Vak ujjaimnak fényes látomása
végigpásztáz élő fejszobrodon,
settenkedik homlokod hajlatába,
mely nyugalmában márvány sima dóm.
Aztán hajadnak erdejét vigyázza,
vonzza az omló, hullámzó halom.
majd fülcsigád útvesztőjébe zárva
sok zegzugos gyönyörre néz: vakon.
Még érintőben elhagyja a cimpát
új útirány, a nyak, az áll felé...
Az őrségemnek fényszórója inkább
a gyönyöré, mint a gyötrelmeké.
Tapintásom élő szobrodba ásva
vak ujjaimnak fényes látomása.
0 Megjegyzések