Boldogtalan lábnyomok vánszorognak
a porban vonszolva nyűtt emlékeik,
mint lágerek népe, oly aszottak,
s testükön ronggyá foszlott a hit.
Nem nézek hátra, de tudom követnek,
mint éhező koldusok a kenyér szagát,
mert múltam részei ezek az ocsmány férgek.
Mind Én vagyok, s mind egy néma vád.
0 Megjegyzések