Mélyebbre süllyedt öblünk lomha nedve,
permetté tört hullámú habja tajték.
A szél a partra vízözönt kihajt még
tágabb homokfalába csendesedve.
Az örökmozgó háborgás szilaj-kék
és harsonázó tébolyát bevetve,
a partvonalnak omló, laza medre
épül, tombol, töltődik s új talajt tép.
Sorsunk a medrünk: elsöpörhetetlen
és szabályozhatatlan általunk.
Életdühünk így csapong megkötötten,
a sors hatalma gyakran belecsöppen,
bár szigoráról alig van gyanúnk.
Ki hinné azt, hogy, szabadok vagyunk?
0 Megjegyzések