Évszakváltáskor
mindig elmerengek,
velem mik és hogyan is
történtek.
Úgymond leltárt készítek.
Ezen a nyáron,
Belepottyantam az
Élő Költők Társaságába.
Köszönet érte !
Remélem, tehetségemet
tovább érlelte .
Ezen a nyáron,
elrabolta egy srác a szívemet..
S aztán, minden csak e körül forgott.
Megmosolygom,mennyire nem akartam
én, ezt a kapcsolatot !
Végül? Azóta is, sorban
csattannak a csókok...
S most hazafelé,
Budapestről a vonatom
óriás szárnyakkal,
a nyári nap utoljára még összeszedett
erejével forrósított,
sínen suhan.
Vele versenyt futnak strucc lábain
a gondolataim.
Lám, máris az őszi gondjaim
kígyója tekeredik a
nyakamon.
Egyre szorosabban.
Már-már fojtogat.
Levegőt kapkodom.
Tűzrevalóm hiánya
ráncokat rajzol a
homlokomon.
S az elmaradt ház körüli
tatarozás? mélyebbre
szántja a barázdát rajta.
Mit tartogat ez az érkező ősz,
számomra vajon?
Aggódva nézek ki a
vonatablakon,
s látom,
napraforgók már barna tányérjai
érett, szemterhesen
lehorgasztott fejjel,
gyönyörködnek a már
tüzesen, vöröslő csipkebogyókban.
Megérkezem.
Oly jó, hazaérkezni.
Most még vár a kertem,
az elvarázsolt, kis öreg váram..
Sóhajtva nyitom portám kapuját.
A fölém hajló rózsaág is firtatja,
hogyan tovább?
S ha a kíméletlenül ,kegyetlen, könyörületet
nem ismerő változás
rém alakja,
elzsarolja tőlem , ez utolsó kincsem ?
Fáj, most az őszi szellő,
gyöngéd simogatása is.
Fenyegetésnek érzem,
ártatlan üzenetét,
miként lábam elé sodorja
cseresznyefám megsárgult ,
lehullott levelét .
0 Megjegyzések