A flancos és drága takarítószereket sem muszáj használni, elég a meleg víz, a folyékony szappan, az ecet és a konyhasó. Editke azért nem képes takarékoskodni, mert a tisztítószerekre is havi tízezret költ.
Odakinn, az országúton, tízcentesre hízik a hótakaró. Kapaszkodnak is a busz kerekei. Világosodik.
- Ébresztő, Annus néném – rázza fel az öregasszonyt a sofőr, - megérkeztünk.
A vasútállomáson két roma asszony üldögél, komótosan majszolják a szendvicseiket.
A látványra meg kordul Annus néni gyomra. Elfelejtett reggelit csomagolni. Gyorsan megváltja a jegyét és maga sem érti miért, de ismét a reggelizőket figyeli.
Az idősebb roma asszony hosszan matat a szatyrában, elővesz egy gondosan becsomagolt szendvicset és oldalba böki a mellette ülőt:
- Eredj, lányom, vidd oda ezt a szendvicset annak az öregasszonynak, úgy látom, nagyon éhes. Fogadja csak el, ha nem utálja. Magam sütte rántott hús van benne.
Illatos a szendvics, összefut az öregasszony szájában a nyál és le sem ül, úgy kezdi el enni. Miután végzett vele, csak utána köszöni meg:
- Fizesse meg az Isten a jóságukat!
A vonaton sokan vannak, nehezen talál ülőhelyet.
A debreceni pályaudvaron rádöbben, hogy fogalma sincs, merre kell menni. Szerencsére a taxik ott állnak, utasra várva.
Takaros, emeletes ház előtt áll meg a taxis:
- Csak nem a professzor úr betege tetszik lenni?
- Á, dehogy, fiatalember, itt lakik az unokám.
- Valóban?
A férfi hangja közömbös, ám arcán gúnyos mosoly villan.
- Kétezer egyszáz lesz, mamikám.
Sokallja az öregasszony, ennyi pénzt kidobni a röpke negyedórás útért!
Megvárja, amíg eltűnik a sarkon a taxi, csak utána csenget.
A fehérre festett kovácsoltvas kerítéstől vagy ötvenméternyire terpeszkedik a kétszintes, hatalmas épület, melynek homlokzatán szintenként három darab három méter széles ablak hivalkodik.
Sok lakás lehet az épületben, gondolja az öregasszony, s kis büszkeséget érez, hogy az unokája ilyen szép házban lakik.
De miért van csak egy csengő?
Hetven körüli, jól öltözött öregúr keveredik elő, valahonnan a nagy ház mögül, és már messziről méregeti az öregasszonyt. Abban biztos, hogy nem a professzort keresi, nem nézi ki belőle, hogy ki tudna fizetni akár egyetlenegy kezelést is.
- Jó reggelt, asszonyom! Miben segíthetek?
- Jó reggelt! Az unokámat keresem, dr. Tóth Zsófiát?
- Maga lenne a nagyanyja?
- Igen, özvegy Tóth Józsefné, Annus néni vagyok.
Az öregúr körülményesen kinyitja a kaput, kezet nyújt az öregasszonynak és bemutatkozik maga is:
- Örvendek, asszonyom, Osváth Ernő nyugalmazott bíró vagyok. Jöjjön, fáradjon be.
- Az unokám, hol van?
- Elmondom, közben iszunk egy feketét. Erre, jöjjön csak utánam.
A szép, nagy épület mögött, mint meséből itt felejtett mézeskalács házacska, úgy néz ki a melléképület, mely belülről sokkal tágasabb, mintsem azt kívülről vélni lehet.
Tágas térbe lép az érkező, amely a nappali és konyha együttese. Kellemesen pattog a tűz a kandallóban, és az előtte lévő asztalkán, a kiöntőben, gőzölög a forró kávé. Innen nyílik további két önálló szobácska.
Az öregúr lesegíti az öregasszonyról az átvizesedett dzsekit, csomagját a fogas alá helyezi és a kandalló előtti fotelhez vezeti.
- Tessék helyet foglalni, hozom a kávét.
Az öregasszony lába gyorsan felmelegszik a padlófűtéstől. A kávétól is jobban érzi magát. Az öregúr vele szemben helyezkedik el, az övével azonos méretű fotelben.
- Nézze csak meg, kérem, ezt a képet? Ő az ön unokája? Igen? Nekem meg a menyem! Aki mellette áll, a másik kislány, meg az unokám. Annuska, ugye szólíthatom a keresztnevén? Hívjon engem is Ernőnek, kérem. Megtiszteltetésnek venném.
Az öregúr, nyugalmazott bíróhoz méltón, szabatosan elmeséli a fia, a neves sebészprofesszor és Zsófika, a feltörekvő medika szerelmének történetét.
Az öregasszony hol pirul, hol pedig elsápad, attól függően, hogy a büszkeség vagy szégyen lesz úrrá rajta. Nem mer kérdezni, csak fészkelődik a fotelben, pedig kíváncsi olyan részletekre is, melyet férfiszem perifériásan lát, vagy nem is tulajdonít jelentőséget az adott körülménynek.
- …és az én drága egyetlen fiam, elfogadta a svájci klinika ajánlatát, és a friss diplomás orvos palántákkal, a lányával és a feleségével, öt éves szerződéssel, kiutazott. Kiadta a villáját egy görög diplomatának, én meg ide szorultam, a kertészlakba. Jó, hogy szegény feleségem ezt már nem érte meg. Drága Annuska, elmondaná, kérem, miért is keresi Zsófikát?
Az öregasszony kiegyenesedik, igen, elmondja. Ernő olyan, mintha régóta ismerné. Mesélni kezd.
Egy óra múlva az öregember feláll, odamegy hozzá és megsimítja az arcát.
- Annuska kedves, úgy látom, mi ketten már feleslegesek vagyunk. Tudja, mit csinálunk? Elmegyünk ebédelni a sarki étterembe. Fájdalom, de nem tudok főzni.
- De én tudok, Ernő.
- Nem várhatom el magácskától…
- Legyen erős, csak ehhez értek.
- Hát, nyersanyaggal tele a hűtő, de a bejárónőm beteget jelentett…
- A kicsodája? Majd én főzök. Hadd nézzem, mi van a hűtőben.
Két hét múlva Annuska Ernőhöz költözik.
Végre nem érzi magát feleslegesnek.
0 Megjegyzések