Gyakran idézi hazámat a régi, gyerekkori emlék,
gyógyul a lelki nyugalmam, amint üde képei kelnek,
bár, te, fehér felhőbe takart, kettős szigetország,
Új-Zélandia, elmerülök, noha forgatagodban,
szép fővárosod elragadó, kies alkonyatában,
már sokadik tavaszod hízeleg nekem újra szerényen,
esteli nap hunyorog le a déli-szeles, kis öbölre,
gombaszerűn növekedve teremted iromba csodádat:
épület-ékeid új, diadalmas üvegpalotáit,
kertligetedben ezüst és bíbor pohutukáwák
tűlevelű, pici szirmokat ontanak ünnepi díszül,
rőt ködök átlibegő szele festi vörösre a várost:
főpapi karmazsin oltár, rajta karácsony ad áldást!
S hasztalan ébred a nyár vörös, izzó kánikulája,
könnyen eloltja az otthoni, téli, decemberi emlék!
0 Megjegyzések