Néhány szál rózsatővel
gombolta be kertem az este.
Halkan hullt darabjaira
poharamban a buborék csendje.
Én úgy néztem,mint ha más
már nem lenne a világon érdekes
számomra,vagy csak annak
aki épp engem keres.
Lehet a hajnal az oka, hogy
riadtan emeltem fel fejem
párnám nyugtató melegéből,
s lábam ellépett velem
a hideg spájz felé.
A poros polcról leemelni a kávédarát,
a pókot megneszelni,majd eladni
a holnapnak egy újabb éktelen szavát.
De egyszerű szerda este volt,
semmi hétköznapot elnyomó
fedetlen valóság.
Csak én és az elfolyó
kert.
0 Megjegyzések